Az én forradalmam 1956. Posted in: Egyéb kategória

Hűvösek voltak a reggelek, október 26. mutatott a naptár. A szívekben a forradalom lángja égett. Napközben a rádióhoz bújva recsegő, búgó, zavaró hang mellett hallgattuk a híreket. Azon a napon az ablakban ácsorogtam csodára vártam. Apám már nem volt otthon korán elment a barátaihoz, a tüntetésre készültek. Anyám a 7 hónapos- és a négyéves húgaimmal foglalatoskodott, amikor a békés tömeg első sorai a házunk elé érkezett. Integettem nekik, mikor észrevettek visszaintettek és azt skandálni kezdték:
– Értetek is harcolunk!
Kilencéves gyermeki lelkemmel, szellememmel felfogtam, a várt csoda ebben a pillanatban érkezett el hozzám. Legyőzhetetlen vágyat éreztem, hogy csatlakozzak hozzájuk. Magamra kaptam zöld lóden kabátomat, és elszöktem. A hosszú sorok egyikében beálltam, valószínű rögtön otthonosan mozogtam, mert nem vették észre, hogy nem közéjük tartozom. A József Attila (Vásárhelyi) sugárút kocsiútját teljes szélességében elfoglaltuk.  Különböző rigmusokat skandálva érkeztünk a Radnóti gimnázium elé, ahonnan az első sarkon elkanyarodtunk a Takaréktár utca felé vezető utcákhoz. A bölcsödéhez érve megálltunk, az ablakot papírzászlók díszítették és a gondozónők, dadák kisgyermeket tartottak a kezükben. Ismét felhangzott az üzenet:
– Értetek is harcolunk!
Én, a kilencéves is nagy hangon kiabáltam, már akkor, továbbadva a nem is oly régen kapott forradalmi ajándékot.
Elérve a Takaréktár utcát nehezen tudtunk besorolni a már várakozó tömegbe. Nagy lett a zűrzavar, ott tudatosult bennünk, hogy fegyverrel a lábnál elállták előttünk az utat a karhatalmisták. Azt beszélték valakik odamentek és egyezkednek velük, engedjenek tovább menni a Széchenyi térre, ahol csatlakoztunk volna a város másfelől érkezőikkel.
A sorok vége majdnem a Lenin körútig ért. A mi az étteremnél voltunk. Egyszer csak megindultunk, de a következő pillanatban lövések hallatszottak. Mindenki futott, a körút felé, én a Takaréktár utca és Lenin krt sarkán lévő házba mentem be. Féltem, remegtem. A lépcsőnél álltam meg. Valaki kézen fogott és felvitt egy lakásba. A paplankészítő családnál leültettek ott kaptam enni, kikérdeztek, de csak délután vittek haza. Szüleimnek elmondták, hogy kerültem hozzájuk. Ők nagyon megörültek, amikor megláttak, de a jótevőm távozása után nagyon sokáig elbeszélgettek velem. Ezen az estén véget ért forradalmi önálló harcom, pedig nem ez volt az első élményem, hiszen édesapámmal ott voltunk a városházánál a vörös csillag leverésénél, a szobordöntésnél és láttuk a városháza erkélyén a magyar zászlót lengető katonákat, hallottam az üdvrivalgást, amikor csatlakoznak a forradalomhoz.
A Takaréktár utcai sortűz fiatal áldozatának Schwartz Lajos temetésére édesapám magával vitt, nagyon sokan voltunk, de mi a temetőre néző utcában álltunk meg, a bejárattal szemben. A temető kapunál néhány embert civil ruhások igazoltattak, de nem volt rendbontás, csak végtelen szomorúság!
A szovjet tankok november 4-én és 5-én végig vonultak a városon, a következő napon megszállták a várost. A házunk előtt is állt egy csöve Vásárhely felé nézett. Néha talán fenyegetés képen körbefordították.  Pár lövéssel és kézi-gránát felrobbanással véget ért a fegyveres történés a városban. A forradalmat a szovjet csapatokkal leverték. Az elnyomás a hatalom bosszújával folytatódott, akasztásokkal és súlyos börtön büntetésekkel…

Lélek Sándorné