Kereszténység… Isten nélkül Posted in: Egyéb kategória

Amikor a keresztény értékek elpusztítására utalva indokoljuk az egyébként jogos félelmeinket a migránsáradatot illetően, szomorúan mosolyodom el… Ki félt és mit? Van-e fogalma a kereszténységről, vagy csak annyi, mint nagy klasszikusunknak, akinek ha van ideje, eljár bérmálkozni… Egész Európa megrettent, amikor az első Szűz Mária szobrot a földhöz vágta a pogány, vagy amikor egy óra alatt öt katolikus templomot rongált meg egy másik megszálló pogány katona Rómában. Aztán szépen helyre tettük magunkban a dolgot. Az egyház nem reagált, nem tiltakozott Bergoglio sem, hiszen a szegény migránsnak mindent szabad, hogy végre szabadnak érezhesse magát a szavannák nyomasztó magánya után… De Bergogliot amúgy sem érdeklik a Szűz Mária szobrok, hiszen magát a Mária-tiszteletet is csupán annyira tartja, mint egy sztár iránti hisztérikus rajongást. Egyelőre csak Međugorje ferenceseit és a kegyhelyet igyekszik semmivé tenni, de ha egy Mária-kegyhely ellen fellép, akkor minden Mária-kegyhely ellen lép fel. Mert nem a kegyhelyet „üzemeltető” atyák ellen lép fel, hanem a nép Mária iránti szeretete ellen. A nép Mária iránti bizalma, hite ellen cselekszik, amivel egyértelműen a Sátánnak tesz nagy szolgálatot a római jezsuita. Nincs elfogadható és értelmes katolikus magyarázat erre a rombolásra, amelyet ez az argentin pap elkövet a katolikus egyház élén a katolikus egyház ellen. Mert ha ma Međugorje, ki garantálja, hogy holnap nem kerül-e sorra Csíksomlyó, Máriaremete, Mátraverebély-Szentkút vagy Máriazell? A Mária-tiszteletet bármilyen módon megtámadni, a katolikus ember hite ellen az egyik legmegbotránkoztatóbb cselekedet.

A szentként tisztelt lengyel pápa címerében is a Mária-tisztelet volt a fő helyen, és hosszú uralkodása alatt nem volt célja egyetlen Mária-kegyhely megszüntetése sem, s ebben az elítélő és lekicsinylő stílusban sem nyilatkozott soha Máriáról.

A keresztény értékek és hagyományok tehát veszendőbe mennek lassan, ha nem figyelünk oda kellőképpen e ránk hagyott kincsekre. És nem figyelünk oda! Beszélünk e zavart és zavaros világban mindenről csak Istenről, a hitről nem. Beszélünk kereszténységről, de azt is igyekszünk, mint múzeumba való halványuló szokást emlegetni. Egyre nagyobb teret kap a néphagyomány, a népművészet, a történelem, a történelmi helyek bemutatása, de nem azért, hogy ezeken keresztül olyan ismeretekre tegyünk szert, amelyek eddig tabuként, némán várták a feléledésüket, hanem azért, mert az a gazdaságnak pénzt hoz. Maguk az idegenvezetők, a rendezvényszervezők és a különböző mentorok sem ismerik már a múltat, a hagyományt, s csak kevesen táplálkoznak a hit és a kereszténység értékiből. Az idegenforgalomban ma már nem a valós értékeket, hanem a bóvlit kapja a vendég úgy, valami olyasmit, mint amilyen korondi árusnál a villogós feszület vagy a gipszgólya… Lassan eláraszt a szemét mindent, s ezt úgy tudja tálalni rádióban, TV-ben az illetékes szervező, mentor, mintha a világ legértékesebb rendezvényeit, idegenforgalmi látványosságait mutatná be. Vannak persze kivételek hála Istennek, hiszen Esztergom, Veszprém vagy Kőszeg a valódi szépséget és értéket adja vendégeinek…

Sokszor felteszem magamnak a kérdést, miszerint keresztény ország-e még Magyarország? Lehet-e Mária országáról beszélni? Hogyan érez a nemzet a katolikus hitet a kereszténységet illetően? Van-e még lehetőség arra, hogy valóban visszaállítsuk a keresztény ország jellemzőit, amely jellemzők sajnos a kommunista diktatúra kezdetén – és alatt –, semmivé váltak. Ma csak hasonlóra bukkanhatunk, amely az elmúlt csaknem harminc év mérges liberalizmusával erősen fertőzötté lett.

A 20. században két súlyos csapás érte a magyar katolikus társadalmat. Az egyik a II. vatikáni zsinat volt, amelynek „kötelező ajánlásai” az élet megszámlálhatatlan területén, megszámlálhatatlan, és vissza nem fordítható kárt okoztak, nem beszélve arról a példátlan rombolásról, amelyet a szembemiséző oltárok megépítésével és a liturgikus terek otromba átalakításával követtek el egyes plébánosok. A népénekek mai megszüntetése és a helyettük „javasolt” (ál)gregorián dallamokon énekelt ószövetségi zsoltárok is olyan kárt okoznak a lelkekben, amilyen a magyar katolikus egyház történetében nem volt még. Hiszen a közös éneklés öröme, és annak hatása a lélekre megszűnt. Nem sorolom mindazt a negatívan ható intézkedéssorozatot, amelynek következményeit vagy nem vették tudomásul, vagy nem akarták tudomásul venni. Sajnos ma már nem is visszafordítható ez a tendencia, hisz több generáció nőtt fel az Istentől eltávolodott – eltávolított – katolikusságban, amely számukra természetes. Ha Paskai László nem állt volna ellent a számos ajánlás bevezetésének a magyar egyházban, ma már csak nagyobb ünnepeken és csak a nagyobb templomok lennének nyitva.

Ma – és ez a második csapás –, a katolikus alaptételeket kezdte ki Bergoglio pápa, amikor Krisztus tanításával ellentétes, vagy attól teljesen eltérő tanításaival mérgezi az egyházat. Vannak persze papok, akik követik, de több van, aki józanul látja a ma folyó súlyos tragédiát, és amíg lehet ellenáll a tévtanoknak és Jézust igyekszik követni.

A nemzet megtérése és Isten felé fordulása elengedhetetlen, ha meg akarunk maradni. Nem elég, ha szlogenként használjuk a kereszténység szót, s nem elég, ha ilyen-olyan civil rendezvényeken beszélünk a kereszténységről. Ez ma nagy divat. Ha tetszik, ha nem templomba kell menni vasárnaponként, meg kell vallani a hitünket, imádkozni kell, és nem kell szégyellni a templom előtt elhaladva a keresztvetést. Nem elég kereszténynek vallani magunkat, de aszerint is kell élni. Segíteni másokon, önzetlenül. Nem elég verni a mellünket magyar és keresztény mivoltunkban, hangoskodva ellenkezni és szidni azokat, akik nem velünk értenek egyet. Meg kell mutatni azt a pluszt, amely csak a miénk a hit által. Meg kell mutatnunk a nyugalmat, alázatot, szeretetet, amely a hit és az Isten iránti bizalom által a miénk. Nem vagyunk szentek, tehát hibázunk, de törekedni kell arra, hogy ne vessük el a sulykot. Ne feleljünk a trágárságságra trágársággal a sajtóban, ne gyűlöljünk oktalan és félrevezetett embereket, hiszen elég nekik a saját butaságuk, ne legyen etalon mások helytelen magatartása és ne hivatkozzunk arra, hogy ha neki szabad, akkor nekem is?

Magyarország ma már-még nem keresztény ország tehát. Templomaink üresen konganak, papunk alig van, hitünk pedig felszínes és inkább önfelmentő, semmint az isteni törvények betartására törekvő volna.

Mária országának említése is csak kevesek számára érthető. Pedig Mária országa vagyunk, ha tetszik, ha nem! Keresztyén reformátusaink sem tartózkodnak Mária tiszteletétől, hiszen Szent István kicsit előbb ajánlotta nemzetünket és a Kárpát-hazát Mária oltalmába, mint 500 esztendő… s nem is ütközik Jézus édesanyjának tisztelete semmilyen református „dogmába”.

Mindezek ellenére van remény és lehetőség arra, hogy Magyarország ismét keresztény ország, Mária országa legyen. Ennek alapfeltétele pedig az, hogy Esztergom, Nagyszombat, Gyulafehérvár, Ungvár, Nagyvárad és Szabadka egyszerre hirdesse meg a bűnbánat évét. Legyen magyar kezdeményezés ezer év bűneinek megbánása, legyen bűnbánat az Kárpát-hazában ötven év alatt kiirtott 1,3 millió magyar magzat meggyilkolásáért, legyen bűnbánat a hit elhagyásért, a kommunista gyilkosokkal való együttműködésért, a széthúzásért, egymás elárulásáért. S ne harsogjuk azt, Isten is számon kérve, hogy megbűnhődtük a múltat és a jövendőt! Kérjük helyette Istent, hogy rendületlenül lehessünk hívei a Kárpát-hazának…

Keresztény nemzet, keresztény értékek… Isten nélkül. Jelenleg itt tartunk, mert szótlanul hagyjuk, tűrjük, hogy egy törpe kisebbség a teremtés isteni értékrendszerét felrúgva parancsoljon nekünk: az anyaságot és a családot semmibe véve, betegesen új nemeket akarnak létrehozni, Szodoma és Gomora példájára az ELTE-n Gender szakot indítanak a magyar adófizetők pénzéből, s támadják azokat a katolikus kórházakat, amelyekben az abortusz végrehajtását megtagadták. S odáig jutottunk, hogy aláírást kell gyűjtenünk, ha meg akarjuk tartani az anya, apa, gyerek felállású családképet. A kereszténység azonban nem a hülyeséggel határos botor jámborság vallása. Nem az öngyilkosság vallása, amelynek engednie kell a tolerancia nevében akár azt is, hogy egyenként mészároljanak le bennünket.

Eleink a Máriás zászló alatt győzedelmeskedtek sok csatában, a hit védelmében. Ma még nem kell csatába menni, de a háborút meg kell vívni mindenképpen. Ehhez hit, elkötelezettség, erényesség, alázat és önbizalom kell. Az önbizalomhoz pedig hit, elkötelezettség, erényesség, alázat szükségeltetik… minden területen… az államelnöktől az útkaparóig… Mert beszélni valamiről egészen más, mint gyakorolni.

A hitet nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal ráerőltetni senkire. Ám aki megkapta a hit egy porszemnyi varázslatát, aki látta nagymamáját imádkozni, akit szülei elvittek megkeresztelni ebben az ezerszer megkínzott Kárpát-medencében, nos, azok erőltessék meg magukat és térjenek vissza Istenhez, menjenek el templomba vasárnap…

Mert nem a kormány, az ellenzék a politikusok kezében, hanem az ő kezükben van Magyarország és az egész Kárpát-haza jövője, megmaradása, túlélése. Ez pedig hatalmas felelősség, amire lehet legyinteni, vagy amit lehet nem tudomásul venni… de meg is lehet menteni általa a nemzetet és a hazát! Mária országát!

Stoffán György