Rakga – 24. rész Posted in: Egyéb kategória

– Mit akarsz a sötéttel? Hogy jobban féljek? – kérdezte Paxa.

– Nem, azt akarom, hogy kapcsolj ki mindent és csak rám figyelj.

– Ha ez az ára, figyelek.

– Most már mindent tudsz. Láttad, hogy egy ezerszer nagyobb szerelem, mint amit te valaha képes vagy megélni, semmivé foszlik. Láttad?

– Láttam.

– Még, ha le is győznél, ha holnap reggel még életben is lennél, a félelem örökké benned marad, mint egy rákos daganat, napról napra nőni fog. És egy nap arra eszmélsz, hogy hiába minden, hiába volt a nagy szerelem, már csak a tudat marad meg, hogy nem a tied. Ettől nem félsz?

– Nem.

– Miért nem? – kérdezte dühösen az Álomkép, s Paxa egy pillanatra a sötétség mélyén látni vélte az arcát.

– Mert te és én mások vagyunk. Mást éltünk meg. Te szerelmes voltál belé, de neked a szerelem harcot, birtoklást jelentett, én szeretem. Adni akartam neki, nem leuralni.

– Az ugyanaz. – jelentette ki határozottan az Álomkép.

– Nem. A szerelem birtokolni akar, a szeretet adni. És ezért kellett vesztened. Te segítettél nekem ezt megérteni. Az ember szabadnak születik, nem tűri, hogy leuralják. A féltékenység pedig minden emberi bűnök legutálatosabbika, mert a másikat teljesen uralni akarja.

– Az emberek azt akarják, hogy uralkodjanak rajtuk, azok, akik felettük állnak. – Übermench* tudat volt az Álomkép hangjában.

– Nem igaz. Aki hagyja, hogy leuralják, és aki ural, egyformán elveszíti az emberi méltóságát.

– Komolyan veszed ezt a marhaságot?

– Igen.

– Akkor te vagy az utolsó a fajtádból. Te, filozófus, te, érzelgős… Gyenge vagy, neked és a fajtádnak el kell tűnnöd a földről, hogy mi, az erősek, az uralkodásra termettek, a sikeresek, a győztesek maradjunk fent…

– Ebben is tévedsz. Mert a szerelem és a szeretet is örök, a kettő harca adja az ízét a világnak. De a szerelem mindig újat keres, ide-oda repdes, a szeretet viszont kitartó, akkor is megmarad, amikor a szerelem már máshol jár. – Paxa érezte, hogy igaza van.

– Szofisztika.

– Ha egyszerűbben akarod hallani: a szeretet még akkor is parázslik, amikor a szerelem már mindent porrá égetett.

– Bizonyíték?

– Én itt vagyok, te már messze jársz. Akárhogy is tagadod, te csak egy álomkép vagy.

– Csak egy álomkép? Hm. Még sem tudsz kivetni magadból, mert tudod, hogy a te szereteted unalmas, az én szerelmem meg érdekes – ezét szerepelek mindkettőtök álmában minden éjszaka. A tiedben, mert félsz attól a többtől, ami vagyok, az övében, mert nem tud elfelejteni.

Paxa először érezte magát gyengének ezen az estén…

– A szeretet… – de nem tudta folytatni a mondatot. Az Álomkép diadalmasan folytatta:

– A szeretet semmit sem ér, csak langymeleg. Semmit sem ér! Vagy másképpen gondolod?

– Igen.

– Akkor kövess! – ezzel az Álomkép felkapta a kávésbögrét és kirohant a konyhából. Paxa követte, nem is tudta hány szobán keresztül egészen a bezárt teraszajtóig – ott az Álomkép egy pillanatra megállt, majd betörte az üveget és kilibbent. Paxa követte, közben érezte, hogy az üvegek belevágnak a húsába, de már nem törődött vele. Az Álomkép egy méterre lebegett tőle, az utca felett és az ujján lóbálta a kávésbögrét. A hangjában gúny volt:

– Most megfogtalak. Tudom, mit jelent neked ez a bögre. A szeretet jelképe. Most szépen leejtem és széttörik. Ha akarod, vedd el – de akkor ki kell lépned a semmibe és lezuhansz. Meghalsz. Ha meghalsz, én nyerek. Ha nem mersz érte nyúlni, akkor többet ér neked a nyavalyás életed, mint a szeretet – akkor a lelked hal meg, ugyancsak én nyerek. Nos, okoska, hogy döntesz? ”Szárnyatlan szállj…!” – s pillantásával szinte leperzselte a mélybe.

– Élni fogok. – s ezzel Paxa az Álomkép felé ugrott, kikapta a kezéből a bögrét és magához szorította. Végtelen ideig zuhant, majd hirtelen akkora fájdalmat érzett, mint még sohasem. Tehetetlenül feküdt a földön, a feje felett a csillagok. Fázott, meg sem bírt mozdulni, de boldog volt: a szeme sarkából látta, hogy a bögre ép és csorbulatlan. – Ezek szerint nem mondott igazat, – gondolta – mégiscsak meg tudott ölni. Pedig élni akartam.

Egy árny takarta el előle a csillagos eget: – Feladod végre? Majdnem meghaltál. Megéri?

– Igen, megéri. Mert élek, mert nincs hatalmad arra, hogy megölj. Most már tudom, hogy nincs hatalmad. Tudom, hogy ki vagy.

Az árnyalak kicsit mintha megremegett volna: – Mondd ki a nevemet!

– Rakga. – Az árnykép vonásai lassan láthatóvá váltak, Paxa először sejtette meg az arcvonásait. Egy pillanatra megijedt, mert az Álomkép fölé emelkedett, mintha rá akarna lépni, de megfordult, s elfele indult. De már nem repült, nem rohant, inkább csak vánszorgott. Tudta, hogy annyi szenvedés után végre nyerésre áll, nem szabad most feladnia. Minden erejét összeszedve feltápászkodott és megpróbálta utolérni a nőt. Végtelen ideig üldözte, lépésről lépésre közelítette meg, e végül ott állt előtte. Az asszony lehajtva tartotta a fejét, a fürtjei takarták az arcát. Paxa megfogta a vállait és újra mondta: – Rakga… Most már tudom, hogy mit jelent ez az szó:

– Mit? – Vágott közbe az Álomkép és remegett a hangja.

– Két szót. Istennőnek érezted magad, a szerelem teljesen betöltött – de ez a szerelem gyűlöletté vált benned. Gyűlöletté és a gyűlöleted azért erős, mert a szerelemből táplálkozott. De van még valami a nevedben: a fél-lét. Két félből áll össze, mint az életed, de a két félből nem lesz egész. Ezért megmaradsz az átlagosban, a fél-szerelemben, a fél-gyűlöletben… azért gyűlölsz, mert azt hiszed, ebben nagy lehetsz. Rakga.

Az Álomkép lassan felemelte a fejét, s Paxa meglátta az arcát. Nem volt benne semmi félelmetes: egy nő arca, aki már az utolsó virágzásán is túllépett. Kicsit püffedt, ráncos arc, fáradt szemek… Nehéz volt elképzelni, hogy ez a nő ugyanaz lenne, akit a férfi szenvedéllyel szeretett, akit ő is látott a lépcsőfordulóban. Lehetetlen volt, hogy ettől az alaktól félt hónapokon keresztül. Ha nem lett volna olyan szerencsétlen kinézetű, legszívesebben felnevetett volna. Rakga megérezte, s furcsa fény gyúlt a szemében:

– Azt hiszed, legyőztél?

– Igen. Már tudom ki vagy, a neveden neveztelek, tudom, hogy többet nem fogsz éjszaka zargatni. Már nem félek tőled, néven neveztem a félelmet. Rakga.

– Igazad van. Ma éjszaka láttál utoljára… de ez még nem jelenti azt, hogy győztél. Legfeljebb, csak félig.

– Hogy érted?

– Ne felejtsd el: nem csak a te álmodban szoktam éjszakánként megjelenni. A saját álmodból már kiűztél, de a párod férfiálmában még én vagyok az istennő. A testi szerelem mértékegysége, akinél senki sem lehet több, a megtestesült érzékiség. És ott sohasem tudsz legyőzni. És ha a párod boldogan elmosolyodik álmában, te szenvedni fogsz, szétrohad a lelked, mert tudni fogod: miattam boldog, miattam mosolyog. És felőröl, hogy tudod, hogy egy olyan dimenzióban győzlek le, ahová neked nincs bejárásod. – büszkeség volt az Álomkép hangjában.

Ma éjjel még lenne lehetőséged, hogy át lépj azon az ajtón, de ha felébredsz, már többet nem térek vissza hozzád, már nem nyílik meg előtted… Azzal, hogy legyőztél, magadat zártad ki belőle.

– Ma éjjel még nyitva van az az ajtó, amin a múltkor nem akartam belépni?

– Ma éjjel még igen.

– Vezess oda, be akarok menni és ott is le akarlak győzni.

– Ha legyőzöl, minden rendben lesz… de figyelmeztetlek: ha belépsz, akkor te is álomképpé válsz. Egy másik világ része leszel. És ha vesztesz, akkor nem tudsz visszatérni, örökké abban a világban maradsz. Ebben a világban a Paxa nevű lány kómába esik, vagy sikerülne is kikerülni belőle, egy nyáladzó üres szemű idióta lesz belőled… biztos, hogy ezt akarod?

– Menjünk.

– Fogd meg a kezem és gyere velem… – Paxa megfogta Rakga kezét, repülni kezdtek. Az első pillanatokban még látta maga körül a valóság képeit, de hamarosan már csak foltok úsztak el körülöttük. A színek örvényleni kezdtek, majd egy szempillantás alatt kitisztult a kép, s egy ajtó volt előttük. Rakga bátorító pillantására Paxa a kilincsre tette a kezét és lenyomta…

 

* felsőbbrendű, emberfeletti ember

 

/Rozványi Dávid/