Lullázás 16.: A levendula-félsziget Posted in: Egyéb kategória

A Tihanyi-félszigetről már korábban írtam, IV. Károly és a bencés apátság kapcsán, azonban a félsziget rengeteg titkot rejt. Igaz, ha turistaként érkezik az ember, úgy tűnik, mintha minden csak a levenduláról szól: piperetermékek, sör, fagyi, likőr. Ez kicsit arra emlékeztet engem, mint amikor az amerikai kisvárosok teljes idegenforgalmukat egy-egy élelmiszer vagy mezőgazdasági termék köré építik fel, azonban sajnos úgy tűnik, hogy a XXI. századi turizmus az egyszerű üzeneteket és a szelfizésre alkalmas helyszíneket szereti.

Tihany: több-e, mint egy ideális helyszín a szelfizésre?

Sokan azt gondolják, hogy a levendula a kolostori kertből terjedt el a félszigeten, a valóság azonban kevésbé romantikus: valójában csak 1924-ben kezdték el a tervszerű ültetést, majd a kilencvenes években az újratelepítés.

Mi van még Tihanyban a levendulás kívül?

Felsorolni is nehéz lenne a tihanyi látnivalókat és érdekességeket, de az apátságon kívül érdemes mindenképpen elzarándokolni a remete barlangokhoz, az újjáépített apáti templomromhoz, Károly király keresztútjához, de amiről ma szeretnék írni, az Tihanyhoz kapcsolódik, de nem Tihanyban található: az apátság alapítólevele.

Ahogy az iskolában is megtanultuk, I. András király 1055-ben íratta össze a monostor birtokait, s ez egyik legjelentősebb nyelvemlékünk. Talán leghíresebb mondata a „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” – halhatatlanságát jelzi, hogy ezt a mondatot még a Magyar vándor c. filmben is idézik!

Azonban a magyar nyelvemlékek mellett érdemes olvasgatni a latin részeket is, kezdve az írásbeliség fontosságát kiemelő bevezető gondolatot: „Minthogy némely halandók elméjükben többnyire elgyöngülve akár lustaság folytán akár vétkes hanyagságból, s igen gyakran a világi dolgoknak hamarosan múló gondjai miatt is tudatlanul, mert nem emlékeztek rá, könnyelműen a feledésnek adták át, amit láttak és hallottak, ezért a tudósok, bölcselők s atyáink igen sokan tanácskozással, okossággal és iparkodásukkal rájöttek, hogy amit az emberi nem fiai helyesen elhatároztak, azt a mindig szorgalmas írnokok keze által betűk emlékezetére bízzák, nehogy annak avultsága folytán nyoma se maradjon a későbbi kor utódaiban.”.

Talán kevesen tudják, de az alapítólevél nem csak a földrajzi egységekről rendelkezik, hanem a személyzetről is: „Van tehát húsz eke föld, hatvan háznéppel, húsz szőlőműves szőlővel, húsz lovas szolga, tíz halász, öt lovász, három gulyás, három juhász, két kanász, két méhész, két szakács, két tímár, két kovács, egy aranyműves, két kádár, két molnár malmokkal, két esztergályos, egy ruhamosó, egy szűcs, tíz szolgáló. Ezeken kívül harmincnégy hírnök lovaikkal, száz tehén, hétszáz juh, száz sertés, ötven kas méh.

Hm. Azt hiszem, a középkori higiéniás állapotokról sokat elmond, hogy a 140 szolgából és szolgálóból csak egy volt ruhamosó…

Azonban a figyelmes olvasónak még valami megüti a szemét: „harmincnégy hírnök lovaikkal” a név szerint említett foglalkozásoknál ez a legmagasabb szám! Felejtsük el, amit a sötét középkorról gondoltunk: az ősi királyaink tudták, hogy a bevezető szövegben említett győzhetetlenség nem csak a harcosokon és erődítéseken múlik, hanem a jól működő hírközlésen, kommunikációs hálón is. Nemrég írtam a taliándörögdi Űrtávközlési Földi Állomásról, a Tihanyi apátságot méltán tekinthetjük ennek középkori párjának.

Az alapítólevél szövege ide kattintva olvasható el

Korábban:

Lullázás 12.: Szigligeti, de vár, nem Ede

Lullázás 13.: Egy kihagyott lehetőség: Űrtávközlési Földi Állomás (Taliándörögd)

Lullázás 14.: Egy legendás hős, egy fekete özvegy és a pálinka (Nagyvázsony)