Két meglepetéssel is készül Katinka számára szülővárosa Posted in: Egyéb kategória

Nagy el­is­me­ré­sek vár­nak vá­ro­sá­ban az úszó­sztárra. Az elsőt ja­nu­ár­ban kapja Baja büsz­ke­sége, a má­si­kat ki­csit ké­sőbb.

Hihetetlenül büszkék Baján a város híres “lányára”, Hosszú Katinkára. A világ legjobb úszónője innen indult a világhírnév felé. A bajaiak igyekeznek megbecsülni őt, ezt jelzi, hogy a tervek szerint két nagy elismerést is kap a Sugovica partján.

Fercsák Róbert polgármester az Origónak elárulta: Baja rövidesen díszpolgári címet adományoz Hosszú Katinkának.

„Éppen a napokban lesz az ünnepi testületi ülés, ahol a hagyományokhoz híven átadjuk a díjakat és az elismeréseket.Nem árulok el nagy titkot, természetesen Hosszú Katinka lesz az egyik kitüntetett. Ígéretem van arra, hogy január első felében – egy közönségtalálkozóval egybekötve – személyesen veszi át a díjat”- mondta a városvezető, aki egy még nagyobb tervről is beszámolt.

Nevezetesen arról, hogy a tervezett felújítás után Katinkáról neveznék el a városi sportuszodát. Háromszoros olimpiai bajnoknőnket ott tanítgatta első edzője, a nagypapája, Bakos László.

“Napirenden van, hogy a városi uszodánkat Hosszú Katinkáról nevezzük el, de ahhoz, hogy ezt megtegyük, a jelenlegit fel kell újítani, és ki kell bővíteni. Két ötvenméteres medencét tervezünk, egy fedettet és egy nyitottat.

Ígéretem van arra, hogy a beruházásra állami segítséget is kapunk, és sikerül felépítenünk egy olyan uszodát, amely méltó lesz Hosszú Katinka nevéhez és a sikereihez – mondta a bajai polgármester.

 

Forrás: Ripost.hu