Megvan a labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya Posted in: Egyéb kategória

A belga Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja.

A 68 éves szakember – az Mlsz.hu alapján – játékosként ötször nyert belga bajnoki címet, volt belga kupagyőztes, tagja volt hazája válogatottjának, és az FC Brugge játékosaként szerepelt BEK- és UEFA-kupa-döntőben is. Több mint háromszáz ligamérkőzésen és 40 nemzetközi összecsapáson vett részt.

Edzőként Belgiumban klubcsapataival nyert bajnokságot és kupát is, munkáját az év edzője címmel ismerték el. Kétszer volt a belga válogatott szövetségi kapitánya, irányításával jutott ki a nemzeti csapat az 1998-as franciaországi világbajnokságra, 2010 és 2012 között pedig ő rakta le a mostani belga válogatott alapjait, olyan játékosokkal, mint Eden Hazard, Kevin De Bruyne vagy Romelu Lukaku. Legutóbbi eredményeit a tunéziai, majd az algériai labdarúgó-válogatott élén érte el: Tunéziát a 2015-ös, Algériát a 2017-es kontinenstornán irányította.

Ahogy azt már korábban bejelentették, a következő két barátságos mérkőzésen, a Luxemburg elleni idegenbelin (november 9.), valamint a Costa Rica elleni hazain (november 14.) ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja majd a nemzeti csapatot, Leekens ez után veszi át az irányítást.

Bajnok játékosként és edzőként is

Georges Leekens 1949. május 18-án született a belgiumi Meeuwenben, nős és egy lánya van.

Posztja szerint hátvéd volt, korábban háromszor szerepelt a belga válogatottban, szövetségi kapitányként a belga, az algériai és a tunéziai labdarúgó-válogatott kispadján is dolgozott. Klubmenedzserként Belgiumban, Törökországban és Szaúd-Arábiában is megfordult.

Játékosként a belga Club Brugge-zsel ötször volt bajnok, kupát egyszer nyert. Edzőként ugyanitt egy bajnoki és egy kupagyőzelem  áll a neve mellett, valamint kétszeres belga szuperkupagyőztes. Ezenkívül a Cercle Bruges-zsel 1985-ben szintén nyert Belga Kupát edzőként.

Eb-részvételhez kötött az új kapitány díjazása

Az eredményességen múlik, hogy milyen fizetést vehet fel Georges Leekens a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként.

A teljesítményalapú bérezéssel kapcsolatban Csányi Sándor, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke hétfőn, a belga szakember Telkiben tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján kiemelte, a 2020-as Európa-bajnokságra való kijutás a legfőbb kritérium. Ahogy fogalmazott: a kapitány olyan feltételekbe ment bele a szerződéskötéskor, amelyeket véleménye szerint nem sokan vállaltak volna.

Az MLSZ elnöke elmondta: Leekens személye garanciát jelent a profi munkára. A sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban leszögezte, “igenis kapós volt a válogatott kispadja, az MLSZ-nek egy harminc nevet tartalmazó adatbázisa van, közülük mindössze három emberrel tárgyaltak, s Leekens kapott egyedül konkrét ajánlatot is”. Hozzátette: Leekensnek egy másik lehetősége is volt, amely talán még jövedelmezőbb is lett volna, mint a magyaroké, ő mégis az MLSZ ajánlatát fogadta el.

A kitűzött célokkal kapcsolatban Csányi Sándor kijelentette, “ott kell lenni a 2020-as Európa-bajnokságon, de nem tudunk ígérni semmit”. Az MLSZ elnöke egyúttal bejelentette: az a sportigazgatói poszt, amelyet korábban Bernd Storck a szövetségi kapitányi tisztség mellett betöltött, megszűnik. Így az új kapitány – aki egyben az U21-es csapat szakmai munkájáért is felelős lesz -, az MLSZ elnöksége alá tartozik majd. A közeljövőben nevezik ki azt, aki utánpótlás-igazgatóként felügyelheti a fiatalabb korosztályoknál zajló munkát – mondta Csányi Sándor, megjegyezve, hogy erre a posztra jelenleg két jelöltjük van.

Georges Leekens székfoglaló beszédében leszögezte, a kemény munkában hisz, rendkívül büszke és megtisztelőnek tartja, hogy Magyarország labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya lehet. Mint mondta, bízik benne, hogy azt a rengeteg tapasztalatot, amit hét országban gyűjtött, kamatoztatni tudja.

“Nem hiszek a szerencsében, apró lépésekkel kell előre haladnunk” – hangsúlyozta a belga szakember, aki szerint a válogatott sikeres szerepléséhez a szövetség, a klubok, a játékosok és a média közös munkájára van szükség. Ahogyan fogalmazott, “egy nagy családként”.

A szövetségi kapitány egyelőre nem nevezte meg, hogy kikkel dolgozik együtt a közeljövőben, azonban megjegyezte, hogy profi szakmai stábra van szüksége, bízik benne, hogy magyar szakemberek is segíthetik majd a munkáját. Céljaival kapcsolatban kifejtette, ha nem gondolná azt, hogy reális a kijutás a kontinenstornára, akkor nem írta volna alá a szerződését. Hozzátette, mostantól minden meccs ugyanannyira fontos lesz, mindegyiket meg akarja nyerni. Megjegyezte, hisz a cél elérésében és az igazi nagy álom a részvétel a 2022-es katari világbajnokságon.