Ébredés, a halál íze – 17. rész Posted in: Egyéb kategória

A fürdőszobából kiszűrődő neszekre ébredt, összetörten, kábultan. Minden erejét összeszedve feltápászkodott, de az ágy szélénél nem jutott tovább. Magába roskadva várta a férfit. Úgy érezte, még sohasem volt ekkora szüksége az ölelésére, a szeretetére. De a férfi nem ért hozzá, leguggolt vele szemben.

– Mi történt veled, Paxa?

– Hogyhogy?

– Mintha valaki összekarmolta volna az arcodat… és…

– Mi és?

– Meztelen vagy. Mintha valaki letépte volna a hálóingedet. Történt volna valami az éjszaka, amire nem emlékszem? – A lány olyan üresnek és fáradtnak érezte magát, hogy feleslegesnek tartotta volna eltakarnia ruhátlanságát:

– Rosszat álmodtam. Az életemet is odaadnám azért, hogy egyszer ki tudjam magamat aludni és kipihenjem magam.

– Menj orvoshoz.

– Nem tudna segíteni. – rázta a fejét a nő.

– Te tudod.

– Ölelj át. Emlékszel, a szerelmünk kezdetén, azt mondtam neked, hogy az ölelésednek csodatévő ereje van? Ölelj át most is úgy, és tudom, minden rendben lesz.

– Nem lehet.

– Miért nem?

– Paxa, beszélnem kell veled. Az utóbbi hetekben sokat gondolkoztam kettőnkről.

– És mire jutottál?

– Hogy szeretlek és te vagy a legjobb ember, aki valaha is szeretett. Nem érdemellek meg téged.

– De? Mert az ilyen mondatok után mindig jön egy „de”, egy tőrdöfés.

– Nos igen… Szeretlek, de nem vagyok szerelmes beléd. Szeretlek, de nincs meg köztünk az a bizonyos tűz, az a lobogás. Ami meg volt a feleségemmel.

– Már nem a feleséged. Elhagyott. Nem emlékszel?

– Elhagyott, de ez tévedés volt. Tudom, ha visszamennék hozzá és bocsánatot kérnék, újra tudnánk kezdeni. Mégiscsak ő a gyerekeim anyja.

– És miért kérnél bocsánatot?

– Hogy elárultam a szerelmünket. Hogy nem tudtam megadni neki azt, amire szüksége volt. Ezért kellett elszöknie tőlem…

– Jó ember vagy, de hiányzik belőled minden büszkeség. Nem te mesélted, hogy nap mint nap hogyan hisztériázott, hogyan alázott meg, terjesztett rólad mindenféle pletykákat? Nem emlékszel arra, hogy az ajtóval hogyan törte össze a lábfejedet? Még most is sántítasz egy kicsit. Hogy tudsz ezek után visszamenni hozzá?

– De igen. De ez is csak azt jelenti, hogy szeret, még mindig. Csak most gyűlöletként éli meg a szerelmet. És már látom, hogy ő is megbánta, képes lenne újrakezdeni. És én is.

– Te?

– Erről nem akartam beszélni.

– Beszélj, nagyon rosszabb már nem lehet. – „dehogynem!” gondolta magában Paxa, és önkéntelenül elmosolyodott akármilyen kétségbeejtő is volt a helyzet. „Ez a férfi szemmel láthatóan teljesen hülye, az olyan nőket szereti.”

– Nehéz ezt elmondani. Vele jobb volt a szex.

– Ez minden?

– Igen. Azt hittem, hogy ez mellékes, de nem. Nem tudom magamat becsapni. Minden éjjel vele álmodom, átélem szerelmünk legcsodálatosabb pillanatait, ahogy az öleléseivel felperzselte az egész világot, hogy aztán újraalkossa azt. Sokszor, amikor téged ölellek, őt képzelem a helyedbe. Legszívesebben sírnék. És gyűlölöm magamat, mert érzem, hogy elárullak téged, azzal, hogy szerelmet hazudok neked. Jobbat érdemelsz.

– Ma is vele álmodtál?

– Igen. Mint minden éjjel. De ma éjjel furcsa álmom volt. Kint ült a teraszon és nevetett a telihold fényében. Egyszerre volt csábító és gonosz ez a nevetés. Éreztem, hogy újra teljesen a hatalmában vagyok.

– És most?

– Elmegyek. Megpróbálom újra kezdeni vele. És tudom, most sikerülni fog. Talán az volt benne a sors könyvében, hogy el kell hagynunk egymást, hogy újra egymásra találjunk.

Ha most elengedsz, örökre hálás leszek neked érte. És azért is, hogy rádöbbentettél erre.

– Akkor hazugság volt minden?

– Igen.

– …akkor minden hiába.

– Dehogyis. Találsz majd nálam jobbat, aki megérdemel téged.

Paxa feleslegesnek érezte, hogy tovább magyarázza ennek az alaknak, akiről azt hitte, hogy szereti, hogy mi volt hiába, mi fáj neki. Persze, hogy fáj, hogy elveszíti, mert tudta, hogy boldogok lehetnének együtt. Nem csak az fáj, hogy megalázta, hogy a másik nő jobb az ágyban – mondhatni, apróság. Nem is a hazugság, mert hát ez volt a valóság, s csak ettől akarta megóvni.

Nem, ami fájt az az volt, hogy még sincsen a világban jóság és igazság. A hazugság és az önzés erősebb, mint az igazság és a szeretet. Az átok, mint az áldás. Felesleges tovább élnie. A legegyszerűbb lenne meghalnia, ahogy mondta az álomkép. Nem azért, hogy legyőzze, nem azért, hogy a férfi epekedjen utána – egyszerűen csak azért, mert már undorodott ettől a világtól, az élettől.

Kábultan kikóválygott a teraszra

A férfi nem tartóztatta.

Ott állt a terasz szélén, s nézte a munkába induló embereket. Vigyáznia kell, hogy ne essen rá senkire se, elég, ha ő meghal. Mit is mondott az álomkép? Fejjel előre, az a biztos. Tízig számol és ugrik.

1… behunyta a szemét.

2…

3… eszébe jutott, hogy nem mosogatott el…

4… nem fog fájni, csak egy pillanat…

5… legyenek boldogok…

6… kár a gyerekekért…

7… milyen íze lehet a halálnak?

8… összeszorított a fogait

9… megfeszültek az izmai

10… eszébe jutott még valami:

– Nincs egy cigid?

A férfi a meglepetéstől gépies mozdulattal a zsebéből előhúzott egy dobozzal:

– Tessék, a halálraítélteknek is jár egy szál…

Paxa boldogan a szájába vette a cigarettát és élvezte a nikotin évek óta nem érzett ízét. Úgy érezte, a világ rendje mégiscsak helyreállt. Mert csak egy pillanat és valóban győzni fog. A csikket széles mozdulattal kidobta az utcára. Máskor halálosan bosszantotta, ha valaki a nyilvánosan szemetelt, de most már nem számít. Egy perc és vége lesz, lehull a függöny. Finito.

– Drágám. – fordult a férfihez.

– Igen.

– Valamit elrontottál.

– Mit?

– Én dohányoztam, nem te. Te sohasem cigiztél. Miért volt nálad mégis? Hm? Drágám, ha legközelebb álmomban az őrületbe akarsz kergetni, jobban dolgozd ki a részleteket. – és elégedetten figyelte a másikat. Vajon milyen lehet, amikor egy szellemkép káromkodik, amikor dühös? Mert most, először, amióta megkezdődött kettejük között a harc, győzött. És ez a győzelem édes volt. Lehet, hogy legközelebb beleesik a csapdába, de most győzött. Leleplezte, hogy minden, ami ezen a reggelen történt csak álom volt, buta képzelgés.

Az álomkép, aki az előbb még a férfi alakját vette fel, semmivé foszlott. Paxa fölállt és visszaindult a szobába, amikor érezte, hogy valaki a hideg karjaival, átöleli. Nem volt félelmetes, csak bosszantó. Női hang súgott a fülébe:

– Drágám, neked mindig szerencséd kell, hogy legyen. Nekem csak egyszer…

/Rozványi Dávid/