Mintegy ötszáz birkából készül pörkölt a karcagi birkafőző fesztiválon Posted in: Egyéb kategória

A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az elmúlt évi rekordhoz hasonlóan az idén is mintegy ötszáz állatból készítik el a XIX. karcagi birkafőző-fesztivál második, szombati versenynapján. A karcagi birkapörkölt hagyománya hungarikum, és egy közvéleménykutatás szerint legalább annyira népszerű és elismert, mint a magyar íjászat vagy a solymászat. Ugyanabba a régi, pusztai nomád örökségbe tartozik, amely a kunok szívéhez közel álló különleges érték. Ennek az értéknek a fennmaradásához generációk odafigyelése és a tudás átörökítése szükséges. A főzőverseny…

Continue reading

Családoknak szóló fesztivált rendeznek a hétvégén Kapolcson Posted in: Egyéb kategória

Családoknak, gyermekeknek szóló ingyenes minifesztivál kezdődik pénteken Kapolcson, melyet tehetségkutató tábor előzött meg – közölték a június 23. és 25. közt zajló Kapolcska Program szervezői. Márta István, a Művészetek Völgye alapítója által összeállított program részeként, a fesztivált megelőzően június 17. és 22. közt hét művészeti szekcióban rendeztek tehetségkutató és fejlesztőtábort 9-15 éves gyerekeknek. A szervezők tájékoztatása szerint a táborban csaknem száz iskolás korú fiatal kapott összkulturális oktatást zenei, színházi, népzenei és néptánc, kézműves illetve médiakommunikációs…

Continue reading

Múzeumok éjszakája – Programok Budapesten Posted in: Egyéb kategória

Különleges vezetések, épületbejárások, városi séták, koncertek, divatbemutatók, “kincskereső” programok és az év többi napján nem látogatható helyszínek sokasága várja az érdeklődőket Budapest múzeumaiban és kiállítóhelyein a 15. múzeumok éjszakáján szombaton. Országszerte több mint 320 intézmény kétezer programot regisztrált Múzeumok éjszakájára, melynek idei kiemelt témája az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen lesz. Számos programmal készülnek a fővárosi intézmények is. A Magyar Nemzeti Múzeum “túlvilági” sétát indít, továbbá régészeti helyszíneléssel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, koncertekkel, tangóórával várják a látogatókat, akik…

Continue reading

Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Komlón Posted in: Egyéb kategória

Megkezdődött pénteken a huszonegyedik Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Komlón, amelynek versenyprogramjában vasárnapig négy ország nyolc együttese méri össze tudását a mecseki városban. A hétvégi versenyprogramokon két kínai, egy lengyelországi, illetve sepsiszentgyörgyi énekkar, valamint kecskeméti, péceli, pécsi és nyíregyházi kórus vesz részt. Versenyen kívül közreműködik a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola kis- és nagykórusa is. Az együttesek szombat délelőtt római katolikus templomban egyházzenében, délután pedig a színház- és hangversenyteremben polifón kategóriában mérik össze…

Continue reading

Nemzetközi gitárfesztivál Balatonfüreden Posted in: Egyéb kategória

Tizennyolc hazai és külföldi gitáros lesz hallható a június 24. és július 1-je között zajló 12. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon. A nyitónapon a spanyol Ricardo Gallen lép fel a Vaszary Galéria színpadán, ő és a másnap színpadra álló francia Judicael Perroy is visszatérő vendég a fesztiválon. A helyi Ferencsik János Zeneiskolában a Pozsonyi J.K. Mertz Nemzetközi Gitárverseny győztese, az osztrák Nikolas Göhl ad koncertet június 26-án hétfőn, kedden a Versenygyőztes magyar fiatalok elnevezésű esten Szalai Lotti, Nagy…

Continue reading

Több mint tízezer látogatóra számítanak az Őrségi Vásáron a hétvégén Posted in: Egyéb kategória

Több mint tízezer látogatóra számítanak péntektől vasárnapig az Őrségi Vásáron, amelyen a helyi értékek bemutatását állítják a középpontba. Az értékközpontúság, a helyi hagyományok tisztelete nemcsak a rendezvényt kísérő kulturális programokat, kiállításokat, koncerteket, bemutatókat jellemzi, hanem egyre inkább magát az Őrségi Vásárt is, amelynek 300 kiállítója közül a legtöbben kézműves termékeket kínálnak – mondta Őr Zoltán, a Vas megyei Őriszentpéter polgármestere. Péntek délután Szőcén képzőművészeti kiállítás nyílik Őrségi üzenetek címmel, Felsőjánosfán fotókiállítást, Bajánsenyén pedig egyháztörténeti kiállítást…

Continue reading

FényTűző Fesztivál Posted in: Egyéb kategória

Nyár, fesztivál, szórakozás, szépség, művészet, zene, örömtánc! S ha mindez a fény jegyében történik, az év |majdnem| leghosszabb napján, az még izgalmasabbá, elemibbé, szakrálisabbá teszi magát a szórakozást – írják a szervezők. Szent Iván neve napján és éjjelén, ezen a nyári szombaton tartson velünk ifjú és régen volt ifjú, gyerek és felnőtt testben élő gyerek, igazi felnőtt egyedül vagy a családjával – mert mindenki találhat neki tetszőt! Lesz irodalom, tánc, színház, folklórral vegyített könnyű- és…

Continue reading

A „Kurultáj csapata” a 2017-es EXPO-n Posted in: Egyéb kategória

Június 14-én kezdődött meg a Magyar Turán Alapítvány ünnepségsorozata Kazakisztánban. Ez a két hét kiemelt fontosságú a kazak-magyar kulturális kapcsolatokban, hiszen több közös hagyományőrző ünnepet is tartanak. Június 14-én az Asztanai Világkiállításon, azaz a 2017-es EXPO-n a Magyar Turán lovascsapata sikeres harci bemutatót tartott. A kazak fővárosban megrendezett ünnepségen a helyi médiumok – például a Kazinform és a Khabar – megtisztelő figyelemmel tudósítottak a magyar szereplésről. Ezután a torgáji madjar törzsi területre utazott a magyar…

Continue reading

Lengyel-magyar ifjúsági találkozó és kegyképkoronázás lesz Budapesten Posted in: Egyéb kategória

Lengyel-magyar ifjúsági találkozót és kegyképkoronázást tartanak a budapesti Szent István-bazilikában és az előtte lévő téren június 30-án. A találkozón Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentmise keretében megkoronázza a czestochowai Fekete Madonna kegykép Szent István-bazilikában lévő másolatát. A szentmise után lengyel-magyar ifjúsági találkozót tartanak a Szent István téren koncertekkel, táncházzal. A rendezvényre több száz fiatal érkezik Lengyelországból – közölte Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Felidézte: háromszáz évvel ezelőtt XI.…

Continue reading

Átadták a Felső-Krisztinavárosi Plébánia új közösségi házát Posted in: Egyéb kategória

Átadták a Felső-Krisztinavárosi Plébánia új közösségi házát. Az Apor Vilmosról elnevezett épületet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap este. Erdő Péter kiemelte: “fontos, hogy legyenek templomaink”, amelyek “szent helyek, amelyeket kiszakítunk a profán térből, hogy az imádság és az istentisztelet házai legyenek”. Ugyanakkor jó, ha a közösségnek van olyan háza is, ahol tagjai kulturális, közösségi programokon vehetnek részt. Így lehet teljes az egyházközségi élet, amelyben a szent és a profán nem kizárják…

Continue reading

Koroknyai Virág nyerte a Miss World Hungary szépségversenyt Posted in: Egyéb kategória

Koroknyai Virág nyerte a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségversenyt, amelynek döntőjét a Duna televízió és a Duna World vasárnap este élőben közvetítette.   Koroknyai Virág egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában. Az első udvarhölgy Viczián Viktória, a második udvarhölgy Pető Laura lett, a közönségdíjat szintén Viczián Viktória nyerte el. 16 döntős lány négy különböző öltözékben lépett színpadra. A bikinis és a vizes világbajnokság…

Continue reading

Enyedi Ildikó filmje nyerte a Sydneyi Filmfesztivál fődíját Posted in: Egyéb kategória

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nyerte meg vasárnap a Sydneyi Filmfesztivál fődíját – közölte a seregszemle honlapja.   A fesztiválon 11 alkotás versengett a legjobb film díjáért. Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről című film rendezője személyesen vette át a 64. alkalommal megrendezett filmfesztivál vasárnapi gálaestjén a fődíjat és az azzal járó 60 ezer ausztrál dolláros (12,5 millió forintos) pénzjutalmat. A filmmustrán a mezőnyben versengő I Am Not Your Negro című amerikai dokumentumfilmet…

Continue reading

Arany János-szobrot avattak Nagyváradon Posted in: Egyéb kategória

Arany János egész alakos bronzszobrát avatták fel a hétvégén Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévzáró ünnepségén – közölte vasárnap Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. „A keresztény hit és a magyar nyelv veszendő becsületének a helyreállítására indít minket bibliás költőnk szobra” – hangoztatta ünnepi beszédében Tőkés László. Úgy értékelte: Partium nagy szülötte jelképesen ismét hazatér, a szoboravatás kiemelkedő momentuma az Arany János-emlékévnek, de ugyanígy a reformáció 500 éves jubileumának is, hiszen egy református szellemóriásnak adóz. Mihály…

Continue reading

Családbarát szálláshelyek – kérdőíves kutatás családoknak + nyereményekkel! Posted in: Egyéb kategória

Kedves Anyukák / Apukák! Kávészünetben töltsd ki ezt a családi utazással kapcsolatos kérdőívet és ha válaszoltál mindegyik kérdésre, drukkolj, hogy te utazhass el családoddal a mesés Malomkert Panzióba Nagybörzsönybe vagy a Balatonhoz. Készen állsz? Klikk IDE! A KidsOasis évek óta azon fáradozik, hogy a magyar turizmus területén elterjessze a családbarát gondolkodásmódot. Céljuk, hogy minél több szálláshely, turisztikai létesítményben tudjon valóban családbarát szolgáltatásokat nyújtani az utazni vágyó családok számára. Ezért kérünk téged, segítsd munkájukat, töltsd ki kérdőívüket, hogy választ kaphassanak…

Continue reading

Lehetővé vált a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírása Posted in: Egyéb kategória

Csütörtöktől az interneten is csatlakozni lehet a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez, amely az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós szabályozását javasolja – tájékoztatta az MTI-t Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Vincze Loránt elmondta, hogy az Európai Bizottságnak az aláírásgyűjtő programját és szerverét választották a támogató aláírások összegyűjtésére. A politikus a https://ec.europa.eu/citizens-initiative/32/public/index.do?lang=hu aláírási felület előnyeként említette, hogy a honlap lehetővé teszi az EU bármely hivatalos nyelvének a használatát. A magyar anyanyelvű aláírók Romániában,…

Continue reading

Belvárosi Sörfesztivál Posted in: Egyéb kategória

Több mint kétszáz féle sör, különleges főzetek, sörfagyi is kóstolható a négynapos Belvárosi Sörfesztiválon csütörtöktől a Szabadság téren, Budapesten. A minőségi sörfogyasztást támogató rendezvény a legnagyobb sörgyárak és az újhullámos főzdék termékeit, valamint az import sörkülönlegességeket egyaránt felvonultatja. A belépés ingyenes, a sörkedvelőknek csak a fesztiválpoharat kell megvásárolniuk. A helyszínen háromféle kóstolópohárból választhatnak a fesztiválozók, és azt is megtudhatják, melyik sörtípushoz milyen pohár és milyen ételek illenek. Szombaton a Magyar Sörgyártók Szövetségének kiemelt rendezvénysorozata, a…

Continue reading

Hibátlanul jutott az EB nyolcaddöntőjébe a minifutball-válogatott Posted in: Egyéb kategória

Harmadik mérkőzésén a magyar minifutball-válogatott 2-1-re legyőzte Lettország legjobbjait, így százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőként lépett tovább a nyolcaddöntőbe a Csehországban zajló Európa-bajnokságon. A mieink a nyitó fordulóban Csehországot 1–0-ra, a második meccsen Izraelt 6–0-ra győzték le, így az utolsó körben már biztos továbbjutóként léphettek pályára Lettország ellen. Az első félidőben nem született gól, csak a játékrész végén egy kisebb dulakodás paprikázta fel a hangulatot. A szünet után a 25. percben Sós Márkó bombagóljával sikerült megszerezni a…

Continue reading

A 16 éves Pusztai Liza bronzérmes lett a vívó Európa-bajnokságon Posted in: Egyéb kategória

A mindössze 16 éves Pusztai Liza nagyszerű teljesítménnyel jutott elődöntőbe női kardban, így már biztosan érmes a grúziai felnőtt vívó Európa-bajnokságon. Pusztai Liza korát meghazudtolva menetelt az Európa-bajnokságon. A kadet Európa- és világbajnok magyar tehetség a nyolc közé magabiztos vívással jutott el, a főtáblán spanyol, majd azeri riválisát is könnyedén legyőzve. A nyolc között, az éremért azzal a német Anna Limbachhal találkozott, aki a 32-ben 15-2-re verte Záhonyi Petrát. Pusztai azonban nem ijedt meg tőle,…

Continue reading

Felhívás! Az elmúlt rendszer gyermek áldozatait keressük Posted in: Egyéb kategória

Keressük a disszidens szülők „árvaságra” jutott gyermekeit. Szeretnénk megtalálni a szocializmus alatt disszidenssé vált, szüleiktől elszakadt honfitársainkat, azokat az eseteket, akol csak a család egy része tudott csak nyugatra eljutni, ám a család egyesítését akadályozta az állam. Így a évekre, vagy akár végleg elveszítették a szülői kapcsolatot. Kiváltképp keressük azokat az akkor kiskorú embereket, akik disszidens szüleinek itthon maradt ingatlanát államosították, annak ellenére, hogy egyeneságú leszármazottként ők maguk nem hagyták el Magyarországot. Kérjük, az alábbi…

Continue reading

A nyári szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetű családok gyermekei Posted in: Egyéb kategória

A nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. Idén is mind a négy iskolai szünetben, így a nyári szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetű családok gyermekei – írták, felidézve, hogy a kormány még 2015-ben döntött a szünidei gyermekétkeztetés kiterjesztéséről. Ennek eredményeként országszerte 208 ezer hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részesülhet az iskolai szünetekben is…

Continue reading

Elmaradt búcsú… (novella) Posted in: Egyéb kategória

Hideg volt. A jeges, havas udvaron némán álltak  az emberek. A feldíszített halottas hintóba fogott lovak egyet-egyet dobbantottak a jégen, s nagyokat fújtattak maguk elé. A koszorúk körbeértek az udvaron… A Farkasdomb fölött fekete hófelhők gyülekeztek, s a szél megszólaltatta a természet orgonáját…messziről a fenyők mély szólamai zúgtak, s a kertben az almafák csupasz ágai a prímet szólaltatták meg. Mintha Bachot játszottak volna… fel-felzúgott a dallam, s a nagytiszteletű úr fohásza együtt szállt az ég…

Continue reading

Megduplázódott az egyházi iskolákba járó diákok száma 2010 óta Posted in: Egyéb kategória

Megduplázódott az egyházi iskolákba járó diákok száma 2010 óta Magyarországon – mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Szombathelyen. Soltész Miklós a Premontrei-rendi Szent Norbert Gimnázium új épületszárnya alapkő-letételi ünnepségén vett részt. Az államtitkár azt mondta: az egyházak nem mindenhol tudták követni a létszámnövekedést az oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztésében, ezért fontos, hogy megkapjanak minden támogatást az oktató- és nevelőmunka folytatásához. Soltész Miklós az ünnepség után az MTI-nek nyilatkozva arra hívta fel…

Continue reading

Nyárutó, Balaton-part – 26. befejező rész Posted in: Egyéb kategória

Nyárutó volt, a szálloda strandján nézte a naplementét a Balaton felett és a béke teljesen betöltötte. A béke, amiért megharcolt. A nap utolsó sugarai, mint szabadság cirógatták a bőrét. Élvezte a csendet és a nyugalmat – a békét a szívében hordozta, de a napi hajtás, a robot, a munka, a háztartás a csendet és a nyugalmat sokszor kiölte az életéből. – Boldog vagyok, – suttogta maga elé. – Boldog, mert meg találtam a helyemet a…

Continue reading

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba Posted in: Egyéb kategória

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról. A négynapos útra induló több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg.  A helyes út megtalálása a cél Soltész Miklós kiemelte: a zarándokok között 350 fiatal van, akik az anyaország mellett szerte a világból érkeztek, a Kárpát-medence minden részéből, Észak-…

Continue reading

Felkerült a magyar Parlament a leghíresebb látnivalók listájára Posted in: Egyéb kategória

Felkerült a világ leghíresebb látnivalóinak listájára a magyar Országház – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában vasárnap. A beszámoló szerint turisták szavazatai alapján egy amerikai bejegyzésű utazási cég állított fel egy TOP 15-ös listát. A magyar Parlament olyan építészeti remekművek közé került be, mint például a vatikáni Szent Péter-bazilika vagy a kínai Nagy Fal. Szakértők szerint az újabb elismerés tovább fokozhatja a Magyarország iránti érdeklődést – tették hozzá a Híradóban.

Continue reading

Férfiálom – 25. rész Posted in: Egyéb kategória

Az ajtó egy kertre, egy másik világba nyílt. – Giccses, – gondolta magában Paxa – de úgy látszik, hatásos. Ez kell a férfiaknak… Rakga nem hagyott neki sok időt az álom esztétikai elemzésére. – Most elmondom a szabályokat, itt én vagyok otthon. Csöndben maradsz és láthatatlan. Rendben? – És ha nem? – Drágám, nem vagy tisztában a helyzeteddel. Ezt az álmot én hoztam rá és ő álmodja. Neked nem osztottak lapot. És ne felejtsd el:…

Continue reading

Egyedül az számít, hogy van-e kivel asztalhoz ülj vasárnaponként – Szülessenek meg a reformáció gyermekei! Videóriport Zán Fábián Sándor püspökkel Posted in: Egyéb kategória

„Akik több gyermeket vállalnak, azokat több gyermekkéz öleli át” – így hangzott a gyönyörű, mély és bölcs gondolat, amelyet még számos másik követett a Zán Fábián Sándorral való beszélgetésünk során. Megrendítő, hogy a Kárpátaljai Református Egyház püspöke mennyire tisztán látja az élet értelmét hitén, Istenszeretetén keresztül Kárpátalján, a legnehezebb sorsú magyar közösségben. Szemléletmódja nem merül ki a prédikált szavakban, hiszen feleségével öt gyermekük született, akik közül legidősebb lányukat négyévesen egy autóbalesetben elveszítették. Meggyőződéssel vallja, hogy ha jót akarunk cselekedni, ha gyermeket akarunk nevelni, ahhoz meg…

Continue reading

Június első három hétvégéjén lesz látható a Magyarpolányi Passió Posted in: Egyéb kategória

A Magyarpolányi Passió a hagyományokhoz híven a falu lakóinak előadásában látható majd június első három hétvégéjén. A Krisztus szenvedéstörténetét bemutató színdarab a település Kálváriadombján várja az érdeklődőket. Pataki András, a darab rendezője elmondta, hogy a közel negyed évszázados hagyományokra visszatekintő előadás szereplői a falu lakói, egyedül Jézus szerepét alakítja hivatásos színész, Horváth Andor. Van olyan család a faluban, amely már két generáció óta részese az előadásnak – fűzte hozzá. A Kálváriadomb méltó helyszíne a történetnek,…

Continue reading

Rakga – 24. rész Posted in: Egyéb kategória

– Mit akarsz a sötéttel? Hogy jobban féljek? – kérdezte Paxa. – Nem, azt akarom, hogy kapcsolj ki mindent és csak rám figyelj. – Ha ez az ára, figyelek. – Most már mindent tudsz. Láttad, hogy egy ezerszer nagyobb szerelem, mint amit te valaha képes vagy megélni, semmivé foszlik. Láttad? – Láttam. – Még, ha le is győznél, ha holnap reggel még életben is lennél, a félelem örökké benned marad, mint egy rákos daganat, napról…

Continue reading

Otthon – a levél utolsó lapja – 23. rész Posted in: Egyéb kategória

Otthon az üres, sötét és hideg lakás várta. A férfi úgy látszik, élt az engedelemmel, és elutazott. Nem telefonált neki, de ez már nem is fájt. Lehet, hogy hagyott valami üzenetet a lakásban, azonban nem akarta az időt pazarolni a keresésre. Tudta, hogy fel kell készülnie az utolsó találkozásra. Mert tudta, hogy így vagy úgy, de ez lesz az utolsó: vagy ő pusztítja el az álmot, vagy az őt. Először arra gondolt, hogy minden éles…

Continue reading

Különleges magyar küldöttség járt nemrég Irakban. A csoport az üldözött keresztény közösségeket kereste fel a háború sújtotta országban, arra keresték a választ, hogy tudnának új életet kezdeni az emberek a lerombolt területeken. Irakban az elmúlt években százezrek kényszerültek elmenekülni, csak azért mert keresztények. A magyar küldöttség most olyan helyekre is eljutott, ahová csak nagyon kevesek tudnak bemenni. A közmédia stábja is elkísérte őket. Exkluzív beszámoló Irakból. Kiégett templomok. Célpontoknak használt oltárok. Széttépett Jézus kép. Ledöntött Krisztus szobor. A vallási szimbólumok meggyalázása, az iszlám hadsereg keresztények iránti mély gyűlöletének megnyilvánulása. És nemcsak Karakoshban. Az üzenet egyértelmű: ha keresztény vagy fizess, tagadd meg hitedet, ha pedig nem, akkor fuss, vagy meghalsz. Így történhetett meg, hogy 2014 nyarától kezdve százezrek kényszerültek elmenekülni szülőföldjükről, maguk után hagyva házat, hazát, egész korábbi életüket. 30 perc alatt kellett elhagyni az otthonunkat – mondta egy a férfi, aki jelenleg az erbili menekülttábor egyik konténerében húzza meg magát családjával. A karakoshi székesegyház kiégett falai között a magyarul elhangzó imát némán hallgatták a háború okozta sokkból lassan magukhoz térő keresztények. Böjte Csaba szavait nem értették ugyan, de az ima ereje itt különösen elementáris erővel tud hatni. Három óra alatt ideértünk repülővel. Nagyon közel van Kelet-Európához. Már látjuk a menekülteket, ez a gyűlölet, félelem, erőszak ne borítsa el a mi drága szülőföldünket – mondta. A Böjte Csaba ferences szerzetes által még itthon, Magyarországon elindított ima kilenced ötödik napján a történelmi Ninive újjáépítéséért a keresztény felekezetek közösen imádkoztak. A célunk mindig is az volt és az is lesz, hogy az emberek maradjanak Irakban. De ehhez biztonságra van szükség – fogalmazott Bashar Warda Káld katolikus érsek. A szír ortodox egyház moszuli metropolitája szerint a világ semmit nem tesz a keresztények kiirtása ellen. Nem érezzük, hogy tényleg akarna bárki is segíteni rajtunk. Szenvedünk. Három éve szenvedünk, és senki nem segít – mondta Nicudemus Sharaf. Mára történelmi ténnyé vált, hogy a 21. század elején a legüldözöttebb vallás a keresztény vallás lett. Posted in: Egyéb kategória

Különleges magyar küldöttség járt nemrég Irakban. A csoport az üldözött keresztény közösségeket kereste fel a háború sújtotta országban, arra keresték a választ, hogy tudnának új életet kezdeni az emberek a lerombolt területeken. Irakban az elmúlt években százezrek kényszerültek elmenekülni, csak azért mert keresztények. A magyar küldöttség most olyan helyekre is eljutott, ahová csak nagyon kevesek tudnak bemenni. A közmédia stábja is elkísérte őket. Exkluzív beszámoló Irakból. Kiégett templomok. Célpontoknak használt oltárok. Széttépett Jézus kép. Ledöntött…

Continue reading

Akadémiai Aranyérmet kapott Vizi E. Szilveszter Posted in: Egyéb kategória

Az Akadémiai Aranyérem a lehető legnagyobb megtiszteltetés minden magyar tudós számára, hiszen életműdíjról van szó, amelyet évente egy akadémikusnak ítélnek oda egész kutatói pályafutása elismeréseként – mondta az MTI-nek Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas agykutató, aki hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémia 188. közgyűlésén vehette át az MTA legrangosabb kitüntetését.   Mint az MTA volt elnöke kiemelte, minden kitüntetést elsősorban a korábbi díjazottak személye hitelesít. “Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki például Szentágothai János anatómust, a 20. század egyik…

Continue reading

Az édesanyáké a nap: egy ünnep története Posted in: Egyéb kategória

A különböző országokban más és más napokon ünneplik, a legtöbb országban az anyák napja májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási…

Continue reading

NOE: erősödik a nagycsaládok megbecsülése Posted in: Egyéb kategória

Erősödik annak a megbecsülése, hogy fel lehet nevelni akár tíz gyermeket is egy nagy családban – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, akit anyák napján kérdeztek az M1 aktuális csatornán vasárnap. Kardosné Gyurkó Katalin úgy fogalmazott: nagyon fontosak a jó példák, a jó közeg, hogy sokan látják, fel lehet nevelni “négy, öt, hat, nyolc, tíz gyermeket is egy nagy családban”. Ez lemondásokkal is jár – fűzte hozzá. A NOE elnöke szerint…

Continue reading

Hazaút – a karácsonyi csoda – 22. rész Posted in: Egyéb kategória

Otthonról hazafelé ült a vonaton. Este volt már, sokáig tartott édesanyját rábeszélnie, hogy elengedje, apjának elég volt a szava, hogy nem fog butaságot csinálni, de az anyai szívet már nehezebb volt megnyugtatnia. Kicsit még gyenge volt az éjszakai vérveszteség miatt, de otthon erősnek és egészségesnek kellett mutatnia magát. Most végre levehette az erő álarcát és önmaga lehetett – az a fáradt, riadt, de mégis élni akaró kislány, akit a világnak nem szabad látnia. Fáradt, riadt,…

Continue reading

Kelengyével támogatják a hátrányos helyzetű családokat Posted in: Egyéb kategória

Kelengyecsomaggal támogatja a kormány jövő évtől a hátrányos helyzetű régióban élő családokat – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) babaköszöntő ünnepségén szombaton, Budapesten. Novák Katalin a Ha gyermek születik a világra, család is születik című rendezvényen elmondta, a tervek szerint 2018-ban 1500 családnak tudnak nagy értékű csomagot átadni a Családbarát Ország program részeként. Az államtitkár szólt arról is, hogy tavaly 93 100…

Continue reading

A fővárosi fesztiválozókat is csábítja a FESZT!Eger Posted in: Egyéb kategória

Budapest-Eger és vissza fesztiváljáratot is indít az évadnyitó FESZT!Eger, ami június 1-én rajtol majd a Music Hungary zenei-szakmai konferenciával. Aki addig sem tud várni, annak itt egy kis tavalyi emlék: https://www.youtube.com/watch?v=b8DtGQHrDu8 A FESZT!Eger a hosszú nélkülözés utáni fesztiválokra kiéhezett fiatalok számára is egy üdítő színfolt, hisz’ ez a rendezvény – idén Pünkösd hétvégéjén, június 1-jén – nyitja a fesztiválszezont. Az idei felhozatal pedig újra a legjobb hazai zenekarokból válogat. Három színpadon három nap alatt 30 fellépő,…

Continue reading

Csíksomlyóra is várják Ferenc pápát Posted in: Egyéb kategória

Csíksomlyó is szerepel azon helyszínek között, amelyekre a romániai katolikus püspökök meghívták Ferenc pápát. A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia pénteken zárult kolozsvári ülésén vitatta meg a várt pápalátogatás kérdését. Az ülésről kiadott közlemény szerint a püspökök a pápát egyes romániai katolikus közösségek körébe és zarándokhelyeire hívták meg. Ezek között Balázsfalvát, Csíksomlyót, Máriaradnát és Bákót említették. Muary Buendia bukaresti apostoli nuncius arról tájékoztatta a római katolikus és görögkatolikus püspökök közös testületét, hogy a pápa el akar…

Continue reading

1800 éves, korábban érintetlen hun sírokra bukkantak Kínában Posted in: Egyéb kategória

Tizennyolc épen maradt hun sírt találtak régészek Kína középső, Honan tartományában – hangzott el szerdán a kínai központi televízió híradásában. A kínai tudományos akadémia munkatársa elmondta, hogy a sírok azokból az időkből valók, amikor a hunok Kína területén vándoroltak a Han-dinasztia uralkodása idején. A sírok meglehetősen jó állapotban vannak, mindegyikükben találtak tárgyi leleteket, például bronz főzőüstöket, amelyek oldalán két lyuk van, amelyekkel a tűz fölé lógatták őket. Szen szerint jellemzően a nomád népek használtak ilyen…

Continue reading

1900 milliárd forint jut jövőre a családok támogatására Posted in: Egyéb kategória

A kormány mintegy 1900 milliárd forintot szán a gyermeket nevelő családok támogatására. A jövő évi költségvetés tervezetében erre a célra 140 milliárd forinttal több jut, mint idén – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Balog Zoltán a költségvetési javaslat családokat érintő tételeiről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2018-as összeg csaknem kétszerese annak, amit 2010-ben szántak a családoknak. A családokra szánt jövő évi pénz GDP-arányosan Európában az egyik legjobb adat: 4,7…

Continue reading

Elhunyt Usztics Mátyás Posted in: Egyéb kategória

A színész halálának hírét a család hozzájárulásával Usztics Mátyás közösségi oldalán közölték. Elhunyt Usztics Mátyás színész, rendező, a Nemzeti Kamara Színház alapítója; 68 éves volt – tudatta az Usztics Mátyás és barátai hivatalos közösségi oldal a család hozzájárulásával vasárnap. Usztics Mátyás 1949. április 9-én született Penészleken. 1977 és 1980 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult. 1968-tól 1971-ig a Nemzeti Színházban, 1973 és 1975 között a Szolnoki Szigligeti Színházban dolgozott, majd 1975 és 1978 között…

Continue reading

Vérmocskos ébredés – 21. rész Posted in: Egyéb kategória

Sötét meleg ölelte körül, épp csak egy kis fény és néhány hangfoszlány szűrődött be a szobába, kábulatában csak ennyit tudott felfogni a világból, s valami halk suttogó hangot a szomszéd szobából. – Doktor úr, ugye nem lesz semmi baja? – ismerte fel anyja hangját. – Dehogyis, csak pár karcolás. Csak a szilánkok fúródtak be mélyre. Sok vért veszített, de nem volt életveszélyben. Kialussza magát, a kötés pár hétig ott marad és el is felejthetjük. –…

Continue reading

Megalakult a Rendvédelem Népszerűsítéséért Alapítvány Posted in: Egyéb kategória

Megalakult a „Rendvédelem Népszerűsítéséért Alapítvány” – tájékoztatta portálunkat Dr. Szilas László kurátor.  A Rendvédelem Népszerűsítéséért Alapítvány céljai: A világ rendvédelmi szerveinek népszerűsítése, Az emberek biztonságának, biztonságérzetének megteremtésének elősegítése A Nemzetközi Rendőr Magánmúzeum létrehozása és működtetése, az ezzel kapcsolatos anyagi erőforrások előteremtése Az élet, az ember és a társadalom tiszteletére nevelés szellemiségét előtérbe helyező gondolatok, tevékenységek népszerűsítése. Az alapítvány céljai elérése érdekében adományokat fogad el számláján: számlavezető bank: Duna Takarék Bank Zrt. Bankszámla száma: 58600575-11245054. Nemzetközi…

Continue reading

Két nő – „Ágyad forró…” – 20. rész Posted in: Egyéb kategória

– Örülök, hogy itt vagy – szólította meg Paxa az Álomképet. – Tudom. – Mindent? – Mindent, amit te is tudsz. Benned élek, a benső félelmeid adják az erőmet. De itt gyengébb vagyok. – Miért? – Mert ez a te otthonod. Itt a falakat az eddigi életed itatta át, nem én. Otthon én vagyok az erősebb, azokból a falakból én csináltam otthont, te csak lakhatsz benne, nem tudsz menekülni előlem. Itt majdnem tehetetlen vagyok, nem…

Continue reading

Paloznaki Jazzpiknik Kool & the Gang-gel Posted in: Egyéb kategória

A világhírű Kool & the Gang koncertjével indul az idei Paloznaki Jazzpiknik, amely augusztus 3-án, 4-én és 5-én nemzetközi és magyar előadókkal, valamint színvonalas gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket.   A Homola Pincészet hatodik alkalommal megrendezendő programsorozata 3 napon át, 4 színpadon, 20 koncerttel várja a látogatókat, a fesztivál 2015-től a Nagyon Balaton rendezvénysorozat tagja – emlékeztettek a szervezők programismertetőjükben. Idén egy különleges nulladik nappal indul a Jazzpiknik: a Group’n’Swing után a világhírű Kool & the Gang…

Continue reading

Határtalan Táncfőváros – határon túli néptánc Posted in: Egyéb kategória

A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő TranzDanz új produkciójával és a Határtalan Táncfőváros elnevezésű fesztivállal várja az érdeklődőket májusban a Nemzeti Táncszínház. Kovács Gerzson Péter május 9-én debütáló, Ratville című darabjában olyan neves fiatal táncosok lépnek színpadra, mint Gera Anita, Bora Gábor, Tókos Attila és Újvári Milán – olvasható a táncszínház MTI-hez eljuttatott ismertetőjében. A TranzDanz társulat előadását a MOM Kulturális Központban nézhetik meg az érdeklődők. A hónap másik nagy eseménye a május 16. és 18.…

Continue reading

Kaposfest – Kamarazene egy héten át Posted in: Egyéb kategória

A kamarazene legismertebb előadói és együttesei – mások mellett Gilles Apap, a Borogyin Kvartet és a Trio Catch – lépnek fel a 8. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), melyet augusztus 13. és 19. között rendeznek meg a somogyi megyeszékhelyen. Baráti Kristóf hegedűművész és Várdai István csellista, a Kaposfest művészeti vezetői a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondták: idén egy tágabb koncepciót határoztak meg az eredet és időtlenség kulcsszavak mentén. A teljes műsort csak májusban hirdetik meg,…

Continue reading

Prince egykori zenekarával teljes a VeszprémFest idei fellépőinek névsora Posted in: Egyéb kategória

Prince hajdani zenekara, a New Power Generation (NPG) lép fel az idei VeszprémFest zárónapján, július 15-én a Veszprém Arénában. Ezzel teljessé vált a zenei rendezvény idei fellépőinek névsora. A New Power Generation (NPG) 1990 és 2013 között volt az egy évvel ezelőtt elhunyt világhírű amerikai énekes, dalszerző, Prince kísérőzenekara. Utoljára 2013-ban játszottak együtt, majd 2015-ben a New Power Generation néhány tagja újra összeállt Prince-szel, közösen készítették el a Hit n Run Phase Two című albumot,…

Continue reading

Ádám Gyula fotóművész kiállítása a Kárpát-haza Galériában Posted in: Egyéb kategória

A Kárpát-haza Galéria negyvenedik kiállítója, Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész tárlata szerda este nyílt meg és május 12-ig tekinthető meg. A megnyitón beszédet mondott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Zsigmond Barna Pál, Magyarország volt csíkszeredai főkonzulja és Haris László, Balogh Rudolf-díjas fotóművész. Ádám Gyula munkássága tilosnak számított a rendszerváltásig, titokban dolgozott, nem volt tagja fotóművészeti társaságoknak, hiszen témaválasztása fókuszában a moldvai csángók mindennapjai állak, s ezzel olyan üzenetet sikerült közvetíteni az embereknek, amivel azelőtt sosem…

Continue reading

Több mint 4600 program a Szakmák éjszakáján Posted in: Egyéb kategória

Több mint 4600 programmal várja a látogatókat a Szakmák éjszakája pénteken az ország több mint száz településén, a rendezvényhez csatlakozó intézmények a szakképzést kívánják népszerűsíteni programjaikkal.   A Szakmák éjszakája keretében a szakképzési centrumok oktatási intézményei mellett számos gyár, üzem és egyéb létesítmény – többek között áruház, vasúti forgalomirányító, bankfiók, vendéglátó hely, víztorony, posta – is megnyitja kapuit. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a gyakorlati programokra, vagy a saját kézzel végezhető tevékenységekre, így a látogatók…

Continue reading

Ajtónyitogatás / Beszélgetés Szarka Tamással 1. rész. Posted in: Egyéb kategória

“Azt szeretem benne, ó Istenem, mindent szeretek benne. Édes, sós, keserű. Megtölti a mára kiüresedett, kiüresített, lerágott és széttépett fogalmakat tartalommal, azzal a tartalommal, mellyel eredetileg bírtak. Csók, szerelem, vágy, vér; élet és halál. Ad, visszaad, mindent odaad, a nézőnek, hallgatónak pedig nincs más dolga, mint kinyújtani a kezét és elvenni az ajándékot. Olykor persze fájdalmas aktus ez, olykor belehalunk, mire finoman, vagy épp hevesen befogadjuk a csodát, de ez az ára; ez a hála.…

Continue reading

Otthon – „engem hívj ma álmodba…” – 19. rész Posted in: Egyéb kategória

Az állomáson édesapja várta, s olyan örömmel, olyan szeretettel ölelte át, ami a legtöbb úgynevezett szerelmes ölelésből is gyakorta hiányzik. Út közben kérdezgette, mi van vele, az élet apró-cseprő ügyeiről, de Paxa élvezte, hogy csak annyit kell elmondania, amennyit akar, többet sohasem. Édesanyja a hirtelen elhatározás ellenére meleg vacsorával várta – mintha húsz évet visszarepült volna az időben, a gyermekkor óvó-védő világába. Giccses kép, mégis boldog volt. Már nem csak a levél, az álomkép, de…

Continue reading

Húsvéti nyuszikeresés a Vasúttörténeti Parkban Posted in: Egyéb kategória

Tavasszal újra kinyitja kapuit Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park. Szezonnyitás alkalmából április 17-én megrendezésre kerül a Húsvéti Nyuszikeresés, ami számos izgalmas és különleges hagyományőrző programmal várja a látogatókat. A rendezvény keretében kerül sor a Picur Rádió által meghirdetett ’Picur viaDal’ zenekari verseny eredményhirdetésére és díjátadójára is. A rendezvényen számos kézműves és hagyományőrző program közül válogathatnak a családok, úgy mint a kreatív sarok, ahol ünnepi dekorációkat készíthetnek, illetve kipróbálhatják a tojásfestést és az…

Continue reading

Kézműves foglalkozások, húsvéti népszokások a Budapesti Tavaszi Vásáron Posted in: Egyéb kategória

Mézeskalács-díszítéssel, tojásfestéssel és a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó egyéb népszokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg a Budapesti Tavaszi Vásár látogatói a hétvégén.   Báling Aranka népi iparművész segítségével az érdeklődők készíthetnek írott tojást, azaz kipróbálhatják a hagyományosan, viasszal megrajzolt, majd festékkel megfestett tojásdíszítési módszert. Berszánné Román Erzsébet a karcolásos módszert, Verebes Ildikó kalotaszegi kézműves a gyöngyökkel díszítés technikáját mutatja be. Bácskai Dorottya mesterségbemutatóin mézeskalács tojásokat és nyulakat díszíthetnek a látogatók. Dezső Ildikó rongyműves bemutatóján csutkababák és hetes fonással…

Continue reading

Nagypénteki Példázat Posted in: Egyéb kategória

Mikor a Gyermek megszületett, mindenki csodájára járt: szép volt, testén semmi hiba, mint az Istennek legjobban tetsző áldozat, s a falubeli anyák mind irigyelték Máriát. Mikor a Gyermek felnőtt, szép volt, mint a kedveséért hegyeken átlépő vőlegény. Mikor a Gyermek szólásra nyitotta ajkait, sokan figyeltek rá, sokan jöttek hozzá, panaszkodva testük-lelkük sok baját. Mikor a Gyermek látta ezt, cserét ajánlott: elkérte az emberek bűnét, s cserébe szépségéből adott. S eljött a nap, mikor már a…

Continue reading

A rászoruló gyermekek idén is kapnak meleg ételt a tavaszi szünetben Posted in: Egyéb kategória

Idén is mind a négy iskolai szünetben, tehát a csütörtökön kezdődő tavaszi szünetben is kapnak meleg ételt a hátrányos helyzetű családok gyerekei – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. A közleményben felidézték: a kormány 2015-ben döntött a szünidei gyermekétkeztetés kiterjesztéséről, az önkormányzatoknak 2016. január 1-jétől kötelező gondoskodniuk minden iskolai szünetben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről. A lehetőségről a jegyzők írásban tájékoztatják az érintett családokat, és…

Continue reading

Tüntetők festékkel dobálták meg a Sándor-palotát Posted in: Egyéb kategória

Gyorsított eljárásban bíróság elé állítja csütörtökön az ügyészség a Sándor-palotát festékkel dobáló két férfit – közölte a fővárosi főügyész.   Ibolya Tibor közleményében azt írta: a két férfi egy nyilvános rendezvényen festékkel teli flakonokat dobált a Sándor-palota irányába; a kifröccsenő festék beszennyezte a műemléki épületet, valamint a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is rákerült. A főügyész hozzátette: hétfőn demonstráció szerveződött az I. kerületbe, a Szent György tér 1-3. szám alatt lévő, a Köztársasági Elnöki…

Continue reading

Komoly fellendülés korszakát éli meg a magyar kultúra Posted in: Egyéb kategória

Komoly fellendülés korszakát éli meg a magyar kultúra – hangsúlyozta az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén a kultúráért felelős államtitkár.   Hoppál Péter a kulturális ágazat 2014-2018-as kormányzati ciklusban eddigi eredményeiről kiemelte, hogy a kormány egyaránt komoly figyelmet fordít a kulturális infrastruktúra, valamint a “tartalom” fejlesztésére is. Mint hozzátette, legfontosabb feladatuknak a kulturális alapú közösségfejlesztést és a kulturális alapellátás széles körű kiterjesztését tekintik. Hoppál Péter emlékeztetett: a nagy kulturális intézmények főként Budapesten és a megyei…

Continue reading

Hímestojás-kiállítás és nagykoncertek a Várkert Bazárban Posted in: Egyéb kategória

Hímestojás-kiállítás, festhető óriástojások, nagykoncertek és iparművészek bemutatója is várja az érdeklődőket szombattól hétfőig a Várkert Bazár húsvéti szabadtéri programsorozatán.   A háromnapos eseményen látható hímestojás-kiállításon, valamint népi iparművészek bemutatóján keresztül ismerhetik meg a látogatók a hagyományos tojásdíszítéseket. A gyerekeket kézműves foglalkozások, festhető óriástojások, állatsimogató, népzenei és mesekoncertek várják – közölte a Várkert Bazár kedden az MTI-vel. Esténként a népzenei koncerteket követően fellép többek között a Balkan Fanatik, a Kiscsillag és Lajkó Félix is. Az ingyenesen…

Continue reading

Több mint egymilliárd forint a nevelőszülői hálózatok fejlesztésére Posted in: Egyéb kategória

Több mint egymilliárd forintos pályázati keretet biztosít a kormány a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális fejlesztésére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kedden Cegléden.   Schanda Tamás a sajtótájékoztatón, amelyet egy helyi nevelőszülői családnál, Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral közösen tartott, közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztése elnevezésű uniós pályázata keretében 1,2 milliárd forintot fordítanak e terület támogatására, mivel sok…

Continue reading

Megkezdődött a Versmaraton a költészet napján Posted in: Egyéb kategória

Megkezdődött a hetedik Versmaraton kedd délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, ahol a költészet napja alkalmából 12 órán keresztül kortárs költők szavalják verseiket.   A felolvasást élőben követő Kossuth Rádió csatornaigazgatója, Mucsányi Marianna a megnyitón hangsúlyozta: a közmédia fontosnak tartja, hogy kiemelkedő szerepet vigyen a hagyományainkat, jelenüket meghatározó kulturális értékek bemutatásában. Bár sokan siratják a verset, az irodalmat, elég, ha felidézzük, hogy Arany János A walesi bárdok című műve eredetileg 1800 példányban jelent meg, míg Lackfi…

Continue reading

Keresztút – a Biblia szavaival Posted in: Egyéb kategória

Jézust halálra ítélik Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged. Mert szent kereszted által megváltottad a világot. Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal…

Continue reading

Álom, álom / Irodalmi 3. Posted in: Egyéb kategória

Álom, álom / 2017.04.09. … Utálom a lila színes ceruzákat. Sosem iszom pezsgőt. És a lila szín/bólumokat. Püspökök, miegyéb. Bólum. Az értelmetlen térnyerése. Van Isten? Na meg a bűnbánat. Három, vagy négyéves koromban az óvodából hazavittem egy lila színes ceruzát, a mamuszomba rejtettem, ha jól emlékszem nagyon ügyesen oldottam meg, senki sem vette észre. Csak bort. És az anyám. Csak az anyám, otthon. Mert otthon nem volt titok, az anyám és én. Külön kategória, nem titkolóztunk, azóta sem, így működik a rendszer. Ettől működik a…

Continue reading

Ébredés, búcsú – 18. rész Posted in: Egyéb kategória

A fürdőszobából kiszűrődő neszekre ébredt, összetörten, kábultan. Minden erejét összeszedve feltápászkodott, de az ágy szélénél nem jutott tovább. Magába roskadva várta a férfit. Úgy érezte, még sohasem volt ekkora szüksége az ölelésére, a szeretetére. De a férfi nem ért hozzá, leguggolt vele szemben. – Mi történt veled, Paxa? – Rosszat álmodtam… Mint mostanság mindig. Az életemet is odaadnám azért, hogy egyszer ki tudjam magamat aludni. – Menj orvoshoz. – Nem tudna segíteni. – Dehogynem. Adna…

Continue reading

Ingyenes magyar városnéző séták Pozsonyban Posted in: Egyéb kategória

Négy magyar nyelvű tematikus sétát szervez idén a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás, de sok más rendezvénnyel is várja a város múltja iránt érdeklődőket – írja az ujszo.com. Az első magyar nyelvű séta április 9-én (vasárnap) 14 órakor kezdődik a Fő téren. Korpás Árpád idegenvezető, a társulás alelnöke Pozsony és a protestantizmus címmel ad majd elő. Május 14-én délután kettőkor folytatódik Benyovszky Mánya Ágnes népszerű sorozata a boldog békeidők építészetéről. A témában könyveket is jegyző helytörténész és tanár az egykori gőzvasút indóháza előtt (Šancová…

Continue reading

Jelenlét – láthatatlan munka a (nagy)családban Posted in: Egyéb kategória

A láthatatlan munka napjához – minden április első keddje – kapcsolódó konferencia célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a sokak által végzett értékes és pótolhatatlan munkára. Az esemény keretein belül került sor a „BEUGRÓ – munkához látok” című pályázat díjkiosztó ünnepségére is. Nagyszülők, akik az unokákra vigyáznak, idős, beteg embereket gondozó rokon vagy önkéntes segítő, otthoni feladatokból átvállaló házastárs. Ők, akik a láthatatlan munkát végzik csendben, fizetség nélkül. A világnap célja, hogy a társadalom…

Continue reading

110 ezer gyermek jár katolikus óvodába vagy iskolába Posted in: Egyéb kategória

Jelenleg 110 ezer gyermek jár valamelyik katolikus óvodába vagy iskolába Magyarországon, közülük mintegy 4500 gyermeket a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye oktatási intézményeiben nevelnek – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Nyíregyházán. Soltész Miklós az egyházmegyéhez tartozó Szent Imre Katolikus Óvoda új épületrészének alapkőletételén felidézte, 1990 előtt mindössze nyolc katolikus iskola működött, körülbelül 2500 diákkal. A mostani gyermeklétszám ezért hatalmas fejlődésnek számít. Szinte egész Európában csökken a…

Continue reading

„Könyörülj rajtunk Uram!” Posted in: Egyéb kategória

Péntek este van… Nagyböjt utolsó előtti péntekének estéje. És szomorú vagyok. Szomorú, mert Európa társadalmainak túlnyomó többsége ostoba, nemtörődöm, rest és hitetlen. Itt játszódik a szeme előtt saját megsemmisülésének forgatókönyve, egy történet… csakúgy, mint egy kétezer évvel ezelőtti fájdalmas eseménysor, amelyről nem vesz tudomást, amellyel gúnyolódik, vagy amelyet nem is ismer már. Itt van a szemünk előtt a szeretet megtestesítője, aki gyógyított, halottakat támasztott fel, vakoknak adta vissza a látását, aki tanított, és utat mutatott…

Continue reading

Ébredés, a halál íze – 17. rész Posted in: Egyéb kategória

A fürdőszobából kiszűrődő neszekre ébredt, összetörten, kábultan. Minden erejét összeszedve feltápászkodott, de az ágy szélénél nem jutott tovább. Magába roskadva várta a férfit. Úgy érezte, még sohasem volt ekkora szüksége az ölelésére, a szeretetére. De a férfi nem ért hozzá, leguggolt vele szemben. – Mi történt veled, Paxa? – Hogyhogy? – Mintha valaki összekarmolta volna az arcodat… és… – Mi és? – Meztelen vagy. Mintha valaki letépte volna a hálóingedet. Történt volna valami az éjszaka,…

Continue reading

Elhunyt Szepesi Attila József Attila-díjas költő Posted in: Egyéb kategória

Súlyos betegség után életének 74. évében csütörtökön elhunyt Szepesi Attila Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas költő, író, publicista- közölte pénteken a család. Szepesi Attila 1942-ben született Ungváron, tanári diplomáját Szegeden szerezte 1968-ban, majd Szászbereken és Hernádon tanított. 1972-ben elvégezte a szegedi egyetem magyar szakát. Ettől az évtől szerkesztette a Kortárs versrovatát, 1982 és 1989 között az Új Tükör, 1992-től a Pesti Hírlap, 1994-ben és 1995-ben az Új Magyarország, majd a Magyar Nemzet munkatársa volt. Hányatott élete…

Continue reading

Csíksomlyói passió a Nemzeti Színházban Posted in: Egyéb kategória

Csíksomlyói passió címmel mutat be előadást pénteken a Nemzeti Színház pénteken 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján. A produkció rendezője Vidnyánszky Attila, koreográfusa Zsuráfszky Zoltán. Vidnyánszky Attila, a darab rendezője az MTI-nek elmondta, hogy évek óta érlelődik benne a Csíksomlyói passió témája, de most érett meg a helyzet arra, hogy létrejöjjön ez a produkció. Hangsúlyozta, hogy a darab a hitevesztett, tébolyult Európa alapkérdéseit boncolgatja és az európai kultuszközösség esélyeire hívja…

Continue reading

Érintetlen római szarkofágot találtak Környén Posted in: Egyéb kategória

Környe határában szántás közben egy még érintetlen szarkofágot találtak, mely egy 1700 évvel ezelőtt élt nő sírja volt – mondta el a tatai Kuny Domokos Múzeum régész főmuzeológusa.   A márgából készült koporsó 40 centis mélységben volt, csak ekétől származó sérülések voltak rajta. Belsejében a csontok anatómiai rendben feküdtek, a halott mellé szokatlanul sok, hét illatszeres üvegcsét helyeztek el – ismertette a pénteki lelet részleteit László János. A régész hozzátette, a felfedezés azért is ritka,…

Continue reading

„Lélek lép a lajtorján” – 16. rész Posted in: Egyéb kategória

„Szokás szerint” éjfélkor ébredt fel, az álomkép, már ott ült az ágy végén. Már nem érzett félelmet, inkább azt a kellemes izgalmat, amit az atléták egy-egy ugrás előtt. Vele szemben leült és megszólította: – Most már tudom, hogy ki vagy és mit akarsz. Vagy engem, vagy a szerelmemet akarod elpusztítani. De nem hagyom magam. Nem hiszem, hogy az átok erősebb lehetne a szeretetnél. Az álomkép még mindig lehajtotta a fejét, de lassan felemelte a jobb…

Continue reading

22 mondóka Posted in: Egyéb kategória

„A nevetés a lélek csillanása.” (Thomas Mann) A lelki egészségünk megőrzése, megvédése fontos feladat, különösen figyelnünk kell a gyermekek esetében is erre. A negatív érzelmek (szorongás, félelem, idegesség, agresszió stb…) feldolgozása is könnyebben megy akkor, ha biztosítjuk magunk és gyermekeink számára is a pihenést, jókedvet, örömet és nevetést. Mondókából sosem elég! Ezért írunk mi is róla, mindig más és más szempontból.  Ma a humort helyezzük előtérbe, de régebbről itt egy posztunk 5+1 mondókáról, ami valójában összesen 12…

Continue reading

Harc, levél 7. – az átok – 15. rész Posted in: Egyéb kategória

Másnap az interneten elkezdte körbejárni a kérdést. Beütötte a keresőbe az „átok” szót – és elborzadt az eredménytől. Mindenféle bűbáj és babona, szabadító szertartások, varázslatok, amulettek és hasonlók. Paxa alapvetően racionális embernek tartotta magát, még akkor is, ha éppen egy irracionális élethelyzettel kell szembenéznie. De valahogy érezte, hogy ezek a megoldások, csak látszatok. Talán, ha elhinné, hogy egy ónix a párna alatt megszabadít, placebo-hatással segítene – de mit tegyen, ha nem tud hinni benne? Volt…

Continue reading

Közel 4000 középiskolás utazhat határon túlra Posted in: Egyéb kategória

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében közel négyezer magyarországi középiskolás diák utazhat március 15-én valamely határon túli magyar településre és ünnepelhet közösen ott élő diáktársaival – közölte a szövetség.   Mint írták, a program keretében 101 középiskola pályázott sikerrel Kárpát-medencei utazási támogatásért. Felvidékre 32, Erdélybe, illetve Partiumba 36, Vajdaságba 14, Kárpátaljára hat, Szlovéniába három Horvátországba pedig két középiskolai csoport utazik március folyamán. Ezzel párhuzamosan nyolc külhoni iskola anyaországba tervezett utazása is támogatásban részesül a szövetség…

Continue reading

Nappalkép – szerelmeskedés a lépcsőfordulóban – 14. rész Posted in: Egyéb kategória

Csak ült az irodában és nem tudott a munkára összpontosítani, egyre csak az éjszakai álomkép járt a fejében. „Szellő-lány”. Egyre inkább kezdett együtt érezni az előző feleséggel, egyre inkább sajnálta, s ezzel párhuzamosan egyre inkább érezte hibásnak a férfit a házasság tönkremenetele miatt. Ha nem is voltak úgymond nőügyei, mégis, legalább az ügyetlenségével, a részvétlenségével okot adott arra, hogy a nő féltékeny legyen. Eddig úgy gondolta, hogy a szeretet azt jelenti, hogy megbízunk a másikban…

Continue reading

Elhunyt Kovács András filmrendező Posted in: Egyéb kategória

Életének kilencvenkettedik évében szombat hajnalban elhunyt Kovács András filmrendező, Kossuth-díjas, kétszeres Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész – közölte a család az MTI-vel. Legemlékezetesebb filmjei közé tartozik a Nehéz emberek, a Hideg napok, a Falak, A ménesgazda, és A vörös grófnő. Kovács András 1925. június 25-én született a Kolozsvár melletti Kidén, 1944 nyarán Budapesten akart filmet forgatni, de terveit keresztülhúzta a második világháborúból való balul sikerült kiugrási kísérlet. Az év végén hazament, és a kolozsvári…

Continue reading

Dél-Erdélyi utakon 9.: Drakula és más történelmi ínyencségek Posted in: Egyéb kategória

Az embert gyakran megkísérti a kultursznobizmus szelleme, én is ebbe a hibába estem, amikor az erdélyi utunkat terveztem. Sok mindent összegyűjtöttem, amit okvetlenül meg kell nézni, de a Drakula-emlékhelyként ismert Törcsvári kastély kimaradt. Kár lett volna, nem is igazán a vadregényes tornyokért, nem is a kissé szelektív kiállításért, sokkal inkább a kérdésekért, amik megfogalmazódnak a látogatóban. Az első, amin elgondolkoztam, a román történelmi tudat változása: mitikusból szelektívvé vált. A történelmi Vlad Tepest (akihez képest a…

Continue reading

Hosszú Katinkával indult a vizes világbajnokság visszaszámlálása Posted in: Egyéb kategória

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónővel indították el a vizes világbajnokság visszaszámláló óráját vasárnap délelőtt, az Erzsébet téren. Az eseményen beszédet mondott dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője. Látványos installáció leleplezésével indították el a nyári vizes világbajnokság visszaszámláló óráját vasárnap 9 óra 53 perckor, az Erzsébet téren. Az időpont választása nem véletlen: 117 nap 11 óra és 7 perc, pontosan ennyi idő…

Continue reading

Álomkép, levél 6. – „szellő-lány” – 13. rész Posted in: Egyéb kategória

Elég volt párszor rámordulnia a férfira, hogy leszokjon az elferdített idézetekről, s végre a saját (valóban saját?, – morfondírozott el) szófordulatait kezdte használni. Talán őszintébb volt, de a varázs eltűnt, mintha a párja már nem merne őszintén beszélni vele, minden egyes szavát patikamérlegre tenné. De ez már nem volt elég; ettől kezdve a férfi bármit is mondott, bármivel is kedveskedett arra tudott csak gondolni, hogy hány nőnek mondta már ugyanezt, hány nő nevetett ugyanezeken a…

Continue reading

Kétszáz éve született Arany János – kezdetét vette az emlékév Posted in: Egyéb kategória

Összművészeti előadással, versekkel, zenével, tánccal és irodalomtörténeti megemlékezéssel vette kezdetét a költő születésnapjának előestéjén a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékévhez kapcsolódó programjai.   “Mintegy opera nyitánya, úgy próbáljuk megidézni ma este mindazt, ami az előttünk álló egy évben történni fog, színházzal, zenével, kortárs irodalommal” – hangsúlyozta Prőhle Gergely, az intézmény főigazgatója a szerdai előadás során. Kiemelte: az emlékévben a múzeum megpróbálja azt a sokféleséget bemutatni, ami Arany János által az irodalmi művekben megnyilvánul, és hatására a…

Continue reading

Kitört az Etna Posted in: Egyéb kategória

Nyolc hónapnyi szünet után feléledt az Etna, Európa legmagasabb és legaktívabb vulkánja, emiatt légiforgalmi riasztást adtak ki Szicíliában kedden.   A vulkán éjszaka tört ki. A sötétben magasba szökő, izzó rögöket Catania és Taormina városából is látni lehetett. Kisebb lávafolyás is elindult az Etna délkeleti kráteréből. Az olasz geofizikai intézet fokozatosan erősödő rezgéseket és energiaszintet mért a vulkán térségében. Lakott területet a kitörés nem fenyeget. A legközelebbi város, Catania repülőterét egyelőre nem zárták le, de…

Continue reading

Ingyenes lehet a jövő évtől a KRESZ- és a nyelvvizsga Posted in: Egyéb kategória

Már a jövő évtől ingyenessé tenné az első középfokú nyelvvizsgát a kormány, nem függetlenül attól, hogy 2020-tól csak a nyelvvizsgával rendelkezőket vehetik majd fel a felsőoktatásba. Ingyenes lehet a KRESZ-vizsga is – írja a Magyar Idők. A Magyar Idők hétfőn arról írt: az állam magára vállalná az első középfokú nyelvvizsga költségét az új ifjúsági stratégia javaslata szerint. A lap úgy tudja: mindez már 2018-tól érvényes lehet. A döntés nem független attól, hogy egy 2014-es rendelet…

Continue reading

A katolikus iskolák javára gyűjtenek országszerte Posted in: Egyéb kategória

A katolikus egyház az idei tanévben 125 199 fiatal oktatásáról gondoskodik, oktatási intézményeikben 11 894 pedagógus dolgozik – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. „Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik” a katolikus egyház „oktatási-nevelési szolgálatának támogatását” – írták. Magyarországon 289 katolikus intézmény  636 tagintézménnyel van jelen a közoktatásban. Az idei tanévben 143 óvodát, 232 általános iskolát, 92 gimnáziumot, 29 szakközépiskolát, 51 szakgimnáziumot, 55 kollégiumot és 34 alapfokú művészeti…

Continue reading

Levél 5. – „négy csillag közt…” – 12. rész Posted in: Egyéb kategória

Hetek teltek el, s úgy tűnt, minden rendbe jött, s már csak múló emlék volt a levél is – sőt, Paxa már örült is annak, hogy ennek köszönhetően legalább egyszer beszélt a férfi a múltról, a megtagadott és elásott kapcsolatról. Úgy érezte, a levél segített szembesülnie magával, segített letisztázni az érzéseit, legyőzni a félelmeit. Hogy a két kapcsolatnak nem lehet ugyanaz a vége, mert más felé is indultak el: amíg az Ex a lángolást és…

Continue reading

Ezer gyertyából rakták ki Mátyás királyt a szülinapján Posted in: Egyéb kategória

A Minta ifjúsági szervezet lelkes kolozsvári fiataljai így tisztelegtek nagy királyunk előtt születésének 574. évfordulóján. 574 éve született Mátyás király Az egyik legnagyobb uralkodónk, Hunyadi Mátyás magyar király 1443. febuár 23-án látta meg a napvilágot Kolozsváron. Apja Hunyadi János kormányzó, a középkori Magyar Királyság egyik legkiemelkedőbb hadvezére. Nevéhez fűződik többek között az 1456-os nándorfehérvári diadal. Anyja Szilágyi Erzsébet, testvére Hunyadi László. Hat éves koráig anyja és dajkája nevelte, majd tanítók felügyelete alá került. Előbb Szánoki Gergely lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be a tudás birodalmába. Humanista szellemben…

Continue reading

Hét Föld-szerű és nagyságú bolygót találtak Posted in: Egyéb kategória

Hét, a Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel 40 fényévnyi távolságra, néhányukon élet is lehet – közölte tudósok egy nemzetközi csoportja szerdán. A bolygócsoport a Vízöntő csillagképben található. Felfedezésüket a NASA washingtoni központjában, illetve a Nature tudományos magazinban jelentették be. A bolygók – melyek mind a Földéhez hasonló vagy annál kisebb méretűek – szorosan egy halvány törpecsillag, a Trappist-1 körül keringenek, melynek mérete a Jupiteréhez hasonló. Három bolygó az úgynevezett lakható zónában van, ahol lehetséges a…

Continue reading

Hajts komám, hajts! Posted in: Egyéb kategória

Komaasszony kendő nélkül, kibontott hajjal rohant be a komához a szomszédba. – Komámuram, de jó, hogy be vannak fogva a lovaid, hamar gyere, mert az uram fájdalmában a földön fetreng! Vess hamar két öl szalmát a szekér derekába, és vágtass vele a gyergyói kórházba, me’ még meghal itt a nyakamra! A diagnózis is megvolt komaasszony módra, hogy kifakadt vakbél lesz az. Egy jó komáért mindent megtesz az ember. Hamar szalmát a szekérbe, és megugrasztotta a lovakat szomszéd…

Continue reading

18 év után megszűnik a Heti hetes Posted in: Egyéb kategória

Para Kovács Imre, a Heti hetes szereplője közölte a hírt a Facebook oldalán: végleg megszűnik a Heti hetes. A műsor 18 éve fut, a főszerkesztő, Ónodi György az Origónak ezt mondta: “Sajnos igaz, de az okokat nem én, hanem az RTL Klub tudja megmondani. Én a műsor készítője vagyok, nem a tulajdonos, értetlenül állok a döntés előtt, és végtelenül szomorú vagyok.”

Continue reading

Hatvan kopjafa az 1956-os forradalom évfordulójára Posted in: Egyéb kategória

Hatvan kopjafából álló kompozíciót avattak szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepségen. A kompozíciót Balázs Antal fafaragóművész készítette. A kopjafákat Grezsa István, a magyar Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa avatta fel – adta hírül a kronika.ro. A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség által szervezett rendezvényen hangsúlyozta, az 1956-os forradalom eseményei egyformán érintették Budapestet és a Székelyföldet, hiszen Romániában a forradalom később ürügyül szolgált olyan intézkedések bevezetéséhez,…

Continue reading

Átadták a Duna Arénát Posted in: Egyéb kategória

Fürjes Balázs kedden bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el. “Ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól” – jelentette ki az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a keddi ünnepélyes eseményen. Budapest, 2017. február 21. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentõségû budapesti beruházásokért felelõs kormánybiztos (j) és Tarlós István fõpolgármester átadja a Duna…

Continue reading

1938-as rövidfilm a színpompás Budapestről Posted in: Egyéb kategória

Színes rövidfilm került elő Budapestről a két világháború közti korszakból. Az 1938-as felvételt technicolor eljárással készítette a Metro-Goldwyn-Mayer. Fővárosunkról idáig csak fekete-fehér kisfilmeket láthattunk, de egy elfeledett Metro-Goldwyn-Mayer produkciónak köszönhetően belátást nyerhetünk a megtépázott, de még mindig gyönyörű Budapest életébe a két világháború között.

Continue reading

Enyedi Ildikó alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medvét a Berlinalen Posted in: Egyéb kategória

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.   A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő rendező munkája a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte. A díj átvétele után mondott beszédében Enyedi Ildikó úgy fogalmazott: “egyszerű filmet akartunk csinálni, mint egy pohár víz”. A film…

Continue reading

Beszélgetés, egy nő emléke – 11. rész Posted in: Egyéb kategória

A férfi már otthon várta: – Szia! Merre jártál? – Csak úgy sétálgattam – s remélte, hogy nem pirul el. Az, hogy a levelet olvasta, kicsit olyan volt, mint egy titkolni való kapcsolat, egy tiltott gyümölcs. Nevetséges helyzet volt, de érezte, hogy ha a férfi megtudná, hogy még mindig azt a levelet olvasgatja, dühösebb lenne, mintha egy másik férfival csalná meg. Tudta, óvatosnak kell lennie, de nem bírta magában tartani a kérdést. Leült mellé, s…

Continue reading

Hivatalosan megnyílt a Szent László-év Posted in: Egyéb kategória

A Kárpát-medencei magyarság megerősítésére és a közép-európai országok szoros együttműködésén alapuló sorsközösség vállalására kötelez ma Szent László öröksége – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Győrben, a Szent László-év központi megnyitóján, a városházán.   Potápi Árpád János kiemelte: a nemzetpolitikai célokkal összhangban soha nem látott mértékű támogatást tudott adni a kormány 2010 óta a Kárpát-medencei magyaroknak. Sorra hirdette meg a pályázatokat, többet ezek közül emelt összeggel. A következő hónapokban külhoni óvodafejlesztési programot hirdetnek meg és…

Continue reading

Kereszténység… Isten nélkül Posted in: Egyéb kategória

Amikor a keresztény értékek elpusztítására utalva indokoljuk az egyébként jogos félelmeinket a migránsáradatot illetően, szomorúan mosolyodom el… Ki félt és mit? Van-e fogalma a kereszténységről, vagy csak annyi, mint nagy klasszikusunknak, akinek ha van ideje, eljár bérmálkozni… Egész Európa megrettent, amikor az első Szűz Mária szobrot a földhöz vágta a pogány, vagy amikor egy óra alatt öt katolikus templomot rongált meg egy másik megszálló pogány katona Rómában. Aztán szépen helyre tettük magunkban a dolgot. Az…

Continue reading

Idén is meghirdetik a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programot Posted in: Egyéb kategória

A nemzetpolitikai államtitkárság idén is meghirdeti a diaszpóra magyarságát felkaroló Kőrösi Csoma Sándor- és a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programot – közölte Potápi Árpád János államtitkár csütörtöki Budapesten, sajtótájékoztatón. A pozitív visszajelzések hatására mindkét programban emelkedik az ösztöndíjasok száma.   A nemzetpolitikai államtitkárság ötödik alkalommal teszi közzé a Kőrösi Csoma Sándor-program (KCSP) és harmadik alkalommal a Petőfi Sándor-program (PSP) felhívását. A KCSP 2013-ban 47 ösztöndíjas részvételével indult, 2014-től ez a szám 100-ra nőtt. A PSP 2015-ben indult…

Continue reading

Kiemelt helyszíne lesz Nagyvárad az idei Szent László-emlékévnek Posted in: Egyéb kategória

Kiemelt helyszíne lesz Nagyvárad az idei Szent László-emlékévnek – közölte egy szerdai sajtótájékoztatón Zatykó Gyula, a nagyváradi Szent László Egyesület elnöke.   A sajtótájékoztatóról kiadott közlemény szerint június 19. és 25. között tartják meg a nagyváradi Szent László-napokat, és az idei Szent László-év alkalmából már márciustól a városalapító királlyal kapcsolatos előadássorozatot tartanak Nagyváradon. Zatykó Gyula, a Szent László-napokat ötödik alkalommal megszervező Szent László Egyesület elnöke elmondta, hogy a Szent László-év egyházi rendezvényeit a római katolikus…

Continue reading

Századvég: a többség nem bízik a külföldi pénzből finanszírozott civil szervezetekben Posted in: Egyéb kategória

A magyar lakosság többsége bizalmatlan a külföldi finanszírozású civil szervezetekkel szemben, a magyar fenntartásúakban viszont bíznak; a bizalmi lista elején a felsőoktatási intézmények állnak – ismertette február eleji közvélemény-kutatásának eredményeit a Századvég Alapítvány.   Az ezer ember telefonos megkérdezésén alapuló vizsgálat szerint a magyar lakosság többsége (56 százaléka) bízik a magyar civil szervezetekben, azonban a külföldi politikai és gazdasági erők által finanszírozott civil szervezetek megítélése jóval negatívabb. A megkérdezetteknek csak 29 százaléka bízik ezekben a…

Continue reading