#Muzej2019 – Múzeum a város felett: Kiscelli Múzeum Posted in: Egyéb kategória

Utunk következő állomása a Kiscelli Múzeum volt. Különös ez a múzeum, különös történettel, különös múlttal és jelennel…

Egykor, 1724-ben egy kápolnát építetek a Mariazelli csodatévő Mária szobor másolatának, majd 14 év múlva a trinitáriusok telepedtek le itt. Különös volt ez a szerzetesrend, a fogolykiváltó szerzetesek célja a pogány fogságba került keresztények kiváltása volt. A kolostor és a templom 1760-ra készült el. nem adatott sok idő a fogolykiváltóknak: a kalapos király (II. József) 1784-ben feloszlatta a rendet… A templom berendezését elárverezték (a szószék pont a falumban, Solymárra került), majd az épületet átalakították.

Itt álljunk meg egy szóra: II. József azokat a rendeket oszlatta fel, melyek szerinte nem végeztek hasznos tevékenységet. Itt jön a százezer forintos kérdés: vajon milyen hasznos funkciót adtak a kolostornak. A válasz: kaszárnya és börtön a hadifoglyoknak. Ugyanis ebben az időben (1793-1801) a Habsburg Császárság az istentagadó Francia Köztársasággal háborúzott, s a háború egyik hivatkozási alapja az volt, hogy Franciaországban bezárták és kifosztották a templomokat. Tanulság? Az nincs, legfeljebb annyi, hogy a casus belli-k (háború jogcímeinek), már akkor is olcsó volt az árfolyama, s a háború első áldozata nem csak az igazság, hanem az igazságosság is.

Az épület a XIX. század folyamán jóformán csak vegetált, csipkerózsika-álmát aludta, míg egy délcegnek és királyfinak nem igazán nevezhető személy, Schmidt Miksa, 1910-ben megvásárolta és kastéllyá és lakberendezési bemutatótermekké alakította. Ha nem is szent, de legalább szép cél. És hasznos is, tegyük hozzá. Schmidt úr 1935-ben halt meg, de nemes gesztussal az épületet és a parkot a fővárosra hagyta, hogy az épületből múzeum, a kertből pedig közpark épüljön.

Szép terv, de közbeszólt a bürokrácia és a háború: a múzeum nem nyílt meg, de cserébe az ostrom során beomlott a templom mennyezete. A múzeum végül 1948-ban nyílt meg, rakhatnánk pontot a történet végére, de nyolc év után beköszöntött 1956, s az épület lőállássá vált: innen lőtték a Bécsi úton bevonuló szovjet menetoszlopot. A katonákat kivégezték és az épületre csendesebb, építkezős korok köszöntöttek, amikor legfeljebb csak a művek és megítélésük közötti ízlés- és világnézeti  csatározásokkal kellett számolni.

Azt hiszem, már csak az épületért érdemes ellátogatni ide, a kiállítások inkább csak a rádadást képviselik – de milyen ráadást!

A kiállítások két részre oszthatók: az egyik csoport a város történetét mutatja be, a másik a modern művészetekből ad ízelítőt. Ez utóbbiakról a régi latin mondás jut eszembe: „De gustibus non est disputandum” (az ízlésről nem lehet vitatkozni), nyilvánvalóan vannak olyan alkotások, amiket könnyen befogad a közönség és van, amit nem, de az itt látható kiállítások mindenképpen hiteles és minőségében páratlan panorámát nyújtanak.

Ami viszont egyértelműen mindenkinek tetszik: a várostörténeti kiállítások. A hely része volt 300 éves történelmünknek, s a várostörténeti kiállítások is erről a három évszázadról szólnak. Nem történelmi értelemben, sokkal inkább az egyes korok hangulatát, a múlt időbe helyezett hétköznapokat érzékelteti. Közterek, magánterek, régiségek, nyomdászat, barokk szobrok, egy berendezett patika. És, ami személy szerint a kedvencem: a pest-budai cégérek. Mozaikdarabok, amikből összeáll egy régi, eltűnt világ, egy jó értelemben vett multikulturális világváros képe.

A részletekért érdemes felkeresni a Múzeum honlapját: http://kiscellimuzeum.hu, azonban mindenkinek azt tanácsolom, hogy tiszta időben és napfényben keresse fel, hogy a bonus kiállítást, a budapesti panorámát is élvezni tudja!