Egy Árpád-kori templom maradványait találták meg Visontán Posted in: Egyéb kategória

Heves megye története szempontjából kiemelkedő régészeti leletekre bukkantak a szakemberek a visontai Szent Kereszt Felmagasztalása templom padozatának felújítása során. A templom alól egy Árpád-kori templom falmaradványai, sírok és egy 18-19. századi épen maradt viselet került elő.

 

Nagy László, a szeptember közepén befejeződött kutatást folytató egri Dobó István Vármúzeum régésze az MTI-nek elmondta: a Szent Kereszt Felmagasztalása templom falai a 14-15. században épülhettek, míg a most feltárt Árpád-kori templomé a 12-13. században. Egyhajós, félköríves szentélyű, nyugati oldalán két pillérrel ellátott román stílusú templomról van szó, melynek falait kváderkövekből, azaz négyszögletűre faragott kövekből emelték. A ma álló templom részben ezekre a falakra épült.

A szakember szerint a falmaradványok mellett a jelenlegi templomon belül mintegy harminc, a 13. és 19. század közti időszakból származó sírt is találtak. Némelyikben szépen formált bronz veretekkel díszített koporsók voltak, ami arra utal, hogy előkelő személyek sírjairól van szó.

 

A legfontosabb lelet azonban egy 18-19. századra tehető épen maradt viselet – hangsúlyozta Nagy László, hozzátéve: ritkán kerülnek elő ilyen ép állapotban földbe temetett a ruhadarabok.

 

A kutatóárkokat a régészek visszatemették, az Árpád-kori templom alaprajzát az új járófelületen jelzik majd. Ez – reményeik szerint – még az idén látható lesz. A sírból előkerült viseletet már a Nemzeti Múzeumban restaurálják, ezek várhatóan jövőre lesznek majd megtekinthetők Visontán.