2020 augusztus 9., vasárnap
Sepsiszentgyörgy / Forrás: 888.hu

Újabb bírságot róttak ki Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére

Share

Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai.

Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint „más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával”.

A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert.

Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal azt közölte, hogy nemzeti színű szalagokkal, kokárdákkal és zászlókkal díszítette ki a nemzeti ünnepre a várost, de a kitűzött jelképek nem azonosak Magyarország zászlajával, így ezekre nem vonatkozik a prefektus által idézett törvénycikkely.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

SZATMÁR ÉS SZILÁGY MEGYÉBEN TURNÉZIK AZ OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY

Szeptember 16. és 20. között a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával tíz …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    Meddig feszítik a húrt a román hatóságok ? Úgy gondolják , hogy azzal megtörhetik a székelyeket , ha birságolják a magyarságtudatuk miatt ? Szentegyházán békésen élnek együtt a románokkal —ha jól értesültem . Miért nem hagynak fel végre az országot irányítók a két nép egymás elleni gyűlöletkeltésével ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.