Az örök botránykönyv: a Biblia Posted in: Egyéb kategória

Manapság, amikor a TV-k és az újságok, az internetről nem is beszélve, a különböző celebek botrányaival vannak tele, nem is gondolunk arra, hogy van egy könyv, ami már évezredek óta az emberiség botránykönyve: a Biblia. Nem olvassuk, vagy ha igen, akkor csak azért, hogy igazoljuk magunkat. Pedig a Biblia nem erre való, hanem arra, hogy általa Isten formáljon minket, hogy formálja a bennünk élő Isten-képet.

Vajon képesek vagyunk arra, hogy a Szentírást ne úgy olvassuk, mint egy szöveggyűjteményt, egy mesekönyvet, hanem úgy, mint ahogy megírták? A Biblia mindamellett, hogy Istenről, tehát a legmagasztosabbról szól, naturalisztikusan bemutatja az emberi gyengeséget is – képesek vagyunk arra, hogy az emberi gyengeséget úgy olvassuk, hogy a saját gyengeségeinkkel nézzünk szembe általa? Vagy csak „jóként” olvassuk, ahogy egy pap mondta: jó emberek, jó dolgokat olvasnak a jó Istenről, hogy jókat tudjanak mondani róla? Miközben elsiklunk a „botrányos” részek felett.

Vajon tudunk-e olyan őszintén beszélni az Úristennel, mint tette Jób? „Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem”

Vagy képesek vagyunk-e olyan nyíltan beszélni a szexualitásról, mint az Énekek éneke vagy Sirák fia, Jézus?

A héten olvastam Sirák fiánál: „Csábos tekintetű asszonnyal jól vigyázz, és ne csodálkozz, ha belevisz a bűnbe. Ahogy a szomjas vándor nekiesik a víznek, ez is úgy megkóstol mindenféle vizet. Hajlandó leülni minden karó előtt, és minden nyíl előtt kinyitja tegzét.” – azt hiszem, a Biblia évezredekkel megelőzte Freudot és hozzá képest a Káma Szutra gyerekirodalom… Mégis, nem öncélúan foglalkozik a kérdéssel, hanem azért, hogy szembesítve saját gyengeségeinkkel segítsen kigyógyulni belőle.

Vagy tudnánk-e így imádkozni, Jézus nyála, gyógyíts meg engem? Bevallom, fiatalabb koromban nehezen tudtam értelmezni ezt a részt János evangéliumából:

„Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” “Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus -, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, ⁷majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Könnyű elfogadni Jézust, mint egy festményt a múzeumban, de azt a valóságos Istent és valóságos embert, aki köpdös, már nehezebb… Bevallom, ezzel a képpel én is nehezen birkóztam meg, egészen addig, amíg gyermekem nem született, s mikor láttam, hogy piszkos az arca, a benyálazott ujjammal tisztítottam meg – akkor döbbentem rá, hogy Jézusnak ebben a mozdulatában ugyanaz a szerető anyai-atyai gondoskodás van. Csak ő nem a földi szennytől, hanem a bűntől tisztít meg minket.

Ma a katolikusok a Biblia vasárnapját ünnepelik. Talán jó lenne, ha mindenki, felekezetre való különbség nélkül, ezen a napon elővenné az Írást és tiszta, befogadó szívvel elolvasna belőle egy fejezetet.

Mai napra egy nyáron írt versemet választottam, a Zempléni utakon ciklusból a Biblia Vizsolyon címűt. A Biblia, mint üveglap mögé préselt tűz. Őrizzük és elzárjuk, mint egy kultúrtörténeti emléket, mint egy értékes antikvitást, de nem olvassuk. Pedig Isten ezért adta nekünk, Károlyi ezért fordította le.

Talán furcsa, hogy én, a vén katolikus, aki olyan büszke a hitére, mintha nemesi kutyabőr lenne, egy református, sőt „a” református Bibliáról írok verset. De a Biblia sohasem egyik vagy másik egyházé, hanem közös kincs. És valamit megtudtam ott Vizsolyon, amit szégyellek, de eddig nem tudtam: Károlyi a katolikus Bibliát fordította le – azok a könyvek is benne vannak fordításában, amiket protestáns egyházak nem ismernek el autentikusnak. Ilyenkor érzi meg az ember, hogy a különbségek, ahogyan megéljük Krisztusban való hitünket, mennyire másodlagosak ahhoz képest, ami összeköt.

Még csak most olvasom harmadszor a Bibliát. Először Istent kerestem benne, másodszor magamat, most pedig az embert. És tudom, ha az Úr megadja, hogy negyedszer is nekikezdjek, újabb dimenzióját fogom megismerni.

És a vers:

Zempléni utakon 3.: Biblia Vizsolyon

Üveglap mögé préselt tűzként

fekszik előttünk Isten szava.

Aki fordította, azt akarta,

hogy égessen és égjen minden betűje.

Most már csak becses kultúrtörténeti emlék,

steril

– hol van már a botrány,

mi Krisztus ajkán volt?

Mégis őrizzük,

mint egy sosemvolt álom parazsát,

mint a reményt, mint egy gyertyalángot,

mely egyszer lángra gyújt világot.