2017 október 24., kedd
http://www.dw.com

Újkori nép-gyártás

Share

Amikor szeptember 3-án befejeztem a cikkemet a burmai konfliktusról [1] tökéletesen tudatában voltam annak, hogy ezt a témát – sajnos – nem lehet még abbahagyni. Azóta lefolyt némi víz a Kwai folyón és a Dunán, s a magyar média is foglalkozott pártállástól függően az eseményekkel. A Soros-média magyar hangja, a 444-es természetesen a nemzetközi mainstream könnyeit potyogtatta a Facebookon aktivistáskodó Zsohár Zsuzsa, önjelölt menekültszakértővel szinkronban. Lovas István ragyogó magyar nyelvű leiratában az Epoch Times cikke alapján értesülhetett a nagyérdemű Soros és az amerikai gazdasági érdekek szerepéről a térségben, ami egyúttal alátámasztja a Human Rights Watch (Soros szervezet) cikkemben említett gyalázatos ferdítéseinek okait. A magyar 888 is közzétett egy, a realitás talaján mozgó értékelést a helyzetről. De miért is érdekeljen minket, közép-európai népeket ez a téma, mikor – látszólag  –  olyan távol van tőlünk? HeroesNeverDie írása.

Néhány héttel ezelőtt megjelent a német zöldek egyik prominens képviselőjének  aki egyúttal az „LMBT + sok betű” mozgalom szószólója felhívása a német kormány felé. A nevét csak a kezdőbetűkkel jelzem, mert több ezer eurós bírsággal jár, ha a feljelentgetős figura, aki amúgy a tolerancia, szabadság és emberi jogok felkent harcosa hátterét bárki, nálam híresebb személyek is akár, taglalják. Ez az úriember, nevezzük mondjuk V. B.-nek, az 1980-as években könyvet írva követelte a gyerekek és a felnőttek közötti egyetértésen alapuló szex legalizálását, amelyet ma már tagad (13 ezer euró a bírság, ha valaki ezt emlegeti!). Az illetőt 2016. márciusában a berlini rendőrség véletlenül elkapta, amikor nem csekély mennyiségű chrystal meth nevű szintetikus droggal a zsebében egy díler lakását elhagyta, nem messze a berlini kiskorúak strichjétől. Ahogy ilyenkor újabban szokás, történetünk hőse eléggé puhára esett, sőt, parlamenti mandátumát sem kellett leadnia. A chrystal meth  egyébként a berlini soknemű party-nép alapanyaga, amivel a legkegyetlenebb aberrációkat is el lehet viselni – állítólag.

Ott tartottunk tehát, hogy ez az aktívan politizáló szubjektum felszólította a német kormányt nagyszámú rohingya menekült Németországba történő direkt beszállítására, különgépekkel, megmenekítve őket ezáltal a „vérszomjas buddhisták” genocídiumától, azaz „népirtásától”. Az merő véletlen, hogy Soros már 2015-ben a holokauszt áldozataihoz (sic) hasonlította a rohingya népet. Angela Merkel, aki mint tudjuk, csúfos választási kudarca dacára még mindig  „világkancellárnő”, sőt egy ideje a szabad világ v̶̶e̶̶z̶é̶r̶̶e vezetője, rögtön felszólította a Nobel-díjas myanmari vezető politikusnőt, Aung San Suu Kyi-t  aki már nem annyira média-kedvenc, mint házi-őrizete idején volt  a rohingyák elleni atrocitásoktól való elhatárolódásra, miközben 60 millió eurót utalt át Bangladesnek, a menekültek megsegítésere. Ausztrália, amely viszont semmiképpen nem akar befogadást, inkább egy távolabbi szigeten parkoltatja őket, fejenként 20 ezer dollárt ajánlott fel a rohingyáknak, ha visszatérnek Myanmarba (Burmába).

Kik ezek a rohingyák és mit akarnak? Az angol gyarmatosítás jóvoltából, 1891 óta szivárogtak be bengáli muszlim telepesek Burmába, három nagyobb hullámban, amely beszivárgás a későbbi műállam, Banglades (egykori Bengália, a világ legsűrűbben lakott országainak egyike) túlnépesedési hozadékaként egészen az 1990-es évekig folytatódott, illegálisan. Ez eleve ellentmond az általuk terjesztett legendának, miszerint a korábbi Arakan, most Rakhine (Rakhaing) tartomány mindig is az ő országuk lett volna. Először az 1960-as években nevezték magukat rohingyáknak a burmai kormány ellen lázadó muszlim telepesek (tehát rakhine-inek, Rakhinéből származónak) és a világsajtó csak az 1990-es évektől vette át ezt, a muszlim rebellisek által kreált meghatározást.

Olyan, hogy rohingya nép, nem létezik, ugyanúgy, ahogy palesztin nép sem. Ez utóbbit gyakorlatilag a német balliberális „Der Spiegel” magazinnak köszönhetjük, amely 1968-ban Jasszer Arafattal, a később Nobel-díjjal kitüntetett terroristával készített interjút a PLO, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Kuwaitban (!) történt megalapítása után. Ebben az interjúban beszélt először Arafat az „arab nemzetről”, amely definitív mind a mai napig nem létezik, valamint a történelmi Palesztina területén található, vándorló arab törzsekről, mint „palesztin lakosokról”. A „féléshétjm”, azaz palesztin, az ősi ivrit nyelven „betolakodót” jelent. Ugyanúgy, ahogy etnikailag sem a rohingya, sem a palesztin nép nem tekinthető önálló népcsoportnak, még kevésbé nemzetnek, mindkettő hatalmas propagandával, kívülről, tehát külföldről jövő segítséggel próbálja igazolni területi igényeit egy másik országgal szemben. A közelmúlt történelmének fintora, hogy pontosan azok az erők, amelyek a nemzeteket, a nemzeti öntudatot és ezzel egyidejűleg a népeket védő határokat akarják szisztematikusan lerombolni, azok eszkábálnak össze immáron egy másik, nem létező etnikumot! Ami nem csak egy újonnan kreált népet jelent, hanem annak területi igényeit is magában foglalja az általuk kiszemelt és benépesített országgal, országrésszel szemben. Az már teljesen véletlen megint, hogy a „béke vallása” a főszereplője e két folyamatnak. Újkori nép-gyártás…

Burma/Myanmar döntő többségében buddhista lakossága évtizedeken keresztül szenvedett a bengáli muszlim terror alatt, miközben látták és ismerték a környező dél-kelet ázsiai országok sorsát az iszlamizáció következtében. Egy ideje reagálnak, mert egy buddhista, a világ leghumánusabb, legszelídebb vallásának követője csak mint ultima ratio, azaz végszükség esetén alkalmaz erőszakot. Myanmar lakói reagálnak a természetüktől idegen, brutálisan magas népszaporulatra, felgyújtott falvaikra, megerőszakolt asszonyaikra, gyerekeikre, lefejezett, szétbaltázott fejű szerzeteseikre és – ismétlem – gyerekeikre. Az állítólag „vérengző szerzetesek”, akiket ráadásul nacionalistáknak cimkéznek (jé, tényleg???), valamint az egyszerű burmai nép kiválóan együtt tudott és tud élni az ország második legnagyobb vallási csoportjával, a keresztényekkel. Ha a buddhisták – nagy hirtelen – olyan erőszakos, vérre szomjazók lennének, akik nem tűrnek meg másokat maguk mellett, akkor miért pont a keresztényeket, vagy a néhol előforduló hindukat tolerálják? Miért tudnak évszázadok óta békésen velük együtt élni, miközben a magukat újabban rohingyáknak nevezőkkel ez lehetetlen?

Akik most százezres nagyságrendben menekülnek Myanmarból és akikről a világsajtó könnyzacskókat birizgáló képeket közöl szinte naponta, minden bizonnyal nem bűnösök – egyenként. Összességében azonban nem lehet kinyomozni, ki és kiket mészárolt le, kik azok, akik a legnagyobb büntetést is megérdemelnék. Egy régi kultúrájú nép nem akar a továbbiakban a betolakodók atrocitásaival együtt élni. A háttérben nagypályások játszanak, akik a „rebelliseket” ellátják fegyverrel, logisztikai eszközökkel. A Google-ban számtalan rohingya érdekvédelmi szervezet található világszerte és az őket támogató országok listája is hosszú. A síró kisgyerekek, félvak öregasszonyok és a vízi lélekvesztőkről közölt drasztikus propaganda képek pontosan azt a célt szolgálják, hogy egy nem létező nép keserveit a világ közvéleményének eladják és újabb, még kevésbé integrálható muszlim bevándorlókat a fejlett országok nyakába sózzanak.

Utószó:

A cikkhez való képet szándékosan választottam ki, harsány, klikkre vadászó illusztráció helyett. Elsősorban olvasóimat, illetve portálunkat és saját magamat akarom védeni a Google-n található propaganda, vagy a brutális valóságot ábrázoló fotók ellen. Bárki megnézheti ezeket, ha a célszavakat: „Myanmar, rohingya, buddhist monk” beírja. Az általam közölt kép pikantériája, hogy ezt a német „Deutsche Welle”, világszerte fogható rádióállomása tette közzé, „Rohingyák ellen heccelő buddhista szerzetesek” címmel. A Deutsche Welle mind a mai napig reklámozza Németországot, mint attraktív és segítőkész bevándorlási helyet. EZÉRT kell, hogy minket is érdekeljen a téma, hiszen hozzánk, Európába – is – akarják szállítani őket.

Szerző: HeroesNeverDie

***

[1] A szeptember 3-i cikkem ITT olvasható.

A már korábban említett amerikai újságíró, Rick Heizmann facebook oldala, számos, első kézből származó információval pedig ITT követhető.

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Kávémesék: Belgrádi Jelena

Este hősünk, mintha gáláns kalandra indulna, hagyta el a szállodát. Próbaképpen megkérdezte a recepcióst: – …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.