Kelengyével támogatják a hátrányos helyzetű családokat Posted in: Egyéb kategória

Kelengyecsomaggal támogatja a kormány jövő évtől a hátrányos helyzetű régióban élő családokat – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) babaköszöntő ünnepségén szombaton, Budapesten.

Novák Katalin a Ha gyermek születik a világra, család is születik című rendezvényen elmondta, a tervek szerint 2018-ban 1500 családnak tudnak nagy értékű csomagot átadni a Családbarát Ország program részeként.

Az államtitkár szólt arról is, hogy tavaly 93 100 gyerek született Magyarországon, ez a szám 2009 óta nem volt ilyen magas. A demográfiai adatok mögött azonban mindig az életet kell látni, amire a rendezvénye jelenlévő szülők többször is igent mertek mondani – emelte ki.

Hozzátette, szép, régi szokás, hogy egy gyerek születését ünnepnek tekintik, ezt a hagyományt idézi fel a NOE babaköszöntő rendezvényén. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a család előbb volt mint az állam, vagy bármely más közösség, ezért a családok különleges bánásmódot érdemel. A család, amely évezredek óta apából, anyából és gyerekekből áll a “Jóisten adománya és a Jóisten kegyelméből tudják gondozni a szülők a gyerekeket és a gyerekek idősödő szüleiket” – fűzte hozzá.

Budapest, 2017. május 6.
Résztvevõk a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Ha gyermek születik a világra, család is születik címû budapesti rendezvényén 2017. május 6-án. Középen Herczegh Anita, Áder János a köztársasági elnök felesége.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Azt mondta, a politikusoknak az a dolguk, hogy beemeljék a családot a közgondolkodásba és a közbeszédbe, valamint segítsék és boldogabbá tegyék a családok életét. Hozzátette, az elmúlt hét év kormányzásának is a “gyümölcse”, hogy nő a házasságkötések és a születések száma, ezzel párhuzamosan pedig kevesebb a válás és az abortusz Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége arról beszélt, hogy egy kisgyermek mindig csodálatos és tökéletes, és egy kisgyermek születése nem csak a családnak érték, hanem a társadalomnak is öröm.

Az államfő felesége megköszönte az édesanyáknak, hogy gyermekeik révén “mindannyiunknak újabb erőt, bizakodást” és “igazi örömöt” tudnak adni. Az ünnepségen emléklapot adtak át a szervezet azon tagjainak, akiknek tavaly született gyermeke, majd kézműves foglalkozásokon vehettek részt a meghívottak. Az 1987-ben alakult NOE jelenleg több mint 250 helyi közösséggel, mintegy 14 ezer tagcsaláddal és hetvenezer taggal rendelkezik.

Az országos munkát hét regionális központ segíti, önkénteseik száma megközelíti az 1500-at. Az egyesület munkájának középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll, emellett ellátja a családok érdekvédelmét, rendezvényein pedig kapcsolatépítésre és szórakozásra is lehetőséget nyújt.

MTI