Férfiálom – 25. rész Posted in: Egyéb kategória

Az ajtó egy kertre, egy másik világba nyílt.

– Giccses, – gondolta magában Paxa – de úgy látszik, hatásos. Ez kell a férfiaknak…

Rakga nem hagyott neki sok időt az álom esztétikai elemzésére.

– Most elmondom a szabályokat, itt én vagyok otthon. Csöndben maradsz és láthatatlan. Rendben?

– És ha nem?

– Drágám, nem vagy tisztában a helyzeteddel. Ezt az álmot én hoztam rá és ő álmodja. Neked nem osztottak lapot. És ne felejtsd el: ha vesztesz, örökre itt kell maradnod.

– Akkor szinte semmi esélyem…

– Pontosan! – mondta diadalmas vigyorral. – Eddig mindig kikerülted a csapdáimat, most beleestél. Ha nem gondol rád, akkor én nyertem. És elárulhatom: eddig, ha megjelentem álmában, sohasem gondolt rád.

Paxa ránézett Rakgára: már nem az volt, akit előbb meglátott. Újra megfiatalodott, a ráncai, arca püffedtsége eltűnt, haja újra sűrű volt, húsa izmos és kemény… Így könnyű, mosolyodott el magában Paxa. Ez a legegyszerűbb szépítő-kúra: álomképpé kell válni.

A kezét a szeme elé emelte, átlátszó volt, csak a tájat látta, s az Álomképet, amint dallamos léptekkel nekiindul a kertnek. A férfit hátulról lepte meg, átölelte, csókolózni kezdtek, már egy testté váltak, talán csak az álom tette, de mintha fizikailag látszódott volna az izzás rajtuk. Vajon az életben is ilyenek voltak az együttléteik, vagy csak a kielégítetlen férfivágyak szépítették meg az emlékeket?

A vad ölelkezésben leszaggatták egymásról a ruhát, egymás húsát tépték, már nem volt gravitáció, se más fizikai törvény, csak a tűz, amiben égtek. A férfi szétfeszítette a nő karjait, a szerelemben szinte keresztre feszítették egymást, majd belefulladtak a csókokba, alig érthetően, sodorva a lélegzetben a szavakat, annyit mondott a nőnek:

– Szeretlek…

– Tudom. Az enyém vagy. – a végső diadal volt Rakga hangjában.

– A tied vagyok, nem is akarok másé lenni.

– De én sohasem leszek a tied… Te sohasem uralhatsz engem…

– Mindent odaadok, csak egy szavadba kerül…

– Mindent?

– Mindent – és újra csókokba fulladt a világ. Végtelen idő múlva a nő eltolta magától a férfit:

– Akkor adj oda nekem mindent, tagadj meg mindent rajtam kívül. Felejts el mindenkit, aki szerettél eddig, akit szerettél rajtam kívül. Öld meg magadban őket! És akkor megkapod azt a szenvedélyt tőlem, amit még soha, senki se…

– Csak egy szavadba kerülne…

– Kimondom: akarom, hogy mindent odaadj.

– Nem ez a szó az. – csengett aa férfi hangja határozottan.

Paxa felkapta a fejét: mintha az Álomkép magabiztossága megrendült volna.

Rakga folytatta a próbálkozást:

– Minden? Szeretlek? A tied vagyok?

A férfi szemében látszódott, hogy egyik sem az a szó, amit várt volna. Lassan kezdett feltápászkodni és elkezdte magára húzni az ingét. A nő géppuskaszerű ropogással lőtte a férfi felé a szavakat, de az csak egyre kedvetlenebb lett:

– Hagyjuk. Ezt a szót veled sohasem találom meg…

Rakga arca elfehéredett, mintha tudta volna a mondat folytatását: „…ezt a szót csak Paxa ismeri…”

Paxa eddig egy méterre állt tőlük, láthatatlanul, de most, hogy a férfi rá gondolt, hogy kimondta a nevét, végre megjelenhetett előtte, látható és hallható alakban. Elmosolyodott és kimondta azt az egy szót, amire a férfi vágyott, a szeretet szavát, amit a szerelem csak hazudni tud:

– Örökké.

És nem történt semmi. Nem lett nagy ölelés, nem lett nagy lángolás. Csak állt, a férfi előtte féltérden, nem hódolatból, hanem csak azért, mert éppen itt tartott a mozdulatban. Kezeik értek csak össze, de ebben az egy mozdulatban is benne volt a szeretet bizonyossága, nem hiányzott semmi.

Nézték egymást, már egy évszázada, már mindketten öregek voltak, de még mindig nem szólaltak meg, csak nézték egymást és könnyeztek.

S már nem törődtek azzal, hogy milyen gyűlölettel nézte őket Rakga, mert az az álomkép szép lassan semmivé foszlott.

Másnap reggel kicsit összetörten, de felszabadultan és kipihenten ébredt. S a reménynél biztosabb volt abban, hogy ezután mindig így lesz. És este, amikor a férfi hazatért, egyikük sem kérdezte meg, hogy mit álmodott a másik.

/Rozványi Dávid/