Madarak és fák napja szombaton Posted in: Egyéb kategória

Madárbemutató, ismeretterjesztő játékok és vetélkedők, vezetett séta, valamint számos foglalkozás várja a természetkedvelő közönséget május 11-én a madarak és fák napja alkalmából Budapest XII. kerületében, a Jókai-kertben.

A szombati 10 és 18 óra között zajló programot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága közösen szervezi – áll a két szervezet közleményében.

A nemzeti park munkatársai madárbemutatóval és fejtörő játékokkal készülnek, valamint a nap folyamán vezetett túrán mutatják be a kert fáit az érdeklődőknek.

A Madártani Egyesület a madárbarát kertről tart előadást, amelyen a különböző madárvédelmi eszközöket lehet megtekinteni. A legkisebbek játszóházi foglalkozás során ismerkedhetnek meg a madárvédelem gyakorlatával, a felnőttek pedig természetvédelmi kvízzel tesztelhetik tudásukat.

A szervezők a nap folyamán több időpontban invitálják a közönséget madárbemutatóra, a kert mesterséges költőodúinak felfedezésére és a madárgyűrűzés fortélyainak elsajátítására.

Részletes programról a két szervezet honlapján (www.mme.hu és www.dinpi.hu) lehet tájékozódni.