„Lélek lép a lajtorján” – 16. rész Posted in: Egyéb kategória

„Szokás szerint” éjfélkor ébredt fel, az álomkép, már ott ült az ágy végén. Már nem érzett félelmet, inkább azt a kellemes izgalmat, amit az atléták egy-egy ugrás előtt. Vele szemben leült és megszólította:

– Most már tudom, hogy ki vagy és mit akarsz. Vagy engem, vagy a szerelmemet akarod elpusztítani. De nem hagyom magam. Nem hiszem, hogy az átok erősebb lehetne a szeretetnél.

Az álomkép még mindig lehajtotta a fejét, de lassan felemelte a jobb kezét: az ónix volt benne. Leejtette a földre: halk zörejjel ezer szilánkra tört.

– A követ el tudod pusztítani. De csak álmomban. Velem és a szerelmemmel semmit sem tudsz kezdeni. A szeretetemmel – javította ki magát Paxa.

– „Lélek lép a lajtorján”

– Nem félek már tőled. Tudom, hogy csak egy szerencsétlen nő vagy, aki nem kapta meg az élettől amit akart, s azt akarod, hogy más se kapja meg. De a gyűlöletnél mindig erősebb a szeretet. És én szeretek. Még téged sem gyűlöllek, csak sajnállak. – és annak a sötétségnek a mélyére nézett, ahol az asszony arcának kellett volna lennie. Mintha egy pillanatra érezte volna az arcvonásokat a feketeség mélyén.

– Ne sajnálj. Inkább gyűlölj. Gyűlölöm a nyáladzó jólelkűséget. Gyűlölj. Jár nekem.

– Nem gyűlöllek és nem is félek tőled.

– Ostoba vagy. Azt hiszed, hogy legyőzhetsz. – erő és eltökéltség volt az álomkép hangjában.

– Már legyőztelek. Engem szeret. És én is szeretem őt, nem uralkodni akarok felette, nem birtokolni.

– Ostoba vagy, nem lesz nehéz megsemmisítenem téged. Gyere velem, mutatok valamit. – Kimentek a hálószobából, majd jobbra fordultak és megálltak egy ugyanolyan ajtó előtt, mint a hálószobáé, ahonnan kijöttek. Paxa tudta, hogy ez az ajtó csak az álmaiban létezik.

– Azt hiszed, hogy csak a te álmaidban jelenek meg? Az övében is. Minden éjjel. De ott más alakot veszek fel. Minden éjjel engem ölel, minden éjjel az én csókomról álmodik. Küzd ellene derekasan, ezt el kell ismernem. De amikor felriad, a te hideg testedet érzi maga mellett, nem az én tüzemet. Rád sohasem fog olyan szenvedéllyel nézni, mint rám. Szerinted téged mikor fog szex-istennőnek nevezni?

– De szeret és tudja, hogy szeretem. – kapaszkodott Paxa ebbe az egy szóba.

– Persze. Felriad és átölel téged – közben pedig a könnyeivel küszködik, mert tudja, hogy azt, amit tőlem megkapott, tőled sohasem fogja. Szeret, de nem azzal a szerelemmel, mint engem. Te vagy a szürke valóság, én pedig az elveszített, mesés boldogság. Ezzel sem tudsz versenyre kelni. Tedd a kezed a kilincsre, ne félj kinyitni az ajtót, lásd meg, mi lenne az, amivel nem tudsz megbirkózni.

– Nem. Tegnap már láttam. Ügyes volt, el kell ismernem.

– A századát sem láttad annak, amit átéltünk együtt és tízezredét sem annak, amit most beleképzel.

Az asszony hangja egyre diadalmasabbá vált, s Paxa a szíve egyre riadtabban vert; tudta igaza van. De a másik nő a totális győzelemig nem akart megállni:

– És azt se felejtsd el, hogy én vagyok a gyerekei anyja. Azt a két kislányt az életénél is jobban szereti, vágyik arra, hogy ők is viszontszeressék.

Látod, ebben a harcban csak én győzhetek, akár a jó, akár a rossz ösztön vezeti is.

– Nem tudlak sehogyan sem legyőzni?

– Nem. Ostoba vagy, mert azt hiszed, hogy a szeretet erősebb, mint a gyűlölet. Nem tudod, hogy gyűlölet nélkül még a szerelem is ízetlen. Nem ismered a teljes testet-lelket betöltő gyűlölet erejét. Próbálj meg gyűlölni. Ha jobban gyűlölsz majd, mint én téged, legyőztél és átveheted a helyemet.

– Nem. A gyűlöletemmel csak te lennél erősebb. És ha legyőznélek is; mit érnék azzal, ha én is csak egy olyan pusztító lennék, mint te?

– Annál több szeretet van benned, hogysem elhagyd. Meg kell halnod. Csak az a kérdés, hogy gyorsan vagy lassan. A te választásod.

– Az enyém?

– Igen. Ez lenne az egyetlen mód arra, hogy legyőzzél. Nézz a tükörbe! – odaállította Paxát a foltos előszobatükör elé. – Nézz magadra! A szemeid karikásak, az elmúlt hetekben megráncosodtál. – Hirtelen a lány hajába kapott és két marékkal kitépett belőle és a szeme elé tartotta: – ma még csak egy-két szál, de hamarosan ritkulni és őszülni fog a hajad. Nézz a tükörbe!

A háta mögé állt, két kezével megfogta a fejét és kényszeríttette, hogy a tükörbe nézzen. A tükrön a vakfoltok elkezdtek terjedni végül az egész keretet betöltötték. Mögüle egy öregasszony meztelen teste rajzolódott ki.

– Látod magadat? Ilyen leszel hamarosan. Mit gondolsz, mennyit bír ki egy ember úgy, hogy egyetlen éjszaka sem jut pihentető álomhoz jutni? Elárulom, nem sokáig. És akkor vagy meghalsz, vagy elhagy. Ki tudna szeretni egy ilyen öregasszonyt? Ha elhagy, akkor talán életben hagylak. Mert látni akarom, ahogyan magad alatt vánszorogsz az utcán, mert ugyanúgy elveszítetted azt, akit szerettél. Látni akarom a könnyeidet és utána a megfásult arcodat. És akkor már nem kell, hogy megöljelek, mert te fogod várni és kívánni a halált. Ezt akarod?

Paxa zokogott, fulladozott a könnyeitől, de kitépte magát az asszony kezeiből, érezte, ahogy körmei belekarmolnak az arcába és szembefordult vele:

– Azt mondtad, hogy egy módja van annak, hogy legyőzzelek. Mondd meg, mi az!

– Lélek lép a lajtorján… Gyere!

A teraszon voltak. – Ülj ki a szélére!

Paxa gépiesen engedelmeskedett. Ott volt lába alatt a többemeletnyi mélység, meztelenül mindenki szeme láttára, de ez már mind nem érdekelte. Tudta, hogy csak álom. Tudta, hogy ha az asszonynak igaza van, és bármennyire is tiltakozik, a rá váró valóság sokkal szörnyűbb lesz, mint a legrosszabb álom.

– Ugorj le! És akkor győztél. Ugorj le – és akkor a lelked feljebb lép egy magasabb dimenzióba, el fogod hagyni ezt a sok szenvedést, ami itt rád vár. „Lélek lép a lajtorján”. Hát lépj!

Lépj előre egy kicsit, érzed meg utoljára, ahogy a szél körülölel és simogat, mond magadban ezt a sort és hidd el, könnyű lesz a halál. És legyőzöl. Mert akkor te leszel a férfi szemében az elveszett nagy szerelem, a meg nem élt „ha”, az eljátszott nagy lehetőség. Mert akkor én megöregszem, vénasszony leszek, de te megmaradsz az örök fiatalnak és szépnek. Csak egy lépés, hidd el, megéri. Egy pillanat és szabad leszel. Szabad és győztes.

– És mi lesz, ha csak lebénulok?

– Fejjel előre ugorjál. Higgy nekem, biztos módszer. Nem fog fájni.

Paxát hívogatta a mélység. Végtére is, csak kicsit előre kellene helyeznie a súlypontját. Egy próbát megér. Végtére is, most csak álmodik, nem lehet belőle baj. És talán az álomképnek elég lenne az is, hogy álmában megtegye, talán így megszabadulna tőle. Csak egy próba, egy kockázat nélküli kísérlet. Lassan előre dőlt…

S a két nő felett kerek volt a telihold.

 

/Rozványi Dávid/