Nagy Ervin: Kérj és adatik! – karácsonyi mese Posted in: Egyéb kategória
A másnap megtartott mise után két fekete ruhás férfi imádkozott a lassan kiüresedő templom első padjában. Az oltár előtt, egymás mellett, egymással nem törődve, egyre csak mormoltak. Hol halkan, hol hangosabban, mondták, csak mondták. Tekintetüket a keresztfára, majd a díszes oltárra vetették, s néha-néha a magasba tekintve folytatták alig hallható könyörgésüket. Mintha fenn ülne valahol a fehér felhők fölött az az Isten, aki majd mindent türelmesen és megértően meghallgat, és persze segít. Vagy küldi az angyalok seregét, de legalábbis az egyiket közülük, hogy az odaadjon mindent, amire csak vágynak.
Az egyik, fekete rongyos ruhában, ráncos, sokat megélt arccal, átszellemülten, enyhén, de jól láthatóan a kezeivel gesztikulálva suttogott. A mellette elhaladó, hazafelé bandukoló hívők pedig kissé undorodva, de a karácsonyi szellem hatására szánakozva néztek vissza rá. Koldusnak látszott, de nem volt az. És mérhetetlenül magányosnak tűnt.
A másik, fekete nagykabátban, drága bőrcsizmában, fényes, frissen vasalt nadrágban, félig térdelve alkudozott. Tekintélyt és irigységet kiváltó kisugárzása volt. De otthon őrá sem várt senki.
“Kérlek Uram arra, hogy legyen mit ennem ma is. Éhes vagyok, kérlek segíts! Rád bízom az életemet, legyen meg a Te akaratod… Tégy velem, amit akarsz… ha enni adsz, hálát adok, ha pedig meg kell halnom, elfogadom. Legyen meg a Te akaratod! Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled…” – suttogta a rongyos ráncos.
“Istenem, segíts nekem! Segíts, mert nincs meg az új projekt fedezete és nagyon, de nagyon nagyot kockáztatok most. Kérlek szépen, add, hogy megkapjam a támogatást… de legalább a hitelt! Ígérem, ha a támogatást megkapom, akkor a jövő évben minden vasárnap eljövök és hálát adok Neked. Csak bejöjjön a támogatás! Ha sikerül, ígérem jobb ember leszek. Adakozom, és segítek másokon. Csak legalább a hitelt add meg nekem…” – mormolta a frissen vasalt nadrágos.
Majd a rongyos ráncos egyre hangosabban folytatta: “imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.”
A frissen vasalt kissé mérgesen kapta fel a fejét: “Halkabban kérlek, mert zavarsz! Nem látod, hogy imádkozom? Nagyon fontos ez nekem, most próbálok jobb ember lenni, érted? Hogy is érhetnéd!”
“Bocsánat uram! Elnézést, csak imádkoztam. Éhes vagyok és egyetlen forintom sincs…”
“Jó értem, de akkor is megzavartál a koncentrálásban… Tudod mit? Itt van egy ötezres, csak tűnj el, hagy maradjak egyedül! Hagy imádkozzak egyedül! Nagyon nagy rajtam a nyomás. Nagyon nagy kockázat előtt állok. Mindenemet elveszíthetem, ha nem jön be a tervem. Szükségem van Isten segítségére… most ígértem meg neki egy csomó dolgot.”
Azzal odaadta az ötezrest.
Szárnysuhogás hallatszott kintről. Bár lehet, csak a szél ébresztette fel az alvó faágakat.
A ráncos arcú, rongyos ruhájú, beteges öregember elballagott. Az útja az első boltba vezetett és ételt vett magának…
A frissen vasalt nadrágú, fekete nagykabátú férfi pedig, habár észre nem vette, de életében először adakozott… És bőszen folytatta imáját, alkudozását és ígérgetését, hogy jobb ember lesz, hogy majd adakozni fog jövőre, ha megkapja a támogatást… vagy legalább a hitelt. Így csak mondta és mondta… hátha Isten végre meghallgatja a könyörgését! És elküldi az angyalok seregét, vagy legalábbis azt az egyet, amelyik mindent megad majd, amire csak szüksége van.