2017 szeptember 23., szombat

Utak / Beszélgetés Gágyor Péterrel 2. rész

Share

„Nem mindig mi választjuk útjainkat, előfordul, hogy azok választanak bennünket. Jó esetben egyenes, sima úton járhatjuk végig sorsunkat, ám akadnak rögös, vagy épp hegynek fölfelé ívelő, meredek utak. Olykor homokot fúj szemünkbe a szél, máskor meg a cipőnk talpa kopik rongyosra gyaloglás közben. Néha határokon lépünk át, akarva, akaratlanul, önszántunkból, esetleg muszájból. Bolyongunk saját hangunkat keresve, és csak utólag szembesülünk a ténnyel, mikor voltunk jó helyen, jókor, vagy épp ellenkezőleg: rossz helyen, rosszkor. Gágyor Péter számos úton megfordult, s az is megesett, hogy visszafordult, de a legfontosabbat, saját sorsa útját maradéktalanul végigjárta.” Polgári Szilvia

Gágyor Péter,  színházi rendező, drámaíró, színműfordító, publicista

Húsz év németországi lét után végül hazajöttetek. Tulajdonképpen mi volt a döntés végső oka?

Meghívott a Komáromi Színház és így színpadra állíthattam két saját darabomat. Voltak olyan reményeim, hátha folytatni tudom azt, amit korábban elkezdtem. De nem tudtam, közszeretetnek örvendően nem tudtam, ugye… pedig sikeresek voltak a produkciók, bár elég hamar levették őket a programról. Majd a színészek azt mondták, csináljunk egy magánszínházat, ami tíz évig működött is, véletlenszerű támogatásokból élt. De ez sem tudott kitörni a bűvköréből, tíz év múlva az utolsó törzstagoknak, akik filléreket kerestek, azt mondtam, hogy gyerekek, ezt nem lehet tovább csinálni, ezt nem vállalhatom, vége. Meg is haragudtak, megbántódtak, mert ők még így is szívesen folytatták volna. De ez már az érzelmi kötődés kizsákmányolása lett volna.

Említetted korábban, hogy soha nem tudtál becsatornázódni sehová. Ennek mi lehetett az oka?

Igen, azt hiszem, bennem is komoly hibák vannak, kalandor alkat vagyok. Kamaszkoromban igazán öntelt fráter voltam, tizenhét évesen megírtam az első versemet és úgy gondoltam, zseni vagyok; néha ez még ma is megkísért. De amikor már sehol sincs erőd, visszanyúlhatsz ehhez. Vajon képes vagy-e egy-két nemzedéknyi üzenetet hagyni magad után? Képes vagy-e a hétköznapi etikától is tisztább ethoszt hátrahagyni?

Ha már az etikánál tartunk, mit gondolsz, földrajzi kérdés elsősorban, hol jön világra az ember?

Nálunk Felvidéken, ez érzékeny téma. Ha itt születtél, akkor miért nem vagy szlovák? – mondják. Ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogyha repülőgépen születek meg, akkor madár vagyok? Vagy ha hajón, akkor delfin? Amikor én megszülettem, indult a kitelepítés. A nagyanyám Körmöcbányán lakott, lejött értem és fölvitt magával oda. A család magyarul beszélt otthon, de az utca nyelve szlovák volt. Tehát amikor ’48 után megnyíltak a magyar iskolák és én odakerültem, akkor kinevettek, mert indoeurópai ragozásokat használtam. Azt mondtam, hogy a réten sok lovakok vannak. Mert a szláv, meg a germán nyelvekben így ragoznak. Tehát folyton bizonyítanom kellett, miért és hogyan vagyok magyar. Már gyerekkorban is, ahová pedig ez a problémakör elvileg nem tartozik.

Pedig hát azonos a kultúrkör, igaz? Most viszont nagyszámú, idegen kultúra áramlik permanensen Európába és az utóbbi években a terrorcselekmények is elszaporodtak. Sokan továbbra is arra hivatkoznak, hogy ezeket csupán a radikális iszlamisták követik el. Mit gondolsz, nem volna jogos föltenni a kérdést, hogy ebben az esetben az Európában élő békés muszlimok miért nem tiltakoznak minden egyes merénylet után, miért nem határolódnak el azonnal? Vagy miért tudott Salah Abdeslam négy hónapig elbújni Molenbeekben, és ha visszamegyünk a WTC katasztrófájáig, akkor miért ünnepeltek a New York-i tetőkön a békésnek nevezett muszlimok?

Huszonöt éve London mellett jártuk egy néhány ezres kisvárosban; szerintem mi lehettünk ott a tizenhetedik fehér ember. Akkor azt mondtam a feleségemnek, aki igen megharagudott rám, lévén egy érzékeny, humán teremtés, hogy vagy lesz még egy reconquista, vagy Európának vége. És ha megismétlődne a reconquista, akkor az évszázadokkal vetné vissza a civilizációs kommunikációt. Rengeteget ártana. Ez egy undorító, eretnek rémálom, most is restellem kimondani. És nagyon sajnálom az utódaimat, hogy esetleg egy ilyen korban kell majd élniük, vagy még rosszabban – egy iszlám korban. Álmodozó teória a békés iszlám léte. És azokkal, akik ezt nem értik, legalább képregény formájában elolvastatnám az Egri csillagokat.

Oriana Fallaci szerint már a ’70-es évek elején, az olajválság eljövetelekor megszületett az európai vezetés fejében Eurábia koncepciója. Olvastad a trilógiát?

Igen, olvastam belőle. Egyfelől, az iszlám szempontjából szerintem nem megszületett, hanem el sem múlt, tehát ez egy folyamat, amiről ők nem mondanak le. Tudniillik az iszlám az a vallásforma, ami nem tud lemondani. Másfelől az egész kapitalista, így az európai gondolkodás legnagyobb hibája az, hogy rövidtávú profitokban érdekelt. Ha egy milliárdosnak tizenhét jachtja van, amiből hármat látogatott meg eddig és hetvenhat éves… Minek neki?

Nem tudom, de azt sem, hogyha vannak gyerekei, unokái, mert nyilván vannak, akkor miért olyan biztos abban, hogy azok is a világ fölött állóak és sérthetetlenek maradnak? Mert valamilyen élettérre nekik is szükségük lesz.

Van az önzésnek egy olyan szintje, amikor már a gyerekemmel szemben is önző vagyok. Hiszen a gyerek úgysem olyan lesz, mint amilyennek te képzeled, amilyennek akarod. Becsap és átver.

Tehát csak az ego, itt és e pillanatban?

Igen. Az egész konzumtársadalomnak ezt az alapja, ez az életforma, életfilozófia. Nincs meg bennük az ösztönös szabályzó, nem tudják magukat irányítani, csak egyre többet akarnak, mint a hörcsög; és nincs határ. Miért jó bedönteni az indonéz bankrendszert, vagy térdre kényszeríteni az angol jegybankot a font elleni spekulációval és ezen keresni egymilliárd dollárt? A civilizációnknak állandó gondja, hogy gyakran fordítva ül a lóra. Dicséretes dolog volt a felvilágosodás alapeszméje, hogy a dölyfös, mindenbe beleszóló vallási erőt leválasztották az államhatalomról, de ugyanakkor sikerült megszüntetniük a morált, ami a különféle heterogén képességek csoportjában, vezérfonál nélkül fokozatosan idáig sorvadt. Mára a morál szinte alig értelmezhető fogalommá vált. Például a nyugdíj kérdése. Ma, egy autógyártó gépsort négy mérnök ellenőriz, míg régen kétszáz ember állt mellette. De ma ez a négy ember fizeti be a nyugdíjjárulékot, miközben a profit a többszörösére nőtt. Olyan szociális minisztert még nem láttam, aki nem a nyugdíjalapok csökkenésére panaszkodott volna, de nem jut eszükbe, hogy maga az alapgondolat a rossz, hiszen nem a résztvevő emberekből, hanem a teljesítményből, azaz a profitból kellene a nyugdíjalapot meghatározni. Még erősebb példa a szüfrazsettek harca, ami végül férfijogokat és férfikötelességeket adott a nőknek, miközben meghagyta a régieket is. Ahelyett, hogy a női princípiumot helyezte volna el a társadalmi rendszerben és annak anyagi és erkölcsi hátterét építette volna ki. És mi az eredmény?

Rákosi traktorra ültette a lányokat.

Igen. Meg csille mögé állította őket a bányákban. És ennek egyenes következménye, hogy önreprodukcióra képtelen a civilizációnk. Ezért kellenek az iszlám „segítők”. Az emberi társadalomban, ahol a tudatalattiban a dolgok még erősebben működnek, mint egy baromfiudvarban, ez még hatványozottan jelentkezik. Filozófiák teremtődtek erre, mint Sartre, vagy a poszt marxisták, a frankfurti iskola képviselői – a nihil kezd intellektuális dísszé válni. Mindegyikünk élete halállal végződik és ebben a természettudományos rendszerben semmit sem tudunk bizonyíthatóan összehozni, hogy az a halál után is stabil vigaszt nyújtson.

Az oktatás lehetne kitörési pont?

Mindenképpen. De a pedagógus a legrosszabbul fizetett értelmiség volt hosszú ideig és még ma sem a legjobbak közé tartozik, ráadásul minél fiatalabb korban kerülnek a gyerekek a közelébe, annál alacsonyabb a fizetése. A bölcsödébe egykor még érettségi sem kellett, és az óvónőképzőkből sem a pszichológiailag legfelkészültebbek kerülnek ki, manapság sem. Holott, ha ezt megfordítanánk, egy generáción belül a legértelmesebb ifjúságot tudnánk felnevelni. A legnagyobb érték a gyermek, mert ő a következő generáció, nem pedig a pénz, a matéria, amiből ötven év múlva aligha marad valami. Az igazi érték az a hatás, amit a következő generációra teszünk.

Manapság sokat harsog a média a korrupcióról. Beszéljünk erről egy kicsit. Szerinted a korrupció lehet párt, vagy nemzetspecifikum? Köthető egy országhatárhoz, vagy akár egy kontinenshez?

Semmiképp. A korrupció humánspecifikum. Mértékétől függ az értéke és hatása. Azzal például, hogy most nálad beszélgetünk és megsimogatom a német juhászkutyáid, máris rokonszenvesebb vagyok, mint az a vendég, aki rájuk sem néz. Ezzel valamelyest korrumpállak, s így talán szívesebben főzöl nekem egy kávét. Tehát nagyon apró gesztusokban is benne van a korrupció. Itt tényleg a mértéken van a hangsúly és ennek kontrollja nem is elsősorban a kormány, hanem az adó- és egyéb hivatalok, bíróságok dolga volna. Hogy ők lehetőleg ne legyenek korruptak, és üldözni tudják a korrupciót.

Azzal viszont, ha azt mondjuk, a kicsi belefér, ám a nagy nem, több kérdést is fölvetünk, gondolok itt elsősorban az önbecsapásra.

Ez igaz, de mégsem tudod megúszni. Mert úgyis rámosolyogsz majd a zöldségesre azért, hogy szebb paradicsomot tegyen a mérlegre és ne a rohadtat sózza rád. Ő pedig ezzel korrumpál téged, mert így érheti el, hogy visszatérő vevő legyél. Ezek kommunikációs jelek. Ha pozitív jelet küldök valaki felé, az feltételezhetően viszonozni fogja.

Nem szűkíthető kizárólag az anyagiakra?

Az csak egy része, természetesen a veszélyesebb része. De ezek bírósági ügyek és megfelelő törvényekkel, megfelelő szociológiai felmérések alapján pontosan behatárolhatóak lehetnének.

És mi történik akkor, ha a korrupt kiáltja legharsányabban a korrupciót?

Tudok olyan magyar miniszterelnökről, aki annak idején megvett egy gyárat, majd néhány év múlva tán harmincszoros haszonnal adta el. És most szidja a jelenlegi kormányt, hogy korrupt. A korrupció mindig is egy jó tubaszólam lesz a politikában. Általában, ha miniszter vagyok, elvárom, hogy jó autóm legyen, a vendéglőben pedig ne a tegnapi pörköltet tegyék elém az asztalra. A hatalom jár bizonyos korrupciós előjogokkal. Nem tudod megúszni, mert ilyen a civilizáció. Ráadásul a hatalomban maradás, annak megtartása, a párthierarchia életben tartása, a hozzá csapódó különféle, de nem biztos, hogy velem egy gondolkodású emberek megtartása a csoportokban – ebből teljesen kizárni a korrupciót: lehetetlen. Hiszen a demokrácia is egyfajta demagógia. A csak kérdező Szókratésznek a halálát megszavazták az athéni demokraták. Akkor azok korruptak voltak, vagy sem? Így is feltehetnénk a kérdést. Periklésznek, aki a demokrácia megalapozója volt, állítólagos korrupciós vétségek miatt kellett volna elhagynia Athént, az akkori világ egyetlen tökéletesnek hitt városát.

Lehet élhető keretek közé szorítani? 

Igen, civilizációval és bíróságokkal. Mint ahogy a KRESZ-ben is elkövetünk hibákat, de ha annak negatív eredménye van, akkor viselni kell a felelősségét.

Hetvenedik éveden túl mi volna a tanulság, a tömör credo?

Szabályok nélkül nincs haza. Egy verssorozatban Volt városom címmel kötetbe foglaltam a városaim ahol éltem. A hazakeresést. Mert kell a haza. Kell, hogy elfogadd és kell, hogy befogadjon. Nehéz birkózás ez… Eddig magyar nyelven tizenkét kötetem látott napvilágot (két regény, három drámakötet, négy verskötet és három kötet versfordítás – egy tucatnál több nyelvből). Viszont egyik sem Magyarországon jelent meg, ahol rendszeresen cikkeket publikálok. Továbbra is amolyan határon túli jelenség maradtam.

Fotók: Gágyor Péter gyűjteményéből

Itt olvasható: Utak / Beszélgetés Gágyor Péterrel 1. rész

Ars poetica

A beszélgetéseket szerettem volna úgy megírni, a magyar nyelvet, a gesztusokat, a hangulatot úgy betűbe önteni, szövegbe adaptálni, hogy az olvasó azt érezze, ott ült, ő is ott ült annál az asztalnál, ahol ez a két ember beszélgetett egymással. Érezze az olvasó, hogyan szorította a gyomromat egy-egy gondolat, vagy hogyan tartott markában némely pillanat. Ez volt a cél. Nem tudom sikerült-e, de reménykedem. Csodálatos és páratlan emberekkel beszélhettem és ez boldogsággal tölt el. Mert mindig is vonzott a szürkeállomány.

Polgári Szilvia

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Polgári Szilvia

Polgári Szilvia író, publicista, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomázott történelemből és szerkesztésből, előtte pedig grafikát és tipográfiát tanult. 2009-ben publikálta kisregényét, Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozata jelent meg online. 2016-ban az Aetas Történettudományi Folyóirat közölte Hamvasztás Magyarországon című tanulmányát.
Share

Esetleg más?

Magyar dráma napja – számos színház készül ünnepi programmal

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak országszerte és a határon …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.