Gyerekeket nyaraltatnak a lovagok
A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend idén száz, a főváros környékén élő, arra rászoruló gyereknek szervezett térítésmentes nyári tábort Rácalmáson. A térségben sok család veszítette el egzisztenciáját, a…
Pozsonyi Piknik Budapesten
A Vígszínház és a Radnóti Színház művészeivel, opera- és musicalénekesekkel, írókkal, humoristákkal és olimpikonokkal is találkozhat a közönség az idén negyedik alkalommal megszervezett Pozsonyi Pikniken szombaton Budapest XIII. kerületében, a…
Jászsági Civil Vándordíj
A Jászsági Civil Vándordíjat és a vele járó 200.000 forint elismerést harmadik alkalommal ítélte oda „A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma. A 2012. évi Jászsági Civil Vándordíjat az Árokszállásiak Baráti Köre (Jászárokszállás)…
Korniss Péter állandó kiállítása Széken
Michel van Langeveld és a Csipkeszeg Alapítvány szeretettel meghív minden érdeklődőt az erdélyi (Kolozs megyei) Székre, augusztus 25-én, szombaton délután 4 órára, az újjáépített forrószegi táncház felavatására és Korniss Péter…
Együtt, veled – értük
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat és a Magyar Nemzeti Tanács pályázatán is sikeresen szerepelt a magyarkanizsai Együtt Veled – Értük civil szervezet Bagi Ferenc, az egyesület nemrégiben megválasztott elnöke elmondta, hogy…
A hét végén tovább épül a Szeretethíd
református püspök a Kárpát-medencei önkéntes napok debreceni sajtótájékoztatóján kedden. A Magyar Református Szeretetszolgálat negyedik alkalommal szervezi meg a Szeretethidat azzal a céllal, hogy a résztvevők közösen tegyenek jó szolgálatot embertársaikért…
Hagyaték fesztivál a mezőségi Vicén
Az idén június elején tizenhatodik alkalommal rendezik meg az erdélyi Vicén az Észak-Mezőség legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Hagyaték fesztivált. Június 2-án, szombaton délelőtt felvonulással és bemutatóval kezdődik, és ökumenikus istentisztelettel…
2012. április 6. Nagypénteki példázat
Mikor a Gyermek megszületett, mindenki csodájára járt: szép volt, testén semmi hiba, mint az Istennek legjobban tetsző áldozat, s a falubeli anyák mind irigyelték Máriát. Mikor a Gyermek felnőtt, szép…
2012. április 5. Nagycsütörtöki példázat
Nagycsütörtök éjjelén, mikor az Úr önmagát a kínzók kezére adta, a Sátán győzelmet ünnepelt, s mert Isten ereje rejtve maradt, a gonosz szellemek és lelkek egy éjszakára megkapták a földet,…
Gondolatok, Istenről, hazáról…
Azt hiszem, mielőtt megosztanám a gondolataimat, illenék bemutatkoznom: Rozványi Dávid vagyok, katolikus, magyar, író – és remélem gondolkodó ember is. Valamikor írtam trianonról (sic!, mert lassan már nem tulajdonnév, hanem…