Tüntetnek a szülők a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumért Posted in: Egyéb kategória

A hónap végéig mindennap demonstrálnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.

Mától egy héten át Marosvásárhely főterén tiltakozik a katolikus iskola szülői közössége. Az elkeseredett szülők arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a romániai iskolakezdés előtt két héttel több, mint 300 gyerek sorsa még mindig teljesen bizonytalan: nem tudják, milyen tanintézmény diákjaiként folytatják tanulmányaikat.

A gimnázium alapításának körülményeit tavaly november óta vizsgálja a román korrupcióellenes ügyészség, azóta a tanintézmény a megszűnés határára sodródott.

A szülők azt tervezik, hogy augusztus 31-ig minden nap délután 16 és 17 óra között összegyűlnek Marosvásárhely főterén, és tiltakoznak amiatt, hogy a hatóságok bizonytalanságban tartják őket.

A pénteki tüntetés kezdetén Csíky Csengele, a szülők szóvivője az MTI-nek elmondta, tiltakozásaikra várják mindazokat a marosvásárhelyieket, akik támogatják a magyar iskola ügyét.  Elmondta, egy kiáltványt is megfogalmaztak, amelyhez támogató aláírásokat gyűjtenek. Ebben kijelentik, hogy elegük lett a hatóságok hárításából, halogatásából, inkompetenciájából, és polgári engedetlenségi akciókat helyeznek kilátásba.

MTI