2017 december 14., csütörtök
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a találkozójukat követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. október 12-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ukrajna másként látja az oktatási törvény kérdését

Share

Teljesen másként ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután ukrán kollégájával tárgyalt.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: ennél is nagyobb baj, hogy a határon túl, Kárpátalján élő magyarok is másként látják a helyzetet, mint az ukrán kormány.

Magyarországnak nem a harc a célja, hanem a megállapodás, hogy a kárpátaljai magyarok ugyanazokat a jogokat élvezhessék, mint a törvény elfogadása előtt – jelentette ki. Hozzátette: azonban amíg a helyi magyar közösség nem mondja azt, hogy elégedett a helyzettel, Magyarország nem tudja feloldani azt a döntését, hogy a nemzetközi szervezetekben nem támogatja az ukrán javaslatokat, az Ukrajnának fontos kérdéseket.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: akkor lehetne eredményes a konzultáció, ha a törvény vonatkozó részét felfüggesztenék.

Nem az emberek ellen irányul az új törvény a külügyminiszter szerint

Nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában – mondta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.

Az ukrán diplomácia vezetője a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tanácskozása utáni közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ha egy ukrajnai állampolgár nem beszél jól ukránul, sok lehetőségtől esik el.

Egyetlen iskola sem fog bezárni, egyetlen tanár sem veszíti el a munkáját az új törvény miatt – közölte.

Pavlo Klimkin azt mondta, minden állampolgárnak a saját anyanyelvén kívül tudnia kell ukránul is. Ukrajna nyitott a párbeszédre kétoldalú és nemzetközi keretekben is – tette hozzá.

MTI/hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Az új cseh kormányfő is elutasítja a kötelező migránskvótát

Andrej Babis új cseh kormányfő elutasítja a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztásának állandó mechanizmusát az …

Egy hozzászólás van

  1. Dipl.Ing.TiboAr Gutay

    Ez az ukrán kormány a gazember zsidó Soros által csinált mesterséges forradalommal Ukrajnára Soros által irányított, soviniszta, magyarellenes kormány. Nagyon helyes a magyar kormány határozott fellépése ezzel a magyarellenes politikával szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.