2018 június 25., hétfő
Fotó: MTI

Veszíteni méltósággal kellene

Share

A szorítóban küzdő ökölvívók a győzelemért mindent megtesznek. Jobb horog – bal horog… Ők meghallják az utolsó menet végét jelző gongütést. Mérkőzés közben felkészültségük minden tudásával megpróbálnak az ellenfél fölé kerekedni. Mindez a sport elvárt része, a szabályok betartása mellett nem sérti a fair playt. A győztes az eredmény kihirdetése után már nem próbálkozik néhány mélyütés elhelyezésével, tudja, veszíteni méltósággal kell, a gratuláció sem maradhat el. Így megteremtődik az erkölcsi alap a visszavágóra.

Úgy látszik, a magyarországi ellenzéki pártok a tisztességes küzdelem szabályait másképpen értelmezik. KO-s vereségük után követőket toboroznak, mert az utcai földharc provokálásában érdekeltek. Kül- és belföldi felbujtóikkal egyetemben, a szilárd többségű választási győztesek ellen szervezkednek. Pajzsként maguk előtt tolják az ultraliberális médiát.

Üzenjük, hogy a magyar emberek többségi választási akarata szent és sérthetetlen!

Akik hazug, aljas állításokkal támadják a demokratikus és a jogállamiság keretei között született választási eredményeket, jövőnk aláásói. Meggondolatlanul asszonyainkat, lányainkat, gyerekeinket sodorják veszélybe. Számíthatnak az emberek súlyos erkölcsi ítéletére, ami szerint persona non grata-vá válhatnak.

A sürgőssé vált Kossuth téri tüntetésük oka, hogy a választási panaszok kivizsgálása után, már könnyűnek találtatnak és rágalmazóknak minősülnek. Aki elcsalta a 2006-os választást az Gyurcsány Ferenc volt. Nem mi mondjuk, Ő mondta! Követni színtársulatát nagy böszmeség.

Felszólítjuk az ellenzéki pártokat, hogy a nép akaratát fogadják el. A rombolás helyett önpusztításuk kárenyhítésére törekedjenek.

CÖF-CÖKA vezetőség

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Kufárok, a haza nem eladó!

A CÖF-CÖKA 2016 végén, sajtótájékoztatón és utcai plakátokon jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc, valamint Vona Gábor …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Ezeknek fogalma sincs mi az a belenyugvás, méltósággal elfogadni a K.O.-t, s felépíteni valami újat. Nem voltak sportolók! Most kekeckednek, provokálnak, de hiszem, nem érik el céljukat. Mi nem megyünk nekik gimilövedékkel, gázzal, gumibottal. Megvárjuk, amig lenyugszanak és folytatják az életet. Persze az is igaz, hogy a pénznek és a pénzes tulajdonosoknak nehéz ellenállni. De előbb vagy utóbb hozzá kell fogni. Nem kellene, hogy a terroristák helyett terrorizálják a magyar népet. Kérem azokat, akik nem látnak más kiutat, ne csináljanak felfordulást. “El lehet menni!” (Ezt Gyurcsány Ferenc mondta miniszterelnökként.) Ez nekik se lehet jó. Jöjjön végre a békés élet, a haza tovább épíítése. Ezt csak közösen lehet megtenni.
    HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MINDEN MAGYAR!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.