Beszélgetés, egy nő emléke – 11. rész Posted in: Egyéb kategória

A férfi már otthon várta:

– Szia! Merre jártál?

– Csak úgy sétálgattam – s remélte, hogy nem pirul el. Az, hogy a levelet olvasta, kicsit olyan volt, mint egy titkolni való kapcsolat, egy tiltott gyümölcs. Nevetséges helyzet volt, de érezte, hogy ha a férfi megtudná, hogy még mindig azt a levelet olvasgatja, dühösebb lenne, mintha egy másik férfival csalná meg.

Tudta, óvatosnak kell lennie, de nem bírta magában tartani a kérdést. Leült mellé, s mintha egy mellékes dologról lenne szó, megkérdezte:

– Miért váltatok el?

Azt hitte, a férfit áramütésként fogja érni a kérdés, de az csak hallgatott. Már kezdett kínossá válni a rájuk nehezedő csend, amikor megszólalt:

– Azt mondtad, hogy lépjek túl rajta, hogy temessem el. Én megpróbáltam, most mégis kérdezel. Miért?

– Mert meg akarlak ismerni. Hogy miért ment tönkre az előző kapcsolatod. Hogy mi volt a hiba. Hogy mi ki tudjuk kerülni.

– No jó, akkor most az egyszer beszélek róla. Mert szeretném, ha megértenéd, hogy az sohasem fog megismétlődni. Mert te más vagy. Mert teljesen más a kapcsolatunk.

– Őt is szeretted, és azt hiszem, hogy ő is szeretett. Miben más a miénk?

– Ne hidd azt, hogy én nem félek, lehet, hogy azért nem merem szóbahozni, mert félek szembenézni ezzel. De azt hiszem, most az egyszer meg kell tennem.

De akkor én is kérek valamit: hallgass végig. Tudom, nehéz lesz, de csak így merem megkockáztatni.

– Rendben. – bólintott Paxa.

– Akkor azzal kezdem, hogy amikor vele találkoztam, olyat éltem meg, amit addig sohasem. Valami olyasmit, amiről eddig csak rossz regényekben, olcsó limonádékban olvastam: szerelem első látásra. Tudtam, hogy borzalmas vége lesz, de akartam, hogy legyen. Mert még sohasem volt az életemben ilyen. Úgy éreztem, ha nem próbálnám meg, ha nem vágnék bele, egész életemben bántana.

– És mellettem nem éreztél ilyet?

– Nem.

Paxát furcsamód nem bántotta meg a válasz, valami ilyesmire számított.

– Nem, veled teljesen más volt. Amikor megláttalak, valami csendes boldogságot éreztem. Nem azt a bizonyos lángolást.

De amikor az a szerelem fellángolt közöttünk, akkor is tudtam, hogy nem tarthat sokáig, minden napnak úgy vágtam neki, hogy talán ez lesz az utolsó. Mert éreztem, hogy annyira különbözőek vagyunk, hogy nem tarthat sokáig.

– Mégis, feleségül vetted.

– Igen, mert kezdtem azt hinni, tudom, hogy őrültség, hogy a szerelem mindent legyőz. Amikor már együtt voltunk pár hónapja, minden racionalitás ellenére el kezdtem bízni a közös jövőnkben, hogy talán van akkora ez a szerelem, hogy ki fog tartani egy életen keresztül. Közben tudtam, hogy nem, de arra gondoltam, hogy érdemes vállalni a kockázatot, mert ha csak egy ezrelék esélye is van annak, hogy sikerüljön, érdemes mindent feláldozni érte. Igen, megkértem a kezét és feleségül vettem.

És kezdett elcsendesedni a lángolás, buta mód azt hittem, hogy a szerelem úgy múlik el, hogy szeretetté alakul át. De nem, csak elmúlt és nem lépett a helyébe a szeretet.

Persze, a gyerekek összetartottak minket, a lakásvásárlás és a napi ügyek, de közben egyre jobban kiüresedett a kapcsolatunk. De közben mindig hinni akartam, hogy érdemes, hogy egy nap újra lángolni fogunk, hogy sohasem szabad feladni a házasságunkat – és nem csak a gyerekek miatt.

Tudom, nem voltam jó férj, sok mindent nem tudtam megadni neki, amire szüksége volt, amit megérdemelt volna, most már bánt – de akkor is megérte, mert különben nem ismertelek volna meg téged, és most nem élhetnénk együtt.

– És mellettem is ezt érezted, hogy érdemes belevágni, de úgy sem sikerül?

– Nem, te teljesen más voltál. Mellette azt éreztem, hogy lesz pár őrülten boldog óránk, napunk, hetünk… és aztán úgyis vége. Te teljesen más voltál. Amikor megláttalak, emlékszel, ott folyosón, akkor arra gondoltam, hogy lehet, hogy nem te vagy a legszebb, legokosabb vagy mit tudom én, milyen nő, akivel találkoztam, de olyan ember vagy, akivel le lehet élni egy életet. Örökké. És ez az élet boldog lenne. Akkor elhatároztam, hogy az életem része leszel és én is a tiednek. Nem tudtam hogyan, csak reménykedtem.

– És még most is reménykedsz?

– Nem, most biztos vagyok benne. Még akkor is, ha éppen rossz kedved van: mert tudom, hogy ez csak a felszín. Ha éppen le is hűl közöttünk a levegő: tudom, hogy pár perc vagy óra és jobb kedved lesz. Néha, ha találkozunk a troli megállóban és látom a távolból, hogy valami miatt haragszol rám, vagy rossz kedved van, de egymásra nézünk és már csak mosolyogni tudsz. Már ismerlek. De vele teljesen más volt: ha éppen jó kedve is volt, vagy ha éppen úgy is tűnt, hogy boldogok vagyunk, tudtam, hogy vége lesz, és ez a félelem volt a legrosszabb. Minden csóknak utolsó íze volt. Felhúzta magát egy szón, egy kis gesztuson és máris jött a pokol.

Olyan furcsa volt az az éjszaka is, amikor elhagyott. Későn értem haza, azt hittem a gyerekek már elaludtak, de kiderült, hogy elvitte őket a barátnőjéhez. Ült, ott, ahol te most és bejelentette, hogy elhagy. Már nem is kértem, hogy maradjon, csak azt kérdeztem, miért, mert a szívem mélyén tudtam, hogy már minden elveszett. Azt válaszolta, hogy egy nap talán majd megtudom, de nem hiszi, hogy megérteném… Valóban nem értettem. Voltak előtte rossz hónapjaink, de egy héttel korábban pont egy fantasztikus Karácsonyunk volt, mint még soha. Nem kérdezgettem tovább, csak hagytam, hogy elmenjen. Rám nézett és se szólni, se mozdulni nem tudtam. Olyan csendes gyűlölet volt a szemében, amit még sohasem láttam. Hagytam, hogy egyedül menjen ki a lakásból, kiálltam a teraszra, s néztem, ahogy az utcán végigmegy. Furcsa volt, mert aznap éjjel pont nem égtek a lámpák, csak a telihold világított. Az utca is üres volt, pedig ha jól emlékszem, Szilveszter volt. Mintha nem is a földön járt volna, hanem lebegett felette. Ha azt látom, hogy repül, azon sem csodálkoztam volna.

Szóval, nem illettünk össze. De mi igen. És többet ne beszéljünk róla.

És aznap este Paxa megnyugodott és elhatározta, hogy ezt az ügyet ő is eltemeti. Nem tudta, hogy vannak hazajáró lelkek is, akik annál dühödtebben térnek vissza, minél jobban felejtésre ítélik őket.

/Rozványi Dávid/