2018 december 10., hétfő
A kép illusztráció - Fotó: zerohedge.com

A Zürichi Egyetem szerint az integráció a megoldás a migránsbűnözésre

Share

Egyre többször használják a migránsbűnözés kifejezést Németországban. Egy tanulmány azt írja: nőtt a bűnözés Németországban a menekültek miatt. Úgy fogalmaznak: a bűncselekmények 90 százalékát „migrációs hátterű emberek” követik el. A Zürichi Egyetem szerint az integráció kellene, hogy legyen a megoldás.

Egy regionális lap arról számolt be, hogy újév hajnalán, a speyeri dóm kertjében megtámadtak és megerőszakoltak egy 27 éves nőt. Az elkövető egy 23 éves szudáni férfi – közölte az M1 berlini tudósítója.

A járókelők lettek figyelmesek az áldozat segélykiáltására, ami után az elkövető elmenekült, de a rendőrségnek sikerült a nyomára jutni, és néhány órával később letartóztatta a férfit. Az elkövetőt nemi erőszakkal vádolják, amiért 15 év börtönt is kaphat – tette hozzá.

Ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma

Egy friss tanulmány szerint 10-ből 9 bűncselekményt bevándorlók követtek el az egyik német tartományban. Alsó-Szászországot vizsgálták mintaképpen, a tanulmány azt állapította meg, hogy a menekültválság kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma. A tanulmány szerint 100-ból 93 bűncselekményt migrációs hátterű emberek követnek el – mondta az M1 tudósítója.

A tanulmány kitér arra, hogy miért ilyen magasan reprezentált a migránsok aránya a bűnügyi statisztikákban. Okként azt említik, hogy a menekültek 14 és 30 év közötti férfiak, akik többségében egyedül érkeznek, és férfiközösségekben élnek Németországban. A tanulmány szerint ezért nem lenne elvetendő a családegyesítés további engedélyezése – fűzte hozzá.

hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A munkaerőpiacra is bevezetné a migránskvótákat a LIBE

Brüsszelben is lassan véget ér a nyári szünet. A Magyarországot is többször bíráló LIBE szakbizottság …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    A Zürichi Egyetem professzorai feltalálták a spanyolviszt ? Nyilván csökkenne a nemi erőszak , ha megérkezne a család is , a menyasszony is és… DE: Akkor a másfélmillió —kb.—migránslétszám legkevesebb ötszörösére duzzadna . Őrült jó javaslatot adtak a főokosok !
    Aztán az integráció ! Mi , magyarok valljuk : Ami nem megy , azt nem kell eröltetni ! Az integráció nem sikerül évszázada sem ! Igazolta ezt több unoka -bűnöző , akik —kiképzésre hazautaztak a papa szülőföldjére — gyilkoltak , robbantottak stb. stb. A kivétel erősíti a szabályt , ami szerintem nem meglepő . Százból esetleg tíz beilleszkedett —vagy csak úgy tett , mintha — , de a jelenleg kialakult helyzet előcsalogatta ősei természetét és ….Folytassam ? Majd a jövő héten , mivel kifogyhatatlan ez a téma !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.