2018 május 28., hétfő

V4filmfeszt az Urániában

Share

Cseh, magyar, lengyel és szlovák filmekből rendez vetítéssorozatot Előhívás – #V4filmfeszt címmel szerdától szombatig az Uránia Nemzeti Filmszínház.

A négy országot tömörítő Visegrádi Csoport (V4) magyar soros elnökségének zárására időzített filmfesztivál a közép-európai filmkultúrára kívánja felhívni a figyelmet, többek között olyan kultuszfilmekkel, mint a Tűz van, babám! vagy az Eszkimó asszony fázik.

A program összeállítása során a szervezők igyekeztek szem előtt tartani a műfaji sokszínűséget, és természetesen a családokra is gondoltak: nekik szól a szombat délelőtti animációs blokk, melyben a Kisvakonddal, Rumcájsszal, Frakk-kal, Lolka és Bolkával, Bob és Bobekkel, valamint Pampalinivel is találkozhatnak a gyerekek.

Mindegyik V4-es országot három-három egész estés film képviseli a programban, de az ifjúsági mellett lesz felnőtteknek szóló animációs blokk, koncert, kiállítás és filmes szimpózium is.

Buglya Zsófia, az Uránia programigazgatója arra a sajátos közép-európai filmkultúrára hívta fel a figyelmet, amelynek jellegzetes szereplője a hétköznapi kisember, a sajátos, néha groteszk, máskor ironikus humor.

A közép-európai szerelmes filmek mások, mint a hollywoodi melodrámák, ezt bizonyítja a nyitónap két vetítése. Böszörményi Géza 1981-es Szívzűrjében a galambokkal repülni vágyó ácsmester szerepét Jirí Menzel alakítja, majd az este folyamán levetítik még Xantus János underground kultfilmjét, az Eszkimó asszony fázikot is.

A csütörtöki nap a történelmi filmeké, ekkor tűzik műsorra többek között Mészáros Márta Nagy Imre-filmjét, a Temetetlen halottat is. A pénteki program hívószava a humor, szombaton pedig ifjúsági és felnőtt animációs blokkok is várják a közönséget.
A rendezvényen a 800 forintos belépővel megtekinthető filmeket eredeti nyelven, felirattal vetítik.

A #V4filmfeszt részletes programja a www.urania-nf.hu honlapon böngészhető.

MTI

Source: Fesztikörkép

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Gourmet fesztivál: gombóc, kaviár, pezsgő

Nemzetközi sztárséfek, a hazai gasztronómia legjobb éttermei, cukrászdái és pincészetei, valamint számos program vár a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.