Kávémesék: Szent Péter és az ügyvéd Posted in: Egyéb kategória

Kefa, vagy, ahogy az utókor ismeri, Szent Péter, a börtönben várta a Szanhedrin és a „kis” Heródes király ítéletét (aki ellentétben a Naggyal, se tehetségben, se kegyetlenségben nem érte utol elődjét). Nem voltak illúziói: tudta, ha a zsidók meg is bocsátanának neki, a rómaiak már nem. Persze azzal is tisztában volt, hogy nem biztos, hogy a rá kimondott ítélet formális lesz: ha a Szanhedrin fel is menti, hiszen nem szokása halálra ítélni az embereket, akkor is sok kő van Jerusalajmban, és sok arctalan kéz is, ami megragadja és elhajítja azokat. Hiszen a modern kor ésszerűsége azt diktálja, hogy az ítélet az első, a jog csak ennek szolgálója.

– Jesuah, bocsáss meg nekem… Nem tudtam megerősíteni testvéreimet, ahogy kérted.

Kefa mindig úgy imádkozott, mintha a barátjával beszélgetne. A hívőknek Jesuah a Messiash volt, az Örökkévaló Fia, de neki ennél sokkal több, személyes jó barátja. Soha nem tudta felfogni, hogy Ő, aki a magasságból ereszkedett alá, hogy fogadhatta barátjává, mintha egyenrangú lenne vele. Az esze sohasem értette, hogy lehet valaki egyszerre Isten és ember is, de a szíve érezte ennek igazságát. Mert Jesuah valódi ember volt. Ha gyengének érezte magát, mindig visszaemlékezett arra, hogyan beszélgettek a csodálatos galileai nyárestéken, de gyakorta félbeszakította a magyarázatait, hogy megmutassa neki, milyen szép a naplemente, vagy egy virág az út szélén. Együtt itták a bort a lakomákon, s mikor a násznép dalra fakadt, Jesuah is velük tapsolt és énekelt. Még, amikor csodákat tett, azt is végtelen természetességgel művelte. Kefa régen mindig azt képzelte, ha egy csodában megjelenik az Örökkévaló, azt harsonaszó és fényár kíséri, de Jesuah csak egyszerűen lehajolt az út szélén kolduló bénához és annyit mondott: „kelj fel és járj!”. Kefát nem a csodák és a halálból való feltámadás vezette a hitre, annyit még az ő egyszerű halászesze is tudott, hogy ha valaki a Messiash, akkor mindez magától értetődő, hanem az a természetes jóság és szeretet, ami Mesteréből áradt. Bárcsak ezt tudta volna megtanulni tőle, s nem a csodatévő erőt!

 

Gondolataiból a retesz csikorgása riasztotta fel. Vajon a vacsorát hozzák, vagy a halálos ítéletét, merült fel benne. De sem egyiket, sem másikat; egy római módra borotvált alak állt az ajtóban. Az ismeretlen megigazította elegáns tógáját és udvariasan köszönt:

– Ave! Ön Simon, a halász, másnéven Kefa?

– Igen az vagyok.

– Ön az, aki Jesuah, akit Messiashnak is neveznek, vallási közösségét vezeti?

– Igen, én vagyok az.

– Ebben az esetben a Marcus Et Caius ügyvédi iroda nevében egy különleges ajánlatot kínálok fel Önnek és követőinek.

Kefa mosolyogva tárta szét a kezét:

– Azt hiszem, rossz helyen kopogtat: nem hiszem, hogy módunkban állna elfogadni az ajánlatát.

– Miért? – csodálkozott el a római, szemmel láthatóan hatalmas ember lehetett, aki nem szokta meg, hogy ellentmondjanak neki.

– Egyszerű az ok: nem tudnánk megfizetni szolgálatait.

– Ugyan kérem – legyintett vendége -, mi egy nagy nemzetközi cég vagyunk, nem a gyors hasznot keressük, évtizedekre előre tervezünk. És nem csak ügyvédi szolgáltatásokkal foglalkozunk.

Ha a kíváncsiság bűn, akkor bizony Kefa ebbe a bűnbe esett: – Meséljen.

– Nos, mint bizonyára tudja, irodánk intézi a princepsi hivatal jogi képviseletét is, így hozzánk is eljutott Pontius Pilátus helytartóm jelentése is, amit a Jesus contra Caifas ügyről készített. Tudja, az isteni Tiberiust mindig nagyon érdekelték a varázslatokkal, mágusokkal kapcsolatos ügyek, így általános utasítás volt, hogy ezekről külön jelentést készítsenek neki.

Sajnos az aktákat csak néhány hónapja dolgoztuk fel, de azon nyomban megláttam benne a lehetőséget, s erről a főnökeimet is meg tudtam győzni – húzta ki magát az ügyvéd.

– A lehetőséget? – kérdezett vissza Kefa.

– Igen. Hogy világvallást csináljunk ebből az ügyből.

– Hogy Jesuah tanítása az egész világon elterjedjen?

– Igen, persze találnunk kell majd valami divatos, egyszerű, de mégis magával ragadó nevet ennek az új vallásnak… Elolvastam a tanításokat, lényegében a filozófusok eszméinek átdolgozása az alsóbb néptömegek részére, nem kell sokat változtatni rajtuk. A lényeg, higgye el nekem, a csomagolás, s ebben mi vagyunk a profik.

– Hogy érti, hogy nem kell sokat változtatni rajtuk? Jesuah tanítása úgy tökéletes, ahogy van.

– Nézzük felnőtt emberek módjára az ügyet – nyugtatgatta meg a római – az önök vallásában van pár szép gondolat, de azon kívül semmi. Egy halott Messiash, aki ráadásul zsidó. Valami láthatatlan lélek, amiről senki nem tud semmit sem. Tucatnyi férfi, akik a négy égtáj felé szertefutnának, ha valaki az asztalra csap. És ne feledkezzünk meg, úgy mellékesen az Ön halálos ítéletéről sem. Nagyon nehéz ebből egy jól működő vállalkozást indítani.

A halász azon gondolkodott, mit várna el tőle barátja és Istene. Vajon most ő szól hozzá ezen a furcsa idegenen keresztül, vagy a kísértő? De az ügyvéd nem hagyott neki időt a töprengésre, rendületlenül folytatta:

– Az első kérdés, amit tisztáznunk kell, jogi természetű: rehabilitálni kell Jesuaht. Egy köztörvényes bűnöző nem lehet példakép a Római Birodalomban.

– De ez lényegtelen kérdés, hiszen tudjuk, hogy Jesuah ártatlan volt, hamis tanúkkal, jogtalanul ítélték el!

– Az ártatlansága lényegtelen mellékkörülmény. A helytartó, a Birodalom legitim képviselője halálra ítélte, így bűnös mindaddig, amíg poszthumusz fel nem mentik. Nos, először arról kell döntenünk, hogy római vagy zsidó jog szerint ítélték-e halálra… – nézett Kefára kérdőn.

– Hát… – bizonytalanodott el a halász, hiszen jogi képzésben eddig nem nagyon részesült – Mindkettőben, nem? Miért olyan fontos ez?

– Mert csak az rehabilitálhatja, aki elítélte. Erre jelen állás szerint a Szanhedrin nem nagyon hajlamos, ellenben a Princeps, ha jól készítjük elő az ügyiratot, igen.

– Ilyen apróság döntené el, hogy Jesuah ártatlan volt-e?

– Nem, a kérdés ennél összetettebb – sóhajtott a római. – Egy Birodalom, ha úgy hozza a helyzet, megengedheti, hogy beismerje a tévedését, de azt a látszatot sohasem, hogy más dönthet helyette. Egy birodalom addig a Birodalom, amíg félnek tőle, minden alattvalója tudja, hogy életének minden rezdülését a hatalom határozza meg.

Pontius Pilatus az eljárás során alaki hibát vétett, mivel nem ellenőrizte a terhelő tanúk vallomását személyesen is, ezért Rómába rendeljük és lefejezés általi halálra ítéljük, majd Jesuaht poszthumusz rehabilitáljuk.

– Azt akarja, hogy azért, hogy kiderüljön Jesuah ártatlansága, egy másik ártatlan ember haljon meg?

– Ártatlan? Mutasson nekem valakit a római közigazgatásban, aki ártatlan lenne. A zsidó vezetők havonta küldenek feljelentést ellene, amiket lesöprünk az asztalról. Pilatus kivégzése jelentősen növelné a kormányzat népszerűségét Júdeában. Mellékes, hogy a zsidók azért jelentették fel, amit Róma parancsára tett, miközben mi azért végezzük ki, amit a zsidók kérésére hajtott végre. A lényeg, hogy meghal valaki, akinek léte Róma érdekét sérti.

– Akkor is, ha eddig Róma érdekét képviselte?

– Akkor a parancsok végrehajtásával szolgálta érdekeinket, most a halálával fogja. Ismerem Pilatust, becsületes katonaember, nem fél a haláltól, ezt már Britanniában is bebizonyította. Lehet, hogy halála előtt pont Jesuah erkölcsi tartásából fog erőt meríteni. Ezt fel is jegyzem, majd a börtönbe eljuttatom az önök valamelyik írását is.

– Nekem ez akkor sem tetszik. Jesuah azért halt meg, hogy halálából új élet sarjadjon, nem pedig újabb pusztulás – próbált ellenkezni a halász.

– Nézze, Jesuah már halott, ezt kár szépíteni, ön viszont él. Ma még. Az ön kezében van a döntés, hogy akarja-e, hogy a tanait megismerje a világ, vagy megmaradjon pár tudatlan galileai paraszt hétvégi hobbijának. Ha az előzőt akarja, akkor ennek az eszmének ideológiává kell válnia. Márpedig egy eszmének vértanúi, egy ideológiának áldozatai vannak.

Ehhez a lépéshez kétségtelenül nagy erkölcsi bátorságra van szükség, de az aktáink szerint, ön, mint Jesuah kijelölt utóda rendelkezik ezzel.

– Milyen aktákról beszél?

– Az önről készült nyomozati anyagról.

– Nekem van olyan? – lepődött meg Kefa.

– Természetesen – nyugtatta meg a római. – A jó közigazgatás alapja, hogy mindenkit, aki csak egy ujjnyival is kiemelkedik az átlagból, megfigyelünk. Hogy ne csak a tetteit, hanem a gondolatait is ismerjük. Ezért lett Róma és nem Jerusalajm a világ ura. Ők csak egy eretneket látnak magában, mi viszont egy lehetséges szövetségest. Bevallom, az irodában kicsit aggódtunk, hogy mi van, ha a Szanhedrin szövetséget köt magával, hogy Jesuah tanaival bomlasszák a Birodalmat, de szerencsére nekik az ideológia sokkal fontosabb, mint az érdek. Ebből is látszik, hogy a provinciális vallásuk előbb-utóbb valami őrültségbe kergeti őket, s ezt felhasználva a zsidókérdést végleg rendezni tudjuk. Száz év múlva nem lesz e Templom, se Jerusalajm, se Judea. Öntől függ, hogy melyik oldalra áll.

Kefa meg sem tudott szólalni… Most ötlöttek eszébe azok a szavak, amiket Jesuah hazájuk és a Város várható pusztulásáról mondott.

– Nos – folytatta az ügyvéd – , a következő kérdés, hm, Jesuah származása. Félre ne értsen, nem vagyok antiszemita, látja, magával is egyenrangú félként beszélek, mintha olyan ember lenne, mint én, Judea jelenleg teljes értékű tagja a Római Birodalomnak, törvényeit, szokásait és babonáit tiszteletben tartjuk, de be kell látnia, hogy egy zsidó ács nem adható el a világpiacon. Sehol sem szeretik a zsidókat, ha az alap sztori az lesz, hogy  zsidók meggyilkoltak egy nem zsidót, mindenki ráharap.

– De ha egyszer az volt… Ha övéi meg is tagadták, ha ki is átkozták, ha halálra is szánták, Ő sohasem tagadta meg népét.

– Ugyan kérem, egy ügyes kompromisszummal áthidalható minden nehézség. Keresnünk kell egy híres őst.

– Felesleges, hiszen tudjuk, hogy Dávid király leszármazottja volt.

A római elgondolkodott:

– Tulajdonképpen nem lenne rossz. Olvastam róla. Féltékenység, orgyilkosság, nemi erőszak, vérfertőzés, ezekkel népszerűvé tennénk a tiszta erkölcs tanait, de sajnos Dávidot kevesen ismerik külföldön.

Mit szólna Nagy Heródeshez? Időben közelebb van, jó a sajtója, mint híres emberbarátot és adakozót, az isteni Augustus caesar hűséges barátját ismerik a világban.

– Itt, Izraelben kicsit más emlékeket őrzünk róla. A mi szemünkben egy tömeggyilkos, aki az előző királyi házat kiirtotta, ahogy a saját családját is, megszentségtelenítette a Templomot is.

– Gondolkozzon már nagyban és felejtse el Izraelt! – fakadt ki az ügyvéd.

Kefának eszébe jutott még egy érv:

– Csecsemőkorában meg akarta gyilkoltatni Jesuaht.

– Hm – gondolkodott el az ügyvéd. – Ez már valóban kicsit hiteltelenné teszi, hogy Heródes Jesuah szerető nagyapja lett volna. Ilyen a világ, senki sem tökéletes.

Semmi baj, van még egy jelöltem: Pompeius. Járt Izraelben, a zsidó lányok gyönyörűek, miért ne lehetne az ő természetes leszármazottja? Ráadásul Pompeius említése finom ellenzékiséget adna az ügynek, hiszen Caesar ellensége volt, így biztos a közönségsiker. Ismernie kellene a rómaiakat: a mindenkori caesar hívei, de ragaszkodnak ahhoz a jogukhoz, hogy moroghassanak, független szellemnek tűnjenek.

– Az Örökkévaló Fia nem lehet fattyú! – fakadt ki Kefa.

– Ugyan, kérem, basztard, természetes utód, nem fattyú!

– Mi a különbség? Mind a kettő törvénytelen.

– A hangsúly. A nemes férfiak vére nem szennyez, hanem nemesít. Erre majd még visszatérünk. Fontos kérdés a név is. Jesuah a Messiash. Nyelvtörő, ezzel nem lehet karriert csinálni.

– Csak nem latinosítani akarja a nevét?

– Jesus Christus? Jól hangzik, de latinul csak a proletárok beszélnek, az aljanép. A műveltség nyelve a görög. Jezosz Kresztosz. Ugye, mennyivel elegánsabb?

Kefának nevetnie kellett, ahogy elképzelte, Mesterét görög ruhában és hajviselettel. A másik ezt beleegyezésnek vette, így áttért a következő kérdésre:

– Örömmel láttam, hogy önök már eltávolodtak a provinciális egyistenhittől.

– Mi? – esett le a halász álla.

– Nem önök vallják az Atya, a Fiú és a beazonosíthatatlan Lélek hármasságát?

– De ez a három egy!

A római arca felragyogott:

– Három, ami egy? Fantasztikus! Színtiszta szofizmus, ezen a filozófusok évezredeken keresztül vitatkozhatnak. Maga nem ismeri ezt a népséget, egy értelmetlen önellentmondásra úgy vetik rá magukat, mint a kutyák a csontra! Ha megengedi, az önök vallása egy csiszolatlan gyémánt.

– Halld Izráél, az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr! – kapaszkodott bele Kefa a gyermekkorában tanult imába.

– Ahogy gondolja – tárta szét a kezét az ügyvéd. – Nem arra akarom rávenni, hogy ezentúl áldozzon Jupiternek vagy Marsnak, bár azt azért megfontolnám, hogy Vénusz dombjait megtisztelje.

– Hanem mire akar rávenni?

– Az önök vallásában vannak angyalok. Mi lenne, ha kijelentené, hogy azok, akiket mi isteneknek hívunk, megfelelnek ezeknek?

Érzi a lehetőséget, hogy így minden jó szándékú embert egységbe foghatna ez az új hit? Nézze, engem szívtelen karrieristának tartanak, hozzáteszem, joggal, de ez a lehetőség engem is fellelkesít: végre tehetek valamit, ami örök időkre szól, valamit az egész emberiségért, nem csak a saját érdekemben.

Kefa egy pillanatra megszédült: vajon nem ez Jesuah akarata? Hogy minden jó embert egységbe fogjon? De csak ennyit mondott:

– Folytassa.

– Ismétlem, nem kell megtagadniuk semmit sem, mégis a tanítás az egész világon elterjed. Még csak alig pár éves a közösségük, de máris izgalmas a történetük. Még nem láttam, bocsásson meg a kifejezésért, egy kis szektában ennyiféle embert. Gondolja el ezt világméretekben: önök egyetemes közösséggé, katolikussá válhatnak.

Kefa bólintott:

– Jesuah mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Nem volt személyválogató. Szegényt s gazdagot, zsidót, szamaritánust, görögöt, rómait, bűnöst és ártatlant, férfit és nőt, hogyan tehetnénk mi másképpen?

– Igen! – ragyogott fel a római arca – Ezt akartam én is mondani! Ez lesz a sikerünk titka: a a nők!

– A nők? – hüledezett Kefa.

– Igen, a nők. Nagyon egyszerű. A nők a mai felvilágosodott korban teljes értékű tagjai a társadalomnak, minden olyan szerveződés, ami őket kizárná, halálraítélt. Önök nagyon helyesen őket is beengedik a szertartásos lakomáikra, ezt vonalat kellene kicsit erősíteni.

– Hogyan?

– Nos, a meglehetősen férfias istenképük mellé egy nőies félistent is kellene állítaniuk. Nem istent, tudom, önök erre nagyon kényesek, de higgye el, kicsit nőiesebbre kell csomagolni a tanításukat. Nos, egy példamutató női személyiséget kell keresnünk.

A halász elgondolkodott.

– Talán Mirjam, Jesuah anyja alkalmas lenne erre a szerepre. Amióta a Mester elment, sokszor ő tartotta bennünk a lelket.

– Tulajdonképpen nem lenne rossz, de megbocsásson, kicsit unalmas személyiség. Egy anyánál, egy háziasszonynál izgalmasabb személyiséget lehet csak eladni. Ráadásul, ha ő lenne a női főszereplője a hitnek, könnyen megvádolnának minket, hogy a nőket vissza akarjuk zavarni a konyhába, a fakanál mellé. A jobb társaságok kibeszélnének minket.

– Pedig, higgye el, megérdemelné.

– Ezt egy percig sem vitatom. De valami lenyűgözőbbre lenne szükségünk. Mondjuk, Magdalai Mirjam. Az aktákból kiderül, hogy ő is nagyon közel állt Jesuahhoz.

– Mit nem merészel! – háborodott fel Kefa.

– Ne sértődjön meg, kérem! Én csak annyit mondtam, nagyon közel állt hozzá, semmi többet. Jesuahnak bizonyára nem lenne ellenére, hogy őt válasszuk ki erre. Persze, kicsit ki kellene egészíteni a leírásokat.

– Mivel?

– Bizonyára sokan érdeklődéssel olvasnák, hogy Magdalai Mirjam korábban, még prostituáltként miket csinált. Hány férfival volt dolga, hogyan szerzett nekik örömöt… Ezzel a majdani fiatal hívők szexuális felvilágosítását is meg tudnánk oldani.

– Görög pornót akar csinálni a Messiash élettörténetéből?

– Ugyan, dehogy! Csak szembeállítanánk a korábbi erkölcsi fertőt az ő magasztos eszméivel. De ha már említette a görögöket, nélkülük egyetlen új filozófiai irányzat sem lehet sikeres. Őket kétféleképpen lehet megnyerni: az első, a már említett filozófia, a látszólag logikátlan gondolatok, amiben nekik kell rendszert keresniük. Milyen boldogok lesznek majd, ha az általunk felvetett értelmetlen kérdésekre ugyanolyan értelmetlen, de legalább tetszetős magyarázatokat találhatnak!

– És mi lenne a másik módszer?

– Hogy közelítsük Jesuah történetét a görög életmódhoz. Tucatnyi férfi, zárt közösségben élnek éveken keresztül… Sokat sejtető történet.

– Azt akarja mondani, hogy Jesuah a fiúkat szerette volna?

– Jupiter ments! Akkor Róma tiltana be minket, ott még mindig halálos ítélet van érvényben azokhoz, akik a plátói szerelmet művelik. Elegendő lenne egy finom, homoerotikus összekacsintás a görögökkel és máris nyert ügyünk van!

– Ez őrültség, ez hazugság! – háborodott fel a halász.

– Biztos? Nem az önök írásaiban szerepel, hogy Johánánt, a legfiatalabb tanítványt szerette a legjobban, ráadásul még Jesuah keblén is feküdt?

– De kérem, mi zsidók így mondjuk, ha valakit a szívünkbe fogadunk.

– Megbocsásson, de most megint feleslegesen akadékoskodik. Le van írva, vagy nincs? Nem mondom azt, hogy bármit is írjanak át, csak javasoltam egy kicsit liberálisabb értelmezést a hatékonyabb felhasználás érdekében.

Így akarjon az ember segíteni maguknak…

Kefa erőt vett magán:

– Nem akarom elvitatni a jóindulatát, de amiket Jesuahról mond, meglehetősen szokatlanok…

– Szokatlan, mint minden új gondolat! Kérem, ez a dolgunk, ezért foglalkozunk tanácsadással, mert új dolgok jutnak az eszünkbe.

– És mit kérnek cserébe a tanácsaikért? – kérdezte a halász, mert bár nem volt tanult ember, tudta, egy tógás ember soha semmit sem ad ingyen.

– Semmit, csak apróságokat. Ismerjék el a caesart a világ urának, fizessék be rendesen az adókat.

Önök nagyon sokat jótékonykodnak, egyenlőre csak helyben, de hamarosan világszerte, folytassák ezt, de hagyományos módszerekkel, a tarisznyában vitt érmékkel ezt már nem lehet megoldani. Javasoljuk, hogy a jótékony adományokat a Marcus Et Caius bankján keresztül utalják át, természetesen, kedvezményes kezelési költséggel. Ez mindenkinek jobb lesz majd: önöknek nem kell a piszkos anyagi ügyletekkel foglalkozniuk, a szegények hamarabb jutnak a pénzükhöz, mi szolid nyereségre teszünk szert, sőt, még a caesar is örülni fog, hiszen ezzel is gyengíteni tudja a zsidó pénzügyi lobbit.

– Szédülök… Legszívesebben tiltakoznék minden ellen, amit mond, de nem tudok. Minden olyan ésszerű, mégis rossz érzésem van.

– Tudom, nehéz döntést kell meghoznia. De ma éjjel, még itt a cellájában döntenie kell: Jesuah tanai maradjanak egy zsidó szekta babonái, vagy váljanak közkinccsé és terjedjenek el az egész világon?

– Mikorra kell válaszolnom?

– Holnap reggelig. Római időd szerint egykor visszajövök, és újra felteszem ezt a kérdést.

– És ha nemmel válaszolok?

– Akkor, három órakor kivégzik.

– És ha igennel?

– Nálam vannak az űrlapok, amivel itt és most római polgárrá tudom nyilvánítani, s ezzel kikerül a Szanhedrin joghatósága alól. Tudom, ön bátor ember, a saját sorsa nem érdekli, de gondoljon arra: mi maradna Jesuah tanaiból, ha ön is meghal? – kérdezte a római, majd Kefát magára hagyta a kétségeivel.

 

Kefa megpróbált imádkozni, hogy megtalálja a választ, hogy Barátja és Istene, Josuah vajon mit várna el tőle? Hiába, nem talált választ kérdéseire, Isten néma maradt. Végül kimerültségében lehanyatlott a feje és elaludt.

 

Jesuah ekkor a mennyben elmosolyodott és elküldte hozzá angyalát, ki széttörte bilincseit és megnyitotta cellája ajtaját, s aztán is elkísérte Kefát, bárhová is ment, bármit is tett, egészen addig a napig, amíg keresztre nem feszítették őt is.

 

Az angyalnak neve pedig Szent Együgyűség volt.

 

 

Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt. Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről. Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!” Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: – „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.”

Apostolok Cselekedetei 12. fejezet.