Húsvét, vendégvárás – a múlt első árnyai – 7. rész Posted in: Egyéb kategória

Már áprilisban jártak, amikor Paxa felvetette az egyik reggeli kávézásnál:

– Mi lenne, ha Húsvétkor elmennénk egy hosszú hétvégére kettesben?

– Még nem mondtam neked? Sajnos nem jó. Húsvétra, pár napra eljönnének a lányok. Baj? – Valami olyan szín érzett a férfi hangjában, ami nem tetszett Paxának: a titkolózás zavarát.

– Nem, dehogy. Legalább egy kicsit jobban megismerem őket. Majd csinálunk máskor egy görbe hétvégét.

– Majd következő héten.

– Majd rendbe rakom a gyerekszobát és kitalálok pár programot, tudod, hogy értek a gyerekekhez.

– Még a gyereklelkű felnőttekhez is, ezt tapasztaltam – mosolygott rá vissza a férfi.

– És…

– Igen?

– Nem az Exszed vagyok. Előttem nem kell titkolóznod. Ha nem kettesben töltjük a Húsvétot, rendben van – de az rosszul esett, hogy ezt féltél előre megmondani nekem.

– Igazad van. De kérlek, értsd meg, hogy szokatlan érzés nekem, hogy meg lehet bíznom a másikban.

– Tudom, de fogd fel, hogy annak már vége… Szabadulj meg végre a múlt árnyaitól!

Furcsa volt, de Paxa valóban örömmel készült a gyerekek fogadására. Néhányszor, futólag már találkozott velük, de tudta, hogy ez más lesz: talán ki tudja érdemelni a szeretetüket. Talán, ha a sors, úgy akarja, általuk lesz nagymama…

Megnézte az Interneten a programokat, bevásárolt és, ami a legnehezebb feladatnak tűnt, elhatározta, hogy a genius loci* érintetlenül hagyásával, rendet rak a gyerekszobában.  Nem volt egyszerű feladat, látszódott rajta, hogy az utóbbi években csak olyan férfias módon tartottak benne rendet, ráfért egy nagytakarítás. Miközben szellőztetett a játékokat nézegette és megpróbálta elképzelni a pillanatot és az érzést, amikor odaadták nekik. Vajon, akkor még hittek abban, hogy egy boldog családban élnek, vagy már csak a játékokkal akarták kárpótolni őket, azért, hogy szép lassan felbomlik a világuk, amiben addig éltek? Mennyire volt őszinte a nevetésük, amikor először kézbe vették? Mit éreztek meg abból, amit a jövő titokban már készített nekik? Nincs szörnyűbb annál, amikor egy gyerek szenved, még akkor sem, ha ez a fájdalom nem fizikai, hanem lelki. Korábban sokszor foglalkozott sérült lelkű gyerekekkel, néha sírni szeretett volna tehetetlenségében, hogy nem tud elég szeretetet adni nekik – de tudta, érezte, hogy a párjának, a gyerekeinek nem ez lesz a sorsuk. Szereti őket az anyjuk, szereti az apjuk is, a maga férfias, visszafogott módján és szeretni fogja ő is – s hogy megjelent az életükben, nem kevesebb, hanem több szeretetet jut majd nekik.

Egy halk sóhajjal becsukta az ablakot és neki állt ágyat húzni, hogy frissen mosott és vasalt ágynemű várja majd őket.

Mozdulatok, amik egyszer talán természetessé válnak… Ahogy a gyerekek ágyát elrendezi. A huzatok lehúzása, a lepedő hajtogatása, az ágyneműtartó kinyitása… Nem is vette észre, csak pár perccel később, hogy egy vastag boríték volt benne. Gépies mozdulattal felvette. Nem volt rajta feladó, ismeretlen írással, csak annyi: „a ház asszonyának”. Először automatikusan fel akarta bontani, hiszen már ő a ház asszonya, de ellenállt a kísértésnek; ki tudja, mióta fekszik ott az a levél, lehet, hogy a volt feleségnek szánták, a legjobb, ha odaadja a férfinek, majd ő eldönti: ha esetleg mégis neki szólna, majd odaadja. Odarakta a napi postába a többi levél mellé. Egy darabig még az eszében volt, aztán megfeledkezett róla.

A férfi este később érkezett haza, a barátaival teniszezett, Paxának csak a vacsora után jutott eszébe a levél:

– Elolvastad a levelet, amit odakészítettem?

– Még nem, fáradt voltam, valami sürgős? Holnap is van nap.

– Nem tudom, de kíváncsi vagyok.

– Milyen levelet kaptam, ami ennyire izgat? Csak nem egy másik szeretőm küldte? – mosolygott rá a férfi.

– Nem is te kaptad, hanem én… legalábbis lehet.

– Nagyon rejtélyes vagy, add csak ide, már én is kíváncsi vagyok. – a nő azonnal felállt és a kezébe adta a levelet. A férfi arca elkomorult, amikor meglátta a címzést, s kiment a konyhába. Paxát valami furcsa félelem kísértette meg; még nem látta rajta ezt az arckifejezést, még nem szembesült azzal, hogy bármi titka is lenne előtte. De mi lehetett abban a levélben? Megcsalta volna és az a nő, a szerető, így akarta volna leleplezni a felesége előtt? De ismerte a férfi érzéseit, ismerte az időbeosztását, egyikben sem lenne helye még valakinek. De akkor mi ez a levél? Talán egy fél órát viaskodott a gondolataival, amikor a férfi visszatért. Látszott rajta, hogy nagyon ideges, de nyugalmat erőltetett magára.

– Nem iszunk egy kávét?

– De, főzök egyet. – Kiment a konyhába, de a másik, szokásuk ellenére nem jött utána. Jól esett semmire sem gondolnia, csak a kávéfőzésre összpontosítania és valami furcsa szagra, de amikor az asztalra rakta a kávét, nem állta meg és megkérdezte:

– Mi volt abban a levélben?

– Nem számít. Nem érdekes.

– Nekem szólt?

– Igen. De kérlek, többet ne beszéljünk róla. Lezárt ügy.

Paxa természetesen szerette volna tudni, hogy mi volt ez a levél, de megérezte, hogy ez az a pillanat, amikor bebizonyíthatja a másiknak és magának is, hogy nem csak szerelemes belé, hanem bízik is benne, ezért csak ennyit mondott: – Rendben.

Nem beszéltek róla, de ez az árny napokig rávetült a hangulatukra, egészen addig, amíg a gyerekek meg nem érkeztek – ők viszont egy pillanat alatt elűztek minden árnyat a gondolataikból.

* hely szelleme (latin)

(Rozványi Dávid)