NOE: erősödik a nagycsaládok megbecsülése Posted in: Egyéb kategória

Erősödik annak a megbecsülése, hogy fel lehet nevelni akár tíz gyermeket is egy nagy családban – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, akit anyák napján kérdeztek az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Kardosné Gyurkó Katalin úgy fogalmazott: nagyon fontosak a jó példák, a jó közeg, hogy sokan látják, fel lehet nevelni “négy, öt, hat, nyolc, tíz gyermeket is egy nagy családban”. Ez lemondásokkal is jár – fűzte hozzá.

A NOE elnöke szerint ezt egyre inkább megbecsüli az ország, a környezet. Egyre többet beszélnek is erről, hasonlóképpen az otthon végzett “láthatatlan munkáról”, erősödik mindennek a megbecsülése – fogalmazott.

Kardosné Gyurkó Katalin azzal kapcsolatban, hogy feladat vagy áldás a sok gyerek, azt válaszolta: “mind a kettő”. Megfogalmazása szerint az áldás a fontosabb, “ha áldás van, akkor minden működik” – mondta. Feladat is természetesen – emelte ki -, hiszen a szülők “nem két hónapra, nem két évre, hanem egy egész életre választották”, hogy sok gyerekük legyen. Az anya aggodalma és szeretete nem szűnik meg – tette hozzá.

MTI