Lullázás 25.: Dorottya és a tartalmas zsánerszobrok városa (Kaposvár) Posted in: Egyéb kategória
Vajon miért pont Kaposvárra helyezte Csokonai Vitéz Mihály furcsa vitézi versezetének, a Dorottyának (vagyis a dámák diadalma a fársángon) helyszínét? A Költő maga is így nyilatkozott: „én Kaposváron mindöszve is egyszer vóltam, akkor is betegen és kúra kedvéért; a herceg kastélyában pedig sohasem vóltam”. Ő maga sem válaszolja meg egyenesen a kérdést, s bár utal rá, hogy a helyszínválasztásban közrejátszhatott, hogy akkor épp Somogy vármegyében lakott, de rögtön magyarázólag hozzá is teszi: „Azomba, ha mindjárt Zágor vármegyét, vagy Berzence és Bodrog vármegyék közűl akármellyiket választottam vólna is scénául, csak fennmaradt vólna az előbbi kérdés, hogy mit vétett Berzence vármegye s a többi? Csak ollyan kérdés az, hogy múlató személyim közzé mért vittem muzsikálni in specie a toponári zsidókat és nem a keszthelyieket vagy nagykahiróiakat?”. Végül ő sem tud mást mondani, mint hogy helyszín választásával „Fényt és pompát akartam véle adni a történetnek”. (forrás: http://mek.oszk.hu/00600/00635/00635.htm)
Nos, hát mi is útra keltünk, hogy megnézzük a várost és mi is „csudálkozással bámuljunk Kaposvárra”.
Minden városnak megvannak a maga szépségei és büszkeségei, de számomra Kaposvár legnagyobb vonzerejét köztéri szobrai jelentik, melyeket a hivatásos műítészek gyakran csak a „zsánerszobrok” kifejezéssel illetnek.
Köztéri szobrokat állítani nagyon nehéz feladat. Nagy a kísértés, hogy a XXI. század emberének idegen heroikus, pátoszos szobrokat emeljenek a régi koroknak, vagy éppen ellenkezőleg, művészileg értékes, de a nagyközönség számára érthetetlen műveket emelnek. A harmadik út, a kedves, de üres zsánerszobrok állítása. A legtöbb zsánerszobor kedves köztéri alkotás, de hiányzik belőlük a mélyebb tartalom, ami felemelné a lelket és a szellemet – Kaposváron mindegyik csapdát sikerült elkerülni. Az itteni szobrok első látásra is könnyen megérthetők, kedves érzésekkel telítenek, de ha alaposabban elmélyül bennük az ember, megtalálja a mélyebb értelmet is.
A szobrok közül talán a legismertebb Rippl-Rónai csacsifogatos szobra. Az állítása előtt vitatták, hogy ezzel nem alacsonyítják-e le a bulvár szintjére a festőművészt, de tegyük fel magunknak a kérdést: ha neki nem derogált, hogy csacsifogattal járjon, ezzel is mosolyra fakasztva a helybelieket, miért lenne méltatlan, ha így ábrázolnánk? Mert Rippl-Rónai nem csak nagy művész volt, hanem ember is, aki bátran merte vállalni magát, aki nem hagyta, hogy mások határozzák meg, ki is ő. A szobor híven emlékezik arra az emberre, akit így láttak kortársai: „…már ahogy lejött a dombról, rendkívüli volt. Egy kis öszvérfogattal járt le a városba. A kordélyból úgy állt ki nagy teste, mint egy Buddha-szobor. Széles művészkalapja, a kalap alól kigöndörödő haja, rendkívül választékos öltözetei még akkor is feltűnést keltettek volna, ha nem ő viseli.” (Bernáth Mária: Rippl-Rónai szemtől-szemben).
Ezeket a szobrokat nem szabad útikönyvvel a kezünkben végigjárni csak sétálgassunk céltalanul a belvárosban, hagyjuk, hogy elringasson a hangulatuk. Nevessünk a bohócon, próbáljuk megkeresni az alakoskodó igazi arcát, ha elfáradtunk, üljünk le és súgjuk az ülő nő fülébe titkainkat. Biztosak lehetünk benne, nem fogja senkinek sem továbbadni.