Székelyföld Napok negyedszer Posted in: Egyéb kategória

Több mint kétszáz kulturális és sportprogram várja az érdeklődőket az idei Székelyföld Napokon május 10. és 17. között több településen.

 

A székelyföldi Hargita és Kovászna megye önkormányzata Maros megye bevonásával negyedszer rendezi meg a Székelyföld Napokat. A rendezvénysorozat egyik célja, hogy bemutatkozhassanak a helyi kulturális szervezetek – mondta el az eseményeket beharangozó keddi sajtótájékoztatón Zonda Erika, a Hargita megyei önkormányzat igazgatója.

 

Imreh Márton István, a Kovászna Megyei Kulturális Központ igazgatója azt tartotta fontosnak, hogy a rendezvénysorozat által a székelyföldiek megismerjék egymást. „Akkor van értelme a Székelyföld Napoknak, ha Gyergyócsomafalva látszik Csernátonból és Kézdivásárhely Szovátáról. Arra törekedtünk a szervezés során, hogy egyfajta kulturális csere jöjjön létre a megyék között” – mondta az igazgató.

 

A Székelyföld Napok keretében díjazzák az első ízben meghirdetett Székelyföldi Fotóbiennále nyerteseit és ekkor adják át az Orbán Balázs-díjat is. Idén – a Kós Károly-emlékévre való tekintettel – a népi építészetben kiemelkedő tevékenységet folytató személyt, egyesületet díjaznak.

 

A rendezvénysorozatot mind Kovászna, mind Hargita megye százezer lejjel (mintegy hétmillió forinttal) támogatta, a szervezőknek azonban egyéb forrásokat is sikerült bevonniuk. A Székelyföld Napok programja a http://szekelyfoldnapok.ro/ internetes oldalon böngészhető.