2018 május 23., szerda
Az SZNT kezdeményezésére eddig 45 Kovászna, Hargita és Maros megyei település önkormányzata fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni / Forrás: marosvasarhelyiradio.ro
Forrás SZNT hivatalos oldala

Vita nélkül utasították el a székelyföldi autonómiatervezetet

Share

A román parlament felsőházának közigazgatási szakbizottsága érdemi vita nélkül negatívan véleményezte kedden a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben politizáló háromszéki képviselő egyéni törvényjavaslatként terjesztett be tavaly decemberben. Az ülés után Kulcsár-Terza József az MTI-nek elmondta: a bizottság tagjai közül egyedül Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora szavazott igennel a tervezetre, a többiek ellene szavaztak.

Kulcsár-Terza József elmondta: a törvény kezdeményezőjeként kapott szót a bizottságban, és arról próbálta meggyőzni a szenátorokat, hogy a javaslat nem veszélyezteti Románia területi épségét, nem sérti az ország alkotmányát. Felidézte, hogy a törvény alsóházi vitáján szinte valamennyi román megszólaló az ország területi épségét féltette, szerinte alaptalanul.

Megjegyezte: Olaszország, Finnország és Spanyolország is egységes, oszthatatlan, szuverén államként határozza meg magát, és ezekben az országokban is működnek területi autonómiák. Hozzátette: e tekintetben még a román többségű Moldovai Köztársaság is Románia előtt jár, hiszen területi autonómiát biztosít a gagauz kisebbségnek.

A képviselő elmondta: általános az a reagálás, hogy etnikai alapú területi autonómiának tekintik a székelyföldi törekvéseket, és erre hivatkozva foglaltak állást ellene. Hozzátette: elmagyarázta a bizottságnak, hogy nem etnikai alapon képzelik el Székelyföld területi autonómiáját. Azt a Székelyföld területén élő valamennyi állampolgár élvezhetné függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűnek vallja magát.

Kulcsár-Terza József elmondta: azt érzékelte, hogy a bizottság tagjai nem kívántak vitába bocsátkozni a törvénytervezet kapcsán. Fontosnak tartotta Cseke Attila hozzászólását, aki arról próbálta meggyőzni a bizottság tagjait, hogy vállalják a párbeszédet a kényes kérdésekről is. Kulcsár szerint Cseke a hozzászólásával azt bizonyította, hogy a magyarság egységes a kérdés megítélésében, még ha ő egyedül nyújtotta is be a törvénytervezetet.

A tervezetről a bizottsági tagok szavazata alapján készít jelentést a szenátus közigazgatási bizottsága, és a felsőházi plénum az elutasítást javasló jelentés alapján fog szavazni.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Csíksomlyói Babba Mária

Szűz Mária, nálad béke van. Nem látni jöttem barokkos szobrod rikító színeit, nem jöttem, hogy …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.