A legtöbb ember szürkének tűnik az utcán, de ki tudja, háta lelkük olyan csodákat rejt, mint Abaliget alatt a barlangban a cseppkövek. Ki tudja?
Isten.
De a mi feladatunk, hogy megkeressük a másikban a titkos kincseket.
Ámulom, Uram, pazarló szerelmed,
hogy miért teremtesz cseppköveket,
barlangokban, hol ember tán sohasem látja,
mégis szépek,
pedig nem látja más, mint szemed.
Egy ezredév egy centi,
nézek egyet, elbújik a többi között,
akkor kezdett tán nőni,
mikor Téged Betlehem felett
csillag jelentett,
s érzem törpeségemet.
És arra gondolok,
hány ember viselhet lelkében
csodálatos cseppköveket,
melyeket nem ismer más, csak Te.
Bárcsak élne bennünk a molnár* lelke,
ki föld alatt barlangot keresett,
s felfedezte e csodás kristály világot,
követve őt, mi is megtalálnánk
egymásban a csodát,
melyben tükröződik szereteted.
* az abaligeti barlangot egy molnár fedezte fel, aki a vízimalmát a barlangból eredő patakkal táplálta
