KIEMELT

AJÁNLÓ

Tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az Onkológiai Intézetben

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére – mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője vasárnap, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét. A miniszter elmondta, a fejlesztések eredményeként olyan –...

Olvass tovább

Pozsonyi Piknik Budapesten

A Vígszínház és a Radnóti Színház művészeivel, opera- és musicalénekesekkel, írókkal, humoristákkal és olimpikonokkal is találkozhat a közönség az idén negyedik alkalommal megszervezett Pozsonyi Pikniken szombaton Budapest XIII. kerületében, a Pozsonyi úton és mellékutcáiban. A nyárvégi civil kulturális fesztivál résztvevői együtt köszöntik 100. születésnapja alkalmából Radnóti Miklósnét, Újlipótváros lakóját.  ...

Olvass tovább

Az édesanyáké a nap: egy ünnep története

A különböző országokban más és más napokon ünneplik, a legtöbb országban az anyák napja májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele...

Olvass tovább

Dr. T. Túri Gábor: Déjà vu és az élet értéke

Nem elrettentésként és nem vádként írtam ezt a cikkemet! Senkire sem akartam célozni, senkit és senkiket sem kívánok megbántani, legkevésbé pedig a pellengérre állítani. Egyszerűen figyelemkeltés a szándékom… Kongatni akarom a harangot és megelőzni azt, ami megelőzhető. Kérem vegyék is ezt így tőlem! Ismét eljutott hozzám ez az igen elgondolkoztató film,...

Olvass tovább

Ingyenes felkészítő tanfolyam a Diplomamentő program sikertelen vizsgázóinak

E-learning alapú távoktató felkészítő tanfolyamra jelentkezhet a Diplomamentő program minden olyan résztvevője, aki – a próbálkozások ellenére – eddig még nem tudott nyelvvizsgát szerezni, ám a külön kérelemre, decemberi 31-ig meghosszabbítható végső határidő lejártáig számot adna tudásáról. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Euro Nyelvvizsga Központ (Euroexam) által kifejlesztett, ingyenesen...

Olvass tovább

Gönci Barack Vigasság

Pálinkafelismerő versennyel, főzdelátogatással, pálinkakóstolással és számos, a gönci barack köré épülő gasztronómiai élménnyel, valamint zenés és gyerekprogramokkal várja július 6-án és 7-én a Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralján a közönséget. A hetedik alkalommal megrendezett programon a barackos sütemények, szörpök, lekvárok gazdag választéka is bemutatkozik, de a térségben termelt mézet, a helyi...

Olvass tovább

Gallery Weekend – Kortárs művészeti galériák fesztiválja Budapesten

Tárlatvezetéssel, könyvbemutatókkal, műhelybeszélgetésekkel várják a kortárs művészetek iránt érdeklődő közönséget a kiállítóhelyek a Gallery Weekenden szombaton és vasárnap Budapesten. Az idei a negyedik alkalom, hogy megrendezik a kortárs kereskedelmi galériák weekendjét, amelynek célja, hogy közelebb hozza az alkotókat és a galériákban folyó munkát a közönséghez. Ebben az évben 12 kortárs...

Olvass tovább

Könyvbemutatók, zenés programok és interaktív produkciók az Olvasás éjszakáján

Fővárosi és vidéki helyszíneken egyaránt könyvbemutatók, zenés programok és interaktív produkciók várják a közönséget szeptember 16-án, az Olvasás éjszakáján. Az olvasásnépszerűsítő irodalmi és könyves fesztivál egyik fővárosi helyszíne a Libri Könyvpalota, ahol tény- és szépirodalmi alkotások szerzőivel találkozhat a közönség. Kepes András kontinenseken átívelő kalandjairól és világlátásáról mesél, beszélgetést rendeznek...

Olvass tovább

16/16 – tökéletes mérleggel zárt Hosszú Katinka

Hosszú Katinka a szombati zárónapon is remekelt a döntőkben, így összességében 16 fináléjából ugyanennyi aranyérmet nyert a Százhalombattán rendezett rövidpályás úszó országos bajnokságon. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a háromszoros olimpiai bajnokot – aki az ob első három napján mind a 11 egyéni számát megnyerte – délelőtt kizárták az 50...

Olvass tovább