Dr. T. Túri Gábor: Elixírek és a karácsonyfa Posted in: Egyéb kategória

Egy kicsit talán “unorthodoxnak” fog tűnni, amiről most karácsony előtt írok, mégis bizonyos összefüggések miatt érdemesnek tartom ezt a témát most itt röviden kifejteni.

Az úgynevezett „varázsitalok“, amelyek nem másak, mint psychodelikus teák, kivonatok vagy elixírek, már az egyiptomiaknál, a suméroknál és az afrikai valamit dél-amerikai népeknél is ismertek voltak. A nép egy kiválasztott rétege juthatott e szerekhez és ezekkel igyekeztek egy egykor volt isten-ember kapcsolatra emlékezni és azt vizionálni. Ez az így, rövid időre elnyert univerzális tudás, az élők és a holtak birodalma közötti átjárás érzése, valamint a földi és az isteni világ közötti kapcsolat fenntartása biztosította számukra azt a kiemelt társadalmi pozíciót, amelyet később a mi mai világunkban a papság és a tudósok képviselnek.

Hogy ezekhez a psychodél-alkaloidák eredetéhez bebocsájtást nyerhessünk, először is ismernünk kell az alkaloida szó eredetét, amely szó ma az arab nyelvben maradt fenn (nyilván az azt megelőző kultúrából) és onnan került a mai nyelvekbe átvételbe. Jelentése „növényi HAMU, amely befolyásolja a tudatunkat“.

Érdekes módon ugyanakkor a perzsáknál ez az alkaloida értelmű kifejezés Hauma (vagy Chuma) néven ismert, amely feltűnően összecseng a magyar HAMU szóval (ami az alkaloida jelentése lenne). Az indiaiaknál – mint erre később kitérek – ez soma néven vált ismertté.

Itt azonban rögtön azt is megjegyzem, hogy ez a bizonyos perzsa CHUMa (hauma) legtöbbször kancatejből (vagy esetleg kecsketejből) különböző növényekből (pl. som) és egy fehér bika néhány csepp vizeletéből állt.

Ez annál érdekesebb, mert nálunk magyaroknál ismert volt az ún. fehér ló „kultusz“ és tudjuk, hogy magyar őseinknél is kedvelt volt egy bódító ital, a kumisz (CHUM-is), amely szintén kancatejből készült. Nem ismerjük sajnos a táltosaink által fogyasztott (tehát a nem hétköznapi) kumisz összetételét, de nem zárható ki, hogy ez, ezen az erjesztett tejen kívül, más növényi összetevőket (többek között somot) is tartalmaztak, és ha nem is egy fehér bika vizeletcseppjeit tartalmazta, de talán egy fehér lóét… Ez mindenesetre csak találgatás, de, hogy a SOMnak valamilyen szerepe kellett hogy legyen és hogy ez valamiért egy kiemelt és fontos ősi növényünk volt (pl. a Gödöllői-dombságban őshonos), azt e névnek a helynevekben (és nevekben) való hazai előfordulása mutatja: pl. Somlyó, Somos, Som, Somló stb.

És milyen érdekes…, hogy a perzsa kultúra melletti másik igen fontos kulturcentrum vallása a hinduizmus, a RigVedában egy bizonyos SOMA-ról szól, amelyet a halhatatlanság elixírjének nevez és Indra istennel kapcsolatban említ meg.

Egy hosszú himnusz-rész foglakozik ezzel a SOMA-val és dicsőíti annak a hatását. És itt nem nehéz észrevenni a magyarok „varázsitalába“, a kumiszba kerülő SOM növény termése és az indiai SOMA közötti összefüggést…

Vagyis, ha az alkaloidák után kutatunk, akkor azok gyökerei az emberiség kialakulásának idejére, sőt – mint látni fogjuk – még azon is túl, az istenek idejéig nyúlnak vissza. Mert már az ékírásos szövegekben is találunk utalásokat az árpakivonatok (pl. sör) és gránátalma tartalmú italok használatról.

Ha most elfogadjuk azt a ma már tudományosan igazolt tényt, hogy a bibliai teremtés leírása az – ennél lényegesen régebbi – a mezopotámiai sumér mondákból (híradások?) származnak, akkor kiindulásként fogadjuk el, hogy Enki és Enlil (amely utóbbit, később Jehova néven fogunk ismerni) testvérek voltak és Anu főistennek voltak a fiai. Köztük vetélkedés tört ki.

Jehova követte apja parancsát és így a megteremtett embert (Luluvát) munkára és rabszolgaságra szánta, ami miatt egykoron Ninkurság létre is hozta őket. Ezzel szemben Enki az embereket fel kívánta szabadítani, és nekik lehetőséget adni egy magasabb szellemi nívóra jutni és tudásukat megnövelni.

Ezért az egykori paradicsomban – amely egyesek szerint a Jaxartes vidékén lehetett és amely akkor még egy termékeny vidék volt–, az istenek ottani növényi és gyümölcsös parkjában Anu főisten két fa kivételével mindenből engedte enni ezeket a munkára „tenyésztett“ embereket, csak a tudás- és az élet fájából nem, mert az CSAK NEKIK (az isteneknek) volt fenntartva.

Míg a tudás (a jó és a rossz megkülönböztetésének ) -fája egy gránátalmafa volt, addig az élet-fája egy pinia, a Pinus nigra, vagyis fekete-fenyő és a Pinus pinea lehetett, amelynek a magja ehető!

 Tehát ezekről, mint mondottam csak az istenek táplálkozhattak, ugyanúgy mint ahogy a kezdetekben csak az istenek ihatták a sört is (mert az emberek csak vizet fogyaszthattak). Csakhogy ez a sör kis részben anyarozs tartalmú is volt, amely a benne lévő Ergolin miatt psychoaktív anyagnak számított.

Tehát ez a három forrás állt az istenek rendelkezésére egy, a tudatukat megváltoztató és fokozó hatás elérésére.

De milyen anyag van a gránátalmában? Ez nem más, mint az n-n- DMT (Dimetyhyltryptamin), amelynek kutatásával az 1952-ben született amerikai Rick Strassmann, az új-mexikói egyetem (University of New Mexico) professzora., mint neurológus, psychopharmakológus és psychiater foglalkozott behatóan. Rájött, hogy ez a vegyület, amely egyébként hallucinogén hatású, előfordul a normális emberi szervezetben is, és ez normális körülmények között alvás közben, az álmodás periódusában emelkedik meg a vérünkben… Ha ezt azonban magunkhoz vesszük, vagyis fogyasztjuk, például a gránátalmából, akkor az emésztőtraktusunkban lévő MAO (Monoaminooxydase) enzim ezt a psychoaktív vegyületet rögtön szétbontja és ezzel hatástalanítja… Tehát így elmarad a psychodelikus hatás!

Csakhogy az ún. Élet-fája , mivel ez egy tűlevelű fa volt, amely – Rick Strassmamm szerint – egy ún. MAO-gátlót (Monoaminooxydase-inhibitort) tartalmaz, így ennek az egyidejű fogyasztásával a gránátalmában lévő dymetyltriptamin képes hatni a szervezetben… Ami pedig rögtön egy álomszerű tudati állapotot okoz, amely nemcsak a magasabb ÉN felismeréshez vezet, hanem egy visszacsatolást is eredményez a saját tudatos létünk forrásához…

Az, hogy ehhez az ember hozzájutott, természetesen nem volt sem Anu főistennek, sem az őt követő fiának Enlilnek (a későbbi Jehovának ) a kedvére, mert ezzel az újonnan létrehozott emberek, ezen új felismerésük révén, kiléphettek a maguk kissé degenerált és tudatilag elnyomott állapotukból.

Ebben segített nekik a kígyóként ábrázolt Enki, aki szembehelyezkedett apja, ANU akaratával és az embert elvezette a tudás- és az élet-fájához, és biztatta őket arról gyümölcsöt fogyasztani. Így ez a kígyó maradt, mind a mai napig a csábítás, a kísértés valamint az isteni akarattal való szembeszegülés negatív szimbóluma, de ugyanakkor tettével a tudás jelképe is…

Természetesen ezért Enki büntetést kapott.

A Gilgames eposznak a „Gilgames Enkidu és az alvilág“ elbeszéléséből ugyanis megtudjuk, hogy a kígyó öltözetű Enkit, mivel ellenszegült apja, Anu főisten akaratának és engedetlen lett, a főisten büntetésből az alvilágba száműzte. Ugyanúgy, mint ahogy ezt – a jóval később megírt – Ótestamentumban is olvashatjuk, ahol Isten (de itt már Jehova!) az egyik általa teremtett angyalát Lucifert, aki mint tudjuk, kígyó alakban csábította engedetlenségre az első emberpárt, letaszította a mennyből az alvilágba…

Enki fő bűne nem csak az volt, hogy e „felbujtása“ következtében, ez a magára ébredt (és eddig csak a munkára IDOMÍTOTT) ember az istenekkel szembehelyezkedett, és így tudást, valamint ismeretet nyert, hanem az is, hogy felismerte a kétneműségét is… Felismerték egymásban az ellenkező nemet és így a kívánságot is a másik iránt. Ezzel pedig „kicsúszott“ az istenek kezei közül az ember „szaporításának, ill. munkára tenyésztésének“ lehetősége… Önálló kívánsága született az embernek… Ez az értelme ezen ékírásos szövegeknek!

De ugyanezt találjuk a héber Ószövetségben is.

Mert ezt mutatja a Teremtés könyvének az a része is (Ter3:10), amikor Isten keresi Ádámot, aki miközben elrejtőzik előle, így válaszol: „Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.“

Erre az Isten rögtön meg is kérdezte tőle (Ter3:11), hogy: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?“

Tehát Isten azonnal sejtette, hogy az ember (ez az új teremtmény) csak akkor ismerhetett magára – és a nemiségére, hiszen eltakarta magát – ha evett a tudás-fája gyümölcséből.

És végül ezért aztán ki is kergette az embert a paradicsomból, hiszen már nem tudta többet úgy kontrollálni, mint eddig.

Ezért magára hagyta… Dolgozzon, szenvedjen és verejtékezzen…

De ugyanakkor ezzel az EMBER fel is szabadult. Önálló lett, önálló akarattal.

Ha most ebből valaki azt a következtetést vonná le, hogy hát akkor nem is létezik az „eredendő bűn“ fogalma, és akkor nem is volt miért Jézusnak érettünk meghalnia a kereszten, az bizony téved!! Mert ezzel az új szellemi szabadságunkkal ugyan „elkötöttük magunkat“ az isteni szabályozástól, de ezzel egy időben gyilkos ösztönök is léptek fel bennünk, emberekben.

Az önzés, kapzsiság és gyűlölködés. Ezt engedte szabadjára ez az egykori „paradicsomi tettünk“.

Ezt jött gyógyítani és hitünk szerint bennünket ettől megváltani Jézus. Mert az elnyert szabadságunkat és a szellemi tudásunkat nem egymás ellen és önzően csak a magunk érdekében kell kihasználnunk, hanem egymásért. Egymásért, mi értünk emberekért, akik egykor – a régi ékírások szerint – megszabadultunk az elnyomástól és szellemileg valamint testileg önállókká és így „nagykorúakká“ váltunk…

Ennek emlékére, már a Krisztus előtt időkben is állítottak év végén, a Kaukázustól északra és délre elterülő területeken fákat… legtöbbször valamilyen fenyőfa félét és rá díszként ALMÁT és diót akasztottak…

Az alma (Gránátalma) hatásáról már beszéltünk, de ugyanilyen fontos hatásai vannak a másik dísznek is, amit eredendően felteszünk erre a karácsonyfánkra.

Mert ez a dió az emberiség egyik legősibb tápláléka. Már a Kr. e. 7000 tájáról feltárt emberi településeken is találtak dióhéj-maradványokat. Ugyanakkor tudjuk, hogy ez egy gyógynövény is. Fokozza az agy vérátáramlását, segíti a csontnövekedést, a dióbélolaj fontos vitaminokat, elektrolitokat és fehérjét tartalmaz, serkenti a memóriát, jó hatással van a hormonháztartásre és a termékenységre, valamint növeli a libidót is, és nem utolsó sorban, magas foszfortartalma miatt serkenti a memóriát is.

Ide tartozik természetesen, a hazánkban is ismert MÁK (pontosabban a kerti mák, a Papaver somniferum) is, amelyet mint köztudott nemcsak az íze, hanem az alkaloida tartalma miatt is termesztenek.

Ismert, hogy a zöld gubójának a megvágása után kábító és narkotikus hatású fehéres folyadék csöpög ki belőle, és így ma e növény nagyobb alkaloida tartalmú fajtáiból nyerik az ópiumot, és kémiai folyamatok után még a heroint is…

Emlékszem, gyermekkoromban még mi is akasztottunk szép piros almát a karácsonyfánkra és sztaniolpapírba csomagolt diót is… Mindezt mára felváltották a piros, sárga vagy zöld dísz üveggömbök, amelyek alakjukkal és színükkel (bár már anélkül, hogy ezt az emberek többsége tudná) emlékeztetnek, a kollektív- és ősemlékezésünk révén, arra a gránátalmára és dióra amely egykor ezeken a paradicsomban álló fákon is teremhettek… És talán nem is biztos, hogy véletlenül kerülnek a mák tartalmú édes sütemények (mákos guba, mákos beigli) is éppen karácsonytáján a magyar konyha ünnepi asztalára!

Érdekes módon, mint ahogy szokás volt májusfát is állítani (amely tradíció máig is megmaradt) ugyanígy szokás volt, még itt Európában is a „paradicsom-fája“ állítása is, ezzel emlékezve december 24-én Ádámra és Évára…

Azonban 350-ben Jézus születésnapját az egyház (pontosabban I. Gyula pápa) hivatalosan december 24-re helyezte át, ezzel elnyomva az Ádám-Éva napot, vagyis a paradicsom-fa állítás szokását, és helyette e napon Jézus születésnapját ünnepeljük…

Mi magyarok ezt a fát ugyanakkor továbbra is karácsonyfának neveztük, vagyis nem„Krisztus fájának“, mint pl. a hollandok (Kerstboom), az angolok (Christmas Tree), vagy a németek is részben (Christbaum), akik ugyan nevezik ezt Weihnachtsbaumnak is, ami a szentelésre , vagyis a „szent estére“ utal… Nálunk ugyanis ezt a napot karácsonynak nevezik, már igen rég óta, még az európai kereszténységünk felvétel előtti időktől. Mert nálunk ezen a napon volt a sólyom-reptetés, amit Fehér Mátyás Jenő domonkos szerzetes írása is megemlít. Mert itt – amelyben a magyar mágusok 1200-as években zajlott egyházi pereiről ír – a sok, most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv-idézet között találkoztam olyanokkal, amelyek egy bizonyos december 25-i sólyom röptetésről szóltak.

És itt többen a „kerecsen“ sólyom röptetéséről beszélnek, amely szót, így a karácsony szavunkkal hoznak összefüggésbe.

A kezdeti kétkedésem után hamarosan azonban én is észrevettem, hogy minél többet lapozgatjuk a régi leírásokat, annál többet találkozhatunk ezzel a bizonyos „kerecsen” szóval, mégpedig nemcsak a magyar, hanem az anatóliai és a még régebbi sumér leírásokban.

Vámbéry – akiről tudjuk, hogy a XIX. századi nyelvvitában a magyar–török nyelvrokonság mellett tört lándzsát – a kutatásai során találkozott egy KARCSA nevű sólyom elnevezéssel. Ugyanakkor Bálint Gábor pedig, a mongolok madárnevei között fedezett fel egy KARCZAGHAI sólyomnevet.

A magyar „kerecsen” szó K-R-Cs-N mássalhangzó-vázával még az indiai Bihar tartományban is találkozunk – amely még ma is ún. fehér-hun (!) területnek számít – éspedig az indiai Biro, Munda, Kavar és Bokta törzseknél (!). Itt ugyanis ők a vadászsólymukat KARICHAN (tehát K-R-Cs-N) névvel illetik… Mindezt igen érdekesnek találtam, de számomra végül a legmeggyőzőbbé mégis az előbb már említett domonkos jegyzőkönyv egyik később olvasott adata vált (118.old).

Ebben fráter Moys és Simon – domonkos rendi bírák –, valamint egy János nevű, ugyancsak domonkos orvos, egy bizonyos Boksa nevezetű mágus ügyét tárgyalták. Ezzel a Boksával kapcsolatban pedig kihallgattak egy Kozma nevű tanút, akinek a jegyzőkönyv szerinti vallomásában, a következő kijelentést találjuk: „… in festo falconnarium vulgare karasun dicto…” – vagyis „a solymárok ünnepén, amelyet népi nyelven karácsunynak neveznek”.

Tehát az itt található „karasun” szóban (vagyis a K-R-cS-N vázban), már nemcsak hogy a karácsony szavunk előképével találkozunk, hanem ez a szó itt már ténylegesen egy ünnepre is vonatkozik!

Tehát ekkor sólyomröptetés volt, vagyis ezt a SoLyMo-t, vagyis ennek SLM mássalhangzói miatt a SZELLEM-et (SLM) szimbolizáló madarat szabadon engedték és repülni hagyták… Ez a felszabadulás, ill. repülés jól emlékeztet bennünket arra a napra, amikor a tudás- ill. az élet-fájáról származó „alma“ elfogyasztása után, az ember lelke önálló repülésbe kezdett.

És miért nem vettük át mi is a „szenteste-fa“ vagy a „Krisztus-fa“ neveket?

A válasz: mert a mi népünknek már ekkor, ezen a napon volt egy saját ünnepe. És mint tudjuk, egy ünnepnapot átnevezni nehéz. Ezt bizonyítja népünk augusztus 20-i Szent István-i ünnepnapja. Hiába igyekezett egy rendszer több mint 40 éven át új névvel ellátni, mint pl. Alkotmányunk-, vagy a Kenyér-ünnepe néven, ez megmaradt a nép körében Szent István napja… És azzá is vált ismét. Vagy például 1956. október 23-át a nép elnevezte a forradalom napjának… Hiába próbálták ezt 30 évig „ellenforradalomnak“ neveztetni, ez megmaradt az „56-os forradalom ünnepének”…Ugyanígy volt ez a karácsonnyal is… A nép nem vette át azt a nevet, ami más országokban szokássá vált, és ezt a nevet nem változtatta meg.

Mert a magyar nép egy része éppen arról a területről jött, ahol a fa állítása és a SZELLEM (a sólyom) reptetése, már Krisztus születése előtt is szokás volt, vagyis az ünnep elnevezését megőrizte, hiába tettek erre a napra át egy másik ünnepet… Ez esetben Jézus születése napját.

Mert azóta ugyan népünk ezen a napon, szintén Jézus születését ünnepli, de mégis pontosan ugyanazzal az elnevezéssel, amellyel ezer évekkel ezelőtt az ősei is ezt a napot nevezték.

Tehát ismételjük el még egyszer a tudás fája almája, és az évente december 24-ére felállított karácsonyfa között értelmi és szimbolikai összefüggés van, éspedig nem csak a fa fajtája, hanem annak díszei miatt is.

Ezért MINDENKÉPPEN el kell utasítani azt az elterjedt nézetet, hogy a karácsonyfa állításának a szokása a mi magyar népünknél is, a német nyelvterületről került át a XV. század után…, mert ez ellent mond az előbbieknek.

Áldott karácsonyt!

Dr. T. Túri Gábor