NOE nyári egyetem fiataloknak: Kommunikáció, önismeret, családi szerepek Posted in: Egyéb kategória

Idén először szervez a NOE nyári egyetemet 20 és  30 év közötti, az ország minden részéről érkező fiataloknak. Ez is egy állomása annak a nyári programsorozatnak, amellyel a fiatalokat szólítja meg a szervezetük.

Joó Kinga, a NOE elnökhelyettese vezette fel az eseményt, köszöntötte és bemutatta a vendégeket. Ezt követően a programnak házigazdát nyújtó intézmény, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora, Várnai Jakab atya köszöntötte a résztvevőket.

Beneda Attila a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár is köszöntőt mondott a nyári egyetem részvevőinek. A kormány fontosnak tartja a család intézményét, ami az intézkedéseikben is megtapasztalható, de emellett az is fontos, hogy a fiatalok megismerjék és magukévá tegyék ezt az alapvető emberi értéket. Ennek egyik talán hagyományteremtő kezdeményezése ez a program is.

Végül Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke köszöntötte a fiatalokat. Külön kiemelte az elnökség összefogását, köszönetet mondott az elnökség támogató munkájáért: Joó Kingának, hogy nemzetközi vendégeket hívott az eseményre, dr. Kutassy Jenőnek, aki a helyszín biztosításában segített és Török Krisztinának, aki vállalta, hogy az ifjúságot fogja össze a NOE-ban. Elnök asszony beszélt a nyári ifjúsági programsorozat többi eleméről is (Erzsébet táborok, vándor tábor, EFOTT).

Márki László az Európai Nagycsaládosok Szövetségének elnöke bemutatta a szervezet megalakulását és működését, amiben a NOE-nak már szinte a kezdetektől kiemelt szerep jutott.

A megnyitó ünnepség külföldi vendége Ignacio Socias, a Családfejlesztés Nemzetközi Szövetségének (IFFD) Nemzetközi Kapcsolatokért felelős igazgatója, Családpolitika az Egyesült Nemzetek szervezetében címmel tartott előadást.