2017 szeptember 20., szerda
Forrás: total-croatia-news.com

„Vörös diktatúrák a Kárpátok alatt” – 10. rész – A délvidéki magyarok és Tito „jugoszláv nemzeti eszméje”

Share

Az oroszországi bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulójához közeledve górcső alá vesszük, milyen hatást gyakorolt a kommunizmus az őshonos magyar nemzetrészekre. Itt, a PolgárPortálon hétről hétre megjelentetünk a témában egy tudományos igénnyel megírt történelmi esszét.

Furcsa érzés volt hallgatnom három főiskolás magyar lányt Szabadkán, nem sokkal a 2004. december 5-i népszavazás után. Mivel akkor hatalmasat csalódtak az anyaországban, ezért közölték: már nem vajdasági magyaroknak, hanem simán csak vajdaságinak nevezik magukat… Bár elsőre is érthető – noha rendkívül szomorú – magyarázatnak tűnt, e vajdasági-délvidéki jelenség gyökerei különösen érdekesek. Mindehhez érdemes megvizsgálni a Tito rendszer és a délvidéki magyarok viszonyát, különösen a jugoszláv, illetve a vajdasági identitás fényében.

Az előzmények között feltétlenül megemlítendő, hogy a második világháború végén a délvidéki magyarokat ért megtorlás, illetve bosszúhadjárat tízezres nagyságrendű áldozatot követelt. Az elkövetők Tito emberi voltak, így a kommunista vezető felelőssége nehezen megkerülhető… Hamarosan viszont azzal találták magukkal a délszláv államban élő magyarok, hogy ugyan a titói vezetés elismerte az egyének kisebbségi jogait, ám a nemzetiségek közösséggé szerveződése elé komoly akadályokat gördített. Hornyák Árpád A délvidéki magyarok a második Jugoszláviában című írásában nyomatékosítja, hogy a titói jugoszláv kisebbségpolitika valójában kirakatpolitikának bizonyult. A pártvezetés döntése nyomán szakítottak az erőszakos asszimilációs gyakorlattal, ám a burkolt asszimilációt megcélozták.

Forrás: www.vice.com

„A toleráns jugoszláv nemzetiségi politikát alapvetően a politikai reprezentáció, az oktatás, a kultúra és nyelvhasználat területén lehet legjobban megragadni. A politikai képviselet területén az egyenjogúság/egyenlőség jegyében kínosan ügyelt az arányosságra. Az autonómiát kapó Vajdaság tartományi parlamentjének 37 magyar tagja volt (150-ből). A tartományt 110 fő képviselte a szövetségi parlamentben, a belgrádi Szkupstinában, ebből 26 magyar volt, ami megfelelt a területen élő magyarok számarányának. A jugoszláv vezetés biztosította a kisebbségeknek a szabad nyelvhasználat lehetőségét, azt, hogy létrehozzák saját intézményeiket, de már azok megalakulásától kezdve igyekezett nemzeti szempontból jellegtelenné tenni őket. A jugoszláviai magyar értelmiség számára biztosította a politikai, tudományos és civil karriert, de igyekezett kiszakítani őket természetes közegükből, és elválasztani őket anyanyelvüktől. A legrangosabb magyar intézményeket Újvidékre helyezte, aminek következtében a magyar értelmiség bizonyos fokig elszigetelődött a jóval északabbra élő magyar tömegektől” – hangsúlyozza Hornyák, hozzátéve, hogy a magyarok körében a jugoszláv identitás viszonylagos népszerűségre tett szert, leginkább az állami adminisztrációban, a közigazgatásban dolgozók, illetve a vegyes házasságot kötők és leszármazottaik között, ami az 1980-as évekre elérte a tízezres nagyságrendet.

Hornyák Árpád leszögezi, hogy mindvégig megragadható volt a jugoszláv vezetés részéről az az igény, ami különösen az 1960-as évek derekától erősödött fel: „egy az egyetemes magyar kultúrától elkülönülő, speciális jugoszláv magyar kultúrát alakítson ki, amelynek vezetői elfogadják a jugoszlávizmus gondolatát és készek beleolvadni ebbe a nemzetek felett álló eszmei-ideológiai képzeletbeli egységbe.” Hozzáfűzhetjük, hogy mindez elsősorban a Vajdaság tartományban élő magyarokat célozta, hiszen ők jelentették a Jugoszláviában élő magyarság túlnyomó többségét.

Stella Szonja Magyarok Jugoszláviában 1943-1980 című munkájában felhívja figyelmet: „Az asszimilációt különböző tényezők gyorsították, például a köztisztviselői és az értelmiségi állásokba történő felvételkor előnyt jelentett, ha valaki ’jugoszlávnak’ vallotta magát. (…) A vegyes házasságok sem tettek jót a magyar kultúra megőrzésének, ugyanis az ilyen házasságokból születő gyermekek már inkább a többségi nyelvet részesítik előnyben. Ugyanebbe az irányba terelte a magyarokat a mezőgazdaságból az iparra való váltás, mert a városi közeg is a többségi nyelvet és kultúrát népszerűsítette a kis, hagyományőrző közösségekkel szemben.”

Domonkos László Folytatódó titkos történetünk című könyvében arra a következtetésre jut, hogy a délvidéki magyarok jellemzően szerették, amit Tito hozott nekik, mégpedig „a világútlevelet, az árubőséget, a relatív gazdagságot”. „Vajdasági magyarnak” lenni rangot jelentett – sokan ezt érezhették határon innen és túl… Bár az általánosítás mindig félrevisz, az megállapítható, hogy – valamelyest érthető módon – a korszakban a délvidéki magyarok inkább tartották vonzónak és fejlődőképesnek Jugoszláviát, mint Magyarországot. Ugyanakkor mindez az asszimilációt is gyorsította, bizonyos rétegeknél. Ez az állapot Tito 1980-as halálát követően is fennállt, és egészen a közép-európai rendszerváltásokig megmaradt…

*

Felhasznált szakirodalom:

Domonkos László: Folytatódó titkos történetünk. Püski, Budapest, 1996

Döme Zsolt: A délvidéki magyar fiatalok nemzeti identitása és politikai kultúrája. In: Határhelyzetek III., Budapest, 2010

Hornyák Árpád: A délvidéki magyarok a második Jugoszláviában. In: Rubicon Online

Dudás Károly (szerk.): Hatvan év – Hét Nap. Szabadka, 2006

Stella Szonja: Magyarok Jugoszláviában 1943-1980. In: xxszazadintezet.hu

*

Dr. Zsebők Csaba PhD (kelet-európai történelem szakterület)
A szerző a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tanszékvezető docense, az MTA-BTA Bolgár-Magyar Történész Vegyesbizottság beválasztott tagja

***

Az első rész ITT olvasható

A második rész ITT olvasható

A harmadik rész ITT olvasható

A negyedik rész ITT olvasható

Az ötödik rész ITT olvasható

A hatodik rész ITT olvasható.

A hetedik rész ITT olvasható.

A nyolcadik rész ITT olvasható.

A kilencedik rész ITT olvasható.

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Dr. Zsebők Csaba

Dr. Zsebők Csaba PhD (kelet-európai történelem szakterület) A szerző a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola docense, az MTA-BTA Bolgár-Magyar Történész Vegyesbizottság beválasztott tagja
Share

Esetleg más?

Apáti Bence: Alig észrevehetően ismét elzúgott egy forradalom

Kicsit zavarban vagyok ezzel az őszi forradalommal kapcsolatban. Mert arról már mindenki értesülhetett, hogy valami …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.